Liturgikus sarok

Vegyük kézbe a Liturgikus könyvet 9.

A Liturgikus könyv Áhítatformák címen két olyan modellt tár elénk (az 525. oldaltól), amely egyéni és közösségi elcsendesedésre egyaránt alkalmas. Tudjuk, hogy az áhítat alapjában véve kötetlen műfaj, mégis azt tapasztaljuk, hogy az idő múlásával kialakulnak rögzített formák. Az úgynevezett „szabad áhítat” is többnyire ekképpen alakul: ének, imádság, igeolvasás, Miatyánk, ének. A Liturgikus könyvben található két példa nemcsak az Istennel való találkozáshoz méltó, szép formát biztosít, hanem rugalmas mozgásteret is kínál.

A Liturgikus könyv áhítatformái közül az első a Könyörgés címet viseli. Az alcím utal arra, hogy a litánia ősi rendjéről van szó, abban a formában, ahogyan reformátorunk szerette és használta. Az ő gyakorlata nyomán évszázadokon keresztül hozzátartozott az evangélikus kegyességhez ennek a rendnek a közös imádkozása. Aki – akár gyülekezetben, akár kisebb közösségben – kipróbálta már ezt a formát, átélhette, hogy milyen nagyszerű élmény belekapcsolódni a mélyen biblikus, a lutheri teológiát lényegre törően összefoglaló, a keresztény élet egészét átfogó könyörgésbe. Ősi szokás szerint ez a rend is a zsoltár hangján indul el (a LK a Luther-zsoltár parafrázisát – énekeskönyvünk 402. énekének 1., 2. és 5. versszakát – ajánlja).

Maga a könyörgés – a bevezető Krisztus-imádat, Kyrie után – több részre tagolódik. Az első szakasz a keresztény ember szelleme előtt felsejlő veszedelmekről szól; ebben azért könyörgünk, hogy Isten mentsen meg bennünket a kísértéstől, a betegségtől, a háborútól, az ördögi csalástól és furfangtól, illetve az örök haláltól – őrizz meg, segíts meg, ments meg minket, Úristen! A második szakasz Krisztus születésére, szenvedésére, halálára és feltámadására tekintve könyörög, Isten segítségét kérve az utolsó órán és az utolsó ítéletben. A harmadik szakasz az egyház hangját képviseli. A bűnösök és mégis Istenhez tartozók közösségében az imádság meghallgatásáért könyörög, összefoglalva mindazt, amire Isten népének szüksége van. A negyedik szakasz tágabbra nyitja a kört. Imádkozik vezetőinkért, otthonunkért és a szükséges táplálékért. De könyörög a veszélyben levő emberekért, a várandós édesanyákért, a gyermekekért és a betegekért, a magányosokért és az elhagyottakért, sőt még ellenségeinkért és az Isten ellen forduló káromlókért is.

Ez a csodálatos sorozat – mintegy összefoglalásként – az ősi Agnus Dei imádságban csúcsosodik ki, megszólítva az Isten Bárányát, aki a világ bűnét hordozza, kérve azt, hogy irgalmazzon nekünk, és ő adjon békességet.

A nap imádsága – ahogyan ezt a kollekta feszes műfajától megszoktuk – egyetlen kérésben mondja el és zárja le az addig elhangzottakat: „Mindenható, örök Istenünk, aki Szentlelkeddel megszenteled és vezeted egész egyházadat, hallgasd meg könyörgésünket, és add meg népednek, hogy kegyelmedből igaz hitben szolgáljunk téged, a mi Urunk Jézus Krisztus által. Ámen.”

Ezután – a Miatyánkot követően – háromféle befejezés kínálkozik. Mindhárom magába foglalja a napszaknak megfelelő éneket, majd az áldó formulát. Reggel: „Szent angyalod legyen velünk, hogy a gonosz ellenség erőt ne vehessen rajtunk! Az Úr áldjon meg minket, védelmezzen minden rossztól, és vezessen el az örök életre!” Délben: „Maradj velünk, Urunk, a nap minden órájában, áldásod kísérje munkánkat, segítsd elvégezni tőled kapott feladatainkat! Az Úr áldjon meg minket, védelmezzen minden rossztól, és vezessen el az örök életre!” Este: „Urunk, légy velünk, ha virrasztunk; őrizd álmunkat, ha alszunk. Hadd legyünk Krisztussal ébren, és elnyugodjunk békességben. Nyugodalmas éjszakát és üdvösséges véget ajándékozzon nekünk a mindenható és irgalmas Isten, az Atya és a Fiú és a Szentlélek.”

A Gyülekezeti liturgikus könyvben (GyLK) ezt az áhítatformát is kézbe veheti majd minden ez iránt érdeklődő evangélikus, de a szöveg már most is letölthető egyházunk honlapjáról (www.lutheran.hu), az Evangélikus istentisztelet – Liturgikus könyv anyagából. (Az a Krisztus-dicséret úgyszintén, amelyről jövő heti számunkban részletesen szólunk.)

Hafenscher Károly (ifj.)