Egyházunk egy-két hete

Tizennégy évvel ezelőtt indult útjára a Cserháti Péter által megálmodott országos evangélikus hittanverseny. A megmérettetés döntőjére az idén az elmúlt hét végén, március 17–18-án került sor Bonyhádon. A közel háromszáz versenyző és kísérőik a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium rendkívül otthonos kollégiumában kaptak szállást és ellátást; az intézmény falai között zajlott a (hit)építő vetélkedés is.

Nagy utat tettek meg a gyerekek a döntőig – képletesen és szó szerint is. Hiszen akik ide eljutottak, mind győztesei a megyei vagy területi versenyeknek, s nagy utat tettek meg fizikailag is – bizony voltak, akik már péntek reggel útnak indultak, hogy estére Bonyhádon legyenek. A folyamatosan érkező csapatokat lelkes segítők fogadták a bejáratnál; a szobák elfoglalása után ismerkedéssel, az ebédlőben, az alagsorban és a tornateremben játékkal telt az idő vacsoráig.

Az esti áhítat a pár percnyi sétára lévő templomban volt, ahol először Mády Erzsébet gyermekreferens, a verseny főszervezője köszöntötte a résztvevőket, majd Krähling Dániel esperes, bonyhádi lelkész üdvözölt mindenkit az oltárkép rövid bemutatásával. Börönte Márta lelkész a 138. zsoltár 3. verse („Amikor kiáltottam, meghallgattál engem, bátorítottál, lelkembe erőt öntöttél.”) alapján beszélt a gyerekekhez – sikerült is felkeltenie a már kissé fáradt társaság figyelmét, s megmozgatta a templomot zsúfolásig megtöltő gyülekezetet.

A verseny szombaton 10 órakor kezdődött, addigra befutottak a reggel érkező csapatok is, s mindenki a kategóriájának kijelölt helyszínre igyekezett. Az elmúlt évhez hasonlóan ez alkalommal is külön versenyeztek a gyülekezetek által küldött és az iskolákból érkezett négy-négy fős csapatok, de az idén már négy korosztályra bontva: az 1–2., 3–4., 5–6. és 7–8. osztályosok összesen hetvenkét – ötven gyülekezeti és huszonkét iskolai– csoportja mérte össze tudását.

Az ez évi versenynek a Péter apostollal kapcsolatos történetek szolgáltak alapjául, ebből a témakörből kaptak az első-másodikosok akadályversenyszerű, kicsit játékosabb, a nagyobbak pedig tesztjellegű feladatokat, rejtvényeket. A közel kétórás verseny után még az ebédet kellett izgalomban tölteni, utána került sor a várva várt eredményhirdetésre. Rövidesen a tornaterem dobogóin állhattak a legjobbak, és senki nem maradt ajándék nélkül.

S hogy milyen volt a kétnapos verseny hangulata, mit meséltek a gyerekek? Egy elsős érdeklődött, hogy a következő héten is mennek-e Bonyhádra, egy jövőre már iskolás kistestvér pedig csak annyit kérdezett: „Anyu, jövőre én is mehetek?”

Darvas Anikó