Evangélikusok

A címben szereplő szavak, tudom, csak gondolataimban kapcsolódnak össze, szerves, tartalmi kapcsolatot keresni közöttük nincs értelme. Az egyidejűség miatt kerültek mégis egymás mellé. Mert ezekben a böjti hetekben lett hangsúlyossá bennem az első, egyházi és társadalmi közéletünk sajátos párhuzamos feladatai és jelenségei miatt pedig a másik. Remélem, nem lesz hiábavaló, ha megosztom gondolataimat olvasóinkkal.

Pár nappal ezelőtt tévés szakemberekkel a hangfelvételek „sűrítésének” fortélyairól beszélgettünk. Arról az eljárásról, amellyel a modern digitális technikával rögzített beszédet „szünetmentesíteni” lehet, vagyis könnyedén kivághatók a felvételből a szavak közti szünetek, az előadónak vagy felolvasónak a hosszabb-rövidebb hallgatásai. Mivel ezek az értelmező csendek könynyebben érthetővé teszik a beszédet, a technikai beavatkozás gyakran az érthetőség kárára van, mert a kimetszett csendek nélkül egybefolyóvá, folyamatos duruzsolássá válhat a jól formált élő előadás is.

A beszélgetés közben egészen váratlanul egy negyven évvel ezelőtti olvasmányélmény villant eszembe. A híres német író, Heinrich Böll egyik novellája volt ez, amely teológiai hallgató koromban – nem túlzás – szinte letaglózó hatással volt rám. Az írás főszereplője egy rádiótechnikus, akinek meghökkentő szenvedélye van: csendet gyűjt! Így mondja: „Ha vágni kell a szalagot, mert a szereplők szünetet tartanak, sóhajtanak, lélegzenek vagy egyszerűen elhallgatnak, nem dobom a szemétkosárba, amit kivágunk, hanem összegyűjtöm… Összeragasztom, és este otthon lejátszom magamnak a szalagot. Nem sok az egész, még csak három percem van, de hát itt ritkán hallgatnak.”

Ránk is, mai korunkra különösen is jellemző diagnózis: itt ritkán hallgatnak! Harsány, fülre káros decibelekkel, lélekre káros indulatokkal teledübörgött életünkben nekünk is halaszthatatlan szükségünk lenne Murke doktor – így hívják a Böll-novella technikusát – tudományára. Keresnünk kell, s ha másként nem megy, meg kell teremtenünk a nélkülözhetetlen csendet, a Léleknek lelkünk számára nélkülözhetetlen csendjét, mert csak ebben hallhatjuk meg a Mester szavát. Mert már Illés története (1Kir 19,9–15a) óta tudhatjuk, hogy zúgó szélben, viharban és földrengésben, pusztító tűzben nem hallhatja meg az ember az Úr szavát. Ahhoz csend kell, amelyben a halk és szelíd hang is érthetően szól.

Azt mondják, a földi élettől búcsúzó költőóriás, Goethe utolsó szavai ezek voltak: Mehr Licht – több fényt! Mi ne hagyjuk a végére a fontos, élet- és lélekmentő imádságot: belső csendességért, lelki gazdagságért és békességért könyörgünk. Tedd számunkra áldottá és gazdaggá ezt a böjti időt, Urunk!

Ami a közéleti felelősséget illeti, csak egyetlenegy kérdést szeretnék most szóba hozni. És elsősorban nem is társadalmi közéletünk időszerű témája, a közelgő választások miatt. Bár ebben az összefüggésben sem lehet eléggé hangsúlyozni, milyen fontos a választásokon való felelős részvétel. Ez – meggyőződésem szerint – olyan morális kötelessége minden választópolgárnak, amely alól semmilyen mondvacsinált indokkal nem lenne szabad kivonnunk magunkat.

Az egyházunkban folyó általános tisztújítás folyamata ezen túl is próbára teszi közéleti felelősségünket. Az – a politikai választásoktól függetlenül is – külön kérdés, jó-e, hogy a tisztújítás négylépcsős folyamata az egész évet meghatározza. Hiszen az egyházközségi s vele párhuzamosan az országosfelügyelő-választás, az egyházmegyei, egyházkerületi és országos szinten folyó választási eljárás nemcsak a jelölőbizottságoktól kíván rendkívüli helytállást, de a gyülekezeti közgyűlések alkotó tagjait is igénybe veszik az olykor hosszadalmas, többórás közgyűlések. S tartok tőle, hogy egyre kevesebb lesz majd a lelkesedés, s egyre kisebb a készség, hogy egyháztagjaink aktívan részt vegyenek a döntéshozatalban.

Feltett szándékom, hogy 2007-ben javasolni fogom: gondoljuk át, hogy a két alsó szint (egyházközség, egyházmegye) választási ciklusát valamiképp toljuk el a két magasabb (egyházkerület, országos) egyházkormányzati szinthez képest. Bízom benne, hogy kedvező visszhangra, egyetértésre talál majd ez a kezdeményezés. Hogy ez miként lesz megoldható, arra egyházunk következő zsinatának kell megadnia a választ.

De most még itt vagyunk e próbás folyamat elején. Még sokszor szólítanak különféle urnák elé bennünket. Kérem és biztatom minden hittestvéremet: vegyük komolyan feladatainkat, és éljünk jogainkkal! Akkor egyházi és társadalmi közéletünkben szavazatainkkal mi is hozzájárulhatunk ahhoz, hogy az eredmények valóban a demokrácia szabályai szerint, a többség akarata szerint alakuljanak. Ez pedig nem kis lépés a kölcsönös bizalom megteremtéséhez vezető úton.

Ittzés János püspök, Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület