Evangélikusok

Két évvel ezelőtt egyházunk Péterfy Sándorról elnevezett oktatási díjának átvétele szolgáltatta az apropót ahhoz, hogy munkatársunk felkeresse a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium igazgatóját. Az idén pedig állami kitüntetéssel, a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével ismerték el Ónodi Szabolcs pedagógiai tevékenységét. A Tolna megyei evangélikus középiskola vezetőjét ebből az alkalomból az idén kétszáz esztendős oktatási intézmény jubileumi programsorozatáról kérdeztük.

– Tavaly a reformáció hetében tartott díszünnepséggel kezdődött a jubileumi programsorozat a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégiumban. Ezen az összejövetelen elmondta, hogy az év során hagyományos és rendhagyó programokkal is emlékeznek a múltra. Mi tartozik a hagyományos, illetve mi a rendhagyó rendezvények közé?

– Hagyományosnak mondható például az említett nyitóünnepség, és annak tekinthető a 200. tanévet lezáró, május 20-i alkalom is, amelyen az öregdiákokkal ünnepelünk közösen. Ettől eltekintve azonban minden eltér a „megszokottól”. Kollégáimmal tudatosan döntöttünk úgy, hogy minden lehetséges, a tradicionálistól eltérő formát megragadunk ahhoz, hogy felhívjuk diákjaink figyelmét a múlt jelentőségére, és így adjunk számukra erőt a jövőhöz.

– Mondana erre egy példát?

– „Kézzelfoghatóvá tettük” a kétszáz évet: valamennyi régi tablóképet lefotóztuk, archiváltuk, és CD-ROM-ot készítettünk róluk. Nagy István kollégánk pedig Bicentenáriumi képeskönyvet szerkesztett. Ez utóbbi anyag korabeli fotókból és dokumentumokból állt össze, minden külön kommentár nélkül.

Emellett amikor munkatársaimmal elkezdtünk gondolkodni azon, hogy milyen módon „dolgozzuk fel” az 1806 és 2006 közti időszakot, összeállítottunk egy tematikus rendet. Több „csoportnak” az iskolához fűződő viszonyát szeretnénk a középpontba állítani: a diákokét, a tanárokét és az öregdiákokét. Nem mellékes az sem, hogy intézményünk miként igyekszik jó kapcsolatot kialakítani azoknak a településeknek a vezetőivel, ahol a bejáró vagy kollégista tanulóink élnek. És természetesen ugyancsak nem feledkezünk meg annak dokumentálásáról, hogy miként működünk együtt fenntartónkkal, a Magyarországi Evangélikus Egyházzal.

Ezenkívül van még egy másik feladatunk is: a „reklám”, vagyis hogy igyekezzünk felhívni a szűkebb és a tágabb nyilvánosság figyelmét iskolánk alapításának évfordulójára.

– Vélhetően már az elmúlt fél év is bővelkedett az eseményekben.

– Igen nehéz is lenne mindet felsorolni. Mégis hadd említsek meg néhányat, utalva az előbbi tematikára. A diákok iskolatörténeti vetélkedőkön vehettek részt; olyan neves öregdiákokkal találkoztak, mint például ifj. dr. Katz Sándor fizikus vagy dr. Nusszer Zoltán agykutató, akik a Talentum Akadémiai Díj birtokosai. Az elismeréssel minden évben három-három olyan, harmincöt év alatti, kiemelkedő tudományos tevékenységet folytató fiatal kutató munkáját támogatják, akik jelentős eredményeket értek el az élet-, a természet-, illetve a társadalomtudományok területén.

Tanulóink kegyelettel emlékeztek intézményünk egykori tanáraira és dolgozóira is. A temetőben felkeresték, és ha szükséges volt, rendbe tették a sírjukat.

A szolidaritást erősítette önsegélyezési akciójuk: az osztályokban mindenki havonta egy-egy gombóc fagylalt árát dobta be egy közös perselybe. A befolyt összegből rászoruló társuk féléves menzadíját vagy – például bejáró diák esetén – a bérletének az árát fizették ki.

– Kérem, említsen meg néhányat a még meg nem valósult programok közül is.

– Elsőként hadd kezdjem egy még folyamatban lévővel, a „nagyszülőprojekttel”. Azokat az öregdiákokat hívtuk meg, akiknek az unokái is ide járnak, azután pedig azokat a nagypapákat és nagymamákat várjuk szeretettel, akik ugyan nem ebben a középiskolában tanultak, de családjuk legifjabb generációjának tagjai itt koptatják a padot.

Áprilisban emléktábla-avatás lesz Sárszentlőrincen, abban a helységben, ahol az iskola alapításától, 1806-tól kezdve egészen 1870-ig működött, ekkor telepítették át Bonyhádra. Május 18-án a Magyar Rádió gyermekkara ad hangverseny kiemelkedő diákjaink tiszteletére. Május 19-re hívtuk meg azokat a pedagógusokat, akik valaha is ezek között a falak között tanítottak. Már elkészült egy emlékszobor – Bertalan Sándor és Tamás, apa és fia alkotása –, ezt a május 20-i záróünnepségen avatjuk fel. Ugyancsak ekkorra várjuk a Bonyhádi Öregdiák Szövetség tagjait is.

– Minden bizonnyal nagyon sok vendég érkezik ezekre az ünnepségekre. Feltehetően fáj a szíve, hogy még nem készült el az az Ön által megálmodott közösségi terem, amely az ilyen alkalmakkor összegyűlő sokaság befogadására is alkalmas lenne.

– Köszönöm, hogy ezt szóba hozta. Az évkönyvek tanulmányozása vezetett arra a felismerésre, hogy bölcs elődeink gyakran hamarabb építettek iskolát, mint templomot. Úgy élték meg a jelent, hogy közben – gyakran erőn felül – áldozatot hoztak a jövőért. Célszerűnek látszik, hogy mindazokat a javakat, amelyeket az elmúlt századokban kis egyházunk a közoktatásban felhalmozott, az egyház egyéb célra is használja.

A célkitűzésünk tehát az, hogy az évnek azokon a napjain, amikor nincs tanítás, álljon egyházunk rendelkezésre, szolgálja a hitéletet háromszáz férőhelyes kollégiumunk, hatszáz adagos konyhánk, 1,7 hektáros parkunk, húsz osztálytermünk. Egy tanítási évben összesen száznyolcvan tanítási nap van. A többin lelkészcsaládok, illetve konfirmandusok üdülhetnének, lelkészek, presbiterek tanácskozhatnának intézményünkben, ezenkívül helyet adhatna zenei táboroknak, konferenciáknak, nemzetközi ifjúsági találkozóknak is. Nagy, országos rendezvények befogadására is alkalmas lenne, ehhez csupán egy – hatszáz-nyolcszáz férőhelyes – közösségi terem hiányzik, amelyet a szorgalmi időben tornateremnek használhatnánk. Az igazán nagy értéke ennek az lenne, hogy nem jelentene többletköltséget az üzemeltetése, karbantartása, a személyzet fenntartása, hiszen az oktatási intézmény számára egyébként is biztosított összegből működhetne.

A múlt megbecsülésének és a jövőért érzett felelősségnek természetesen elengedhetetlen része az épületbővítés mellett a diákok segítése is. Gondolok itt azoknak a tehetséges tanulóinknak a támogatására, akik tőlünk mentek egyetemre, és akiket tanulmányaik végeztével szívesen látnánk viszont – kollégáimmal együtt – tanárként egykori iskolájukban. Számukra – tantestületünk tagjainak saját jövedelméből – egy havonta harmincezer forintos juttatást jelentő ösztöndíjat alapítottunk.

Ez a morális tartás adja az itt dolgozók erkölcsi erejét, a Teremtő gondviselésébe vetett hit pedig az optimizmusát.

GZs

Regionális hozzárendelés: Bonyhádi Pet?fi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Alapfokú M?vészeti Iskola