Kultúrkörök

Hozzászólás a cikkhez

Múlt év őszén meglepő találkozásban volt részem. A Pesti Egyházmegye konferenciát rendezett Balatonszárszón az egyházközségek vezetői, presbiterei részére. Az egyik előadás után odalépett hozzám Győrfi Károly óbudai presbiter, és azt kérdezte: „Megismersz?” Bizonytalan volt a válaszom. Ezt látva három mondatban elmondta, honnan ismerjük egymást. A kulcsszavak: Piliscsaba (Liget), idősebb Kendeh György, továbbá Károly édesapja, illetve testvére, Tibor. Beugrott; már tudtam, kikről és miről van szó. Gyermekkorunkból való az ismeretség: családunk 1955-ben – Békés megyei kitelepítésünk után – Piliscsabára (Ligetre) került. Itt apám és egész családunk testvéri, baráti kapcsolatba került az evangélikus vallású Győrfi családdal. Károly öccsével egy osztályba jártam Csabán. Károllyal – hiszen ő már „nagyfiú” volt – közelebbi kapcsolat nem alakulhatott ki köztünk, de főleg a szülein, „Győrfi nénin és Győrfi bácsin” keresztül én is tudtam az előmeneteléről. Mindezek miatt az ismeretség kérdése nagyon is életszerűvé vált.

Néhány nappal később telefonon keresett, megbeszéltünk egy találkozót. Nem sok időnk volt, mintegy háromnegyed óra. Ezalatt kellett elmondanunk egymásnak, mi történt velünk az elmúlt negyven évben. Majd Győrfi Károly kezembe adta a könyvét. Mint hozzátette, néhány szó édesapámról is van benne, elsősorban ezért adja nekem.

Miután megtaláltam ezt a részt, nekikezdtem az elejéről olvasni a kötetet. Nem tudtam letenni. Hogy miért, annak magyarázatául álljon itt néhány, a könyv alapján megfogalmazott gondolat.

Megtudhatjuk a leírtakból, hogy milyen módon maradhatott meg embernek valaki az elmúlt ötven évben különböző „kényes” munkakörökben, beosztásokban, diplomáciai küldetésben, alaptalan gyanúsítások kereszttüzében. Íme a recept: nem nagy hangon hirdetett vallásosság, hanem keresztény alázat, mely elfogadható kompromisszumokat is tud kötni, de nem adja fel önmagát. Megbecsüléssel ír a szerző azokról, akik a rendszerváltás előtt is tudták, hol a helyük, és egész népünk érdekében végezték – sokszor behatárolt – szolgálatukat. Ilyen összefüggésben olvasható Apró Piroska – ma ez talán rosszul hangzik –, Szűts Pál nagykövet és még sokak neve.

Legmeghatóbb részei a könyvnek a családdal összefüggésben olvasható megjegyzések. Most elsősorban nem is a szülőkkel való kapcsolatra gondolok (az is példaértékű), hanem a családért való felelősségvállalásra. Mindig, minden végső döntés előtt közös konszenzus kialakítása volt a megoldás kulcsa. Miért nem így működnek ma a családok? Miért nem értjük meg végre, hogy család nélkül nincs élet?!

„Rendszer(telen)váltás” szerepel a könyv címében. Nem túl sokat kellett gondolkodnom azon, hogy miért így fogalmazott a szerző. A megvalósított, kiharcolt értékek megfelelő értékelése nélkül nem lehet érdemben továbblépni.

Sokan más utat választottak. Győrfi Károly azt az egyenes utat választotta, melyen sok buktató, egyéni tragédia és sok áldás is kísérte életét.

Még egy megjegyzés a végén: Piliscsabától Nyergesújfalun át Bukaresten és Hágán keresztül hazaérkezni ismét Magyarországra óriási ajándék. Az elvek feladása nélkül, megtartva a Krisztusba vetett hitet: Isten ajándéka. A könyv szerzője erről számolt be. Igyekezett hűséges maradni Krisztusához, egyházához és hazájához.

**„Győrfi Károly, a vállalati felsővezetőből lett diplomata akaratán kívül a román titkosrendőrség – a hírhedt Securitate – »közreműködésével« a magyar diplomáciatörténet maga nemében páratlan botrányának lett szenvedő alanya. A könyv ezzel foglalkozó része nemcsak lélegzetelállítóan érdekes olvasmány, hanem egyben hiteles, eddig így sehol nem közölt forrásértékű dokumentum. Rendkívüli tanulsággal szolgál arra nézve, hogy miként kell viselkedni ilyen helyzetben.

**A kötet azonban nem csak erről szól. A szerző személyes életén keresztül villant fel epizódokat a Rákosi-, a Kádár- és a Ceausescu-rendszerből, majd foglalkozik a magyarországi rendszerváltás – ahogyan ő nevezi, »rendszertelen váltás« – folyamatával.

A világ szinte minden táján megfordult szerző széles körű tapasztalatai, sajátos látásmódja és értékrendje szemüvegén keresztül szemléli és kommentálja a Magyarországon 1990 után történteket. Elsősorban a makrogazdaság fontos vetületei érdeklik, de behatóan foglalkozik a váltás politikai és mentális vonatkozásaival is.

A kereszténydemokrata elveket valló, szociáldemokrata vonásokat, szociális érzékenységet mutató, nőpárti szerző maximálisan nemzeti elkötelezettségű. Az egész könyvön érződik a haza iránti szeretet, a szó nemes értelmében vett alázat a jó ügyek iránt és a tenni akarás. Elképzelhető, hogy hitvallását sokan nem érzik majd magukénak, állhatatossága mégis példaértékű és sok szempontból tanulságos.”

Kendeh György

::Nyomtatható változat::