A hét témája

A Magyarországi Evangélikus Egyház Északi Egyházkerületének múlt szombaton beiktatott új püspöke először – a világi médiumok közül – a Heti Válasz című hetilapnak nyilatkozott. Az alábbiakban a hosszabb interjú azon részéből idézünk, amely – helyszűke miatt – kimaradt a Heti Válasz e heti számában olvasható cikkből. (A kérdező Faggyas Sándor.)

–Miért vállalta a püspöki tisztséget?

–A protestáns egyházakban, így az evangélikusban is a gyülekezetek ajánlanak püspökjelölteket. Az első, még nem hivatalos felkérésekre általában azt válaszoltam: „Nem mondok nemet.” Ebből azonban egy egyértelmű „igen” kellett, hogy legyen.

Miután a külső bizalmat megtapasztaltam, a belső hívást kellett megvizsgálnom sok imádság és a családom tagjaival, barátokkal, kollégákkal folytatott beszélgetések által. Hitem szerint az isteni elhívás volt a meghatározó, de a Szentlélek ma embereken keresztül munkál, nem zúgó széllel és kettős tüzes nyelvekkel.

– Mi volt a döntő mozzanat, hogy elfogadta a jelölést?

– Arra jutottam, amit Jakab apostol ír a levelében: „Aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi, bűne az annak.” (Jak 4,17) Ha ilyen lehetőséget kapok, az nem az én esélyem, hanem az Úristen ajándéka és az egyházam lehetősége, amely elől meghátrálni felelőtlenség volna.

– Mi az a jó, amit püspökként tud megtenni?

–A biblikus és reformátori hagyomány szerint az episzkoposz a felvigyázó, az őrző, aki szemmel tartja a nyájat, vagyis a hozzá tartozó gyülekezeteket és intézményeket. Nem véletlenül a pásztorbot a püspöki szolgálat jelképe. De a főpásztor Jézus, ezért választottam beiktatási igehirdetésemben azt az igét, amelyet Keresztelő János mondott Jézusról: „Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem.” (Jn 3,30) Ez az én püspöki jelmondatom.

–Sokan azt mondják, hogy a protestantizmus fél évezredes hagyománya a szüntelen megújulás, mások szerint viszont a reformáció lényege a biblikus hagyományhoz való visszatérés.

–A kétféle megfogalmazás látszólag kizárja, valójában azonban kiegészíti egymást. Azt szokták mondani, hogy az evangélikus egyházat Luther alapította, vagyis nem egészen ötszáz éves. Ez így nem helyes, mert egyházunk kétezer éves, az alapítója Jézus. Persze a mi történelmi látásunk és hitünk szerint szükség volt a reformációra, mert a tanítás és egyházi élet gyakorlata deformálódott a középkori egyházban. De ez nem jelenti azt, hogy ne vállalnánk például Szent Ágoston, Szent Benedek vagy Assisi Szent Ferenc szellemi örökségét, vagy hogy ne tisztelnénk mi is Szent Gellért, Szent Margit és a többi magyar szent hagyományát.

Történelmileg úgy alakult, hogy kisebbség lettünk a kereszténységen belül, bár volt egy időszak a magyar történelemben, amikor az ország többsége protestáns volt. Magyarországon ma körülbelül háromszázezren tartoznak az evangélikus egyházhoz, de az evangélikusság világszerte mintegy hetvenmilliós közösséget alkot. Kisebbségi létünk nem jelenti azt, hogy kisebbrendűnek érezzük magunkat. Mivel kevesen vagyunk, jobban ismerhetjük egymást, és a mi közösségeinkben gyakran talán erősebb a hitvallásosság, és tudatosabb az összetartozás, mint a nagyobb felekezeteknél.

A lutheri teológiai, szellemi, erkölcsi és művelődéstörténeti örökség különleges erőforrást jelent ma is az egyháznak. A 19. és 20. században az evangélikusok aránya bizonyos értelmiségi és polgári hivatásokban lényegesen nagyobb volt, mint a teljes népességben. Ez a kiváló evangélikus iskoláknak is köszönhető. Püspökként – a gyülekezetek mellett – az oktatás ügyét is szívügyemnek tartom.

Szeretnék valamilyen formában továbbra is részt venni leendő lelkészeink képzésében, a gyülekezeti szolgálatra való felkészítésükben. Így idejekorán megismerhetem azokat, akik egykor majd lelkészek lesznek. Az elmúlt hét évben ugyanakkor nem voltam gyülekezetben, ami nagyon hiányzott, mert én nem tanár vagy tudós akartam lenni, hanem mindenekelőtt lelkész. Most, hogy megválasztottak püspöknek, ismét gyülekezeti lelkész is leszek – egészen pontosan a Budavári Evangélikus Egyházközségben, hiszen a mindenkori északi kerületi püspöknek ez a lelkészi szolgálati helye.