Kultúrkörök

„A kőfeszület előtt megemeltem a kalapomat. – Dicsértessék a te szent neved! – mondtam, s a hideg hajnali levegő megérintette az arcomat. Miért nem vagyunk mi már ilyen szent és tiszta emberek?”

Ha feladvány lenne valamely irodalmi kvízműsorban, hogy kinek mely regényében találkozhatunk a fenti kis idézettel, aligha akadna megfejtő. Kassák Lajos Egy ember élete című önéletrajzi regényéből idéztem. Igaz, az idézetnek a regényben előtörténete is van. Egy olyan ember tisztaságvágya fogalmazódik meg benne, aki tizenévesen épp egy piros lámpás házból tart hajnalban hazafelé, mély bűnbánattal. De ezt az előzményt talán jobb, ha a feledés jótékony homálya borítja.

A fiatal Kassák, úgy tűnik, ugyanazon a „Szűk-Könyök utcán” ment hazafelé lehorgasztott fejjel, mint kortársa, az elátkozott költő, Somlyó Zoltán – igaz, hogy az ifjú Kassák „Szűk-Könyök utcája” ekkor még nem Budapest, hanem a szülőváros, Érsekújvár. Épp az ilyen részletek miatt tartják ezt a konfesszióregényt egyes jeles irodalomtörténészeink az ágostoni konfesszióhagyomány egyik világirodalmi örökösének. Kassák – miként a nagy előd, Ágoston is – kíméletlenül, mazochisztikusan őszinte és önfeltáró, saját bűneit és botlásait leleplező, nemcsak ebben a regényben, hanem egész írói-költői életművében is.

Miként a bűn és bűnbánat gondolata, úgy a vallási élmény, az Isten utáni égető szomjúság is folyamatosan kimutatható az egész Kassák-életműben. Kassák az aktivista, a szocialista, a proletár költő, akinek a Munkásmozgalomtörténeti lexikon önálló szócikket szentelt; a magyar irodalom egyik legszabálytalanabb alkotója. Természetesen téves az a szemlélet, amely Kassákot csak a különféle avantgárd irányzatok, izmusok manifesztumaiban keresi és találja meg. Kevesen tudják, hogy Kassák igen jártas volt a 20. századi francia, úgynevezett neokatolikus irodalomban. Olvasta, értette és szerette Mauriac, Bernanos, Péguy, Claudel műveit.

Pilinszky Jánosnak volt Kassákkal egy jelentős, feltáró beszélgetése az Új Ember 1962. február 18-i számában. Ebben a riportban Pilinszky és Kassák a modern katolikus irodalomról beszélgetett. A beszélgetésben a hetvenöt esztendős Kassák szólal meg, aki ekkor már kiérlelt alkotó, maga mögött tudja ifjúsága összes izmusát, lírája is klasszicizálódik. A diskurzus kulcsmondatát így fogalmazta meg Kassák: „Egy igaz katolikus és egy igaz szocialista író ezer kérdésben találkozhat, míg egy rossz katolikus és egy rossz szocialista író szükségszerűen ellenfelei egymásnak.” Pilinszky szerint ez a kijelentés a beszélgetés leginkább megszívlelendő tanulsága.

Kassák irodalmi munkásságának vallási élményvilágában igen gyakran tűnnek fel a gyermekkori vallásosság élményei. 1940. december 24-én Kassák tollából a Magyar Kurírban jelent meg egy kedves kis cikk, A misztérium születése címmel. Ebben az írásban az éjféli mise gyermekkori emléke elevenedik meg páratlan meghittséggel és finom plaszticitással. Jézusról a következőképp vall: „Azért vonzódom hozzá, mert őt sem törte meg az idő, kétezer éve él közöttünk, anélkül hogy alakot változtatott volna. Jézushoz a költők meghittebben szólnak, mint kedvesükhöz.”

Jézus születéséről, a karácsonyról több helyen is írt, a Magyar Hírek 1960. december 15-i számában például Karácsony (Üzenet a világba) címmel. A karácsonyi élmény, a karácsonyhoz kötődő intenzív tisztaságvágy, az újszülött Jézus alakja költészetében is újra és újra felbukkanó motívumok. Ilyen a Karácsony című vers vagy a Karácsonyi meditáció, melyben így fogalmazza meg sajátos, hitetlenül hívő vallomását: „Ó Jézusom ki nem vagy és nem is voltál soha / feléd sodornak a bánat kék hullámai.” Ha ezt a verset olvassuk, önkéntelenül is Ady sorai jutnak eszünkbe: „Hiszek hitetlenül Istenben, / Mert hinni akarok, / Mert sohse volt úgy rászorulva / Sem élő, sem halott.” (Hiszek hitetlenül Istenben)

Jézus születése mellett halála, a karácsony mellett a nagypéntek eseménye is megjelenik a Kassák-életműben. Az Anyám címére levelei között, a 14. levélben akadtam rá az alábbi megrázó vallomásra: „Nagypéntek a kereszténység legdrámaibb ünnepe, az istenember halálának órái. Nem teológiai dogma, nem vallási ceremónia, tiszta fényű emberi ünnep, mert ezen a napon halt meg Jézus, a szegény názáreti ács fia, akiben, emlékezetünk szerint, először feszítették meg az igazságot.”

Kassák lírájában Jézus rendszerint úgy jelenik meg, mint a proletár hősök előképe. A proletár költő, aki forradalmak és háborúk közt él, Jézusban egy olyan testvérre ismer, aki szegényen született, egyszerű munkásként, ácsként élt, a világtörténelem legnagyobb pacifistája volt, és az igazságért feszítették keresztre. Kassáknak tetszett Jézus egyetemessége és pacifizmusa. Az avantgárd költőnek imponált egy ilyen megváltó. Ne feledjük, Kassák két aktivista lapja, a Ma és a Tett éppen antimilitarizmusa miatt volt szálka a hatalom szemében.

Lírai művei közül a Harangszó című versben jelenik meg a legmarkánsabban a húsvéti élmény: „…s bár nem ízlelgetjük a húsvéti bárány húsát, mindennapi kenyerünkben és vizünkben dicsérjük, hogy vérünkből való és meghalt értünk a kereszten.”

Természetesen a karácsony és a húsvét, Jézus születése és halála jelenik meg leggyakrabban Kassák írásaiban, de a keresztény ünnepkör egyéb jeles napjai és liturgiái is. A halottak napjáról a Szénaboglya című naplójában ír, a keresztelés élményéről a Keresztfiam című novellájában.

Végül egy teljességre nem törekvő felsorolással, verscímekkel igyekszem érzékeltetni és bizonyítani, hogy a Kassák-líra mennyire gazdag a vallási élmény művészi ábrázolásában: A megfeszített; Az őrangyal; Hajnali zsoltár; A forrásnál; A magam kenyerén; Húsvét; Pogány könyörgés; Istenhez vagy valaki máshoz; Mária így szól a gonosz férfiakért; Nagypéntek; Nagyböjt előtt; Tékozló fiú; Zsoltár… Tolle, lege!

Bozók Ferenc