Keresztutak

Különleges esemény színhelyéül szolgált március 14-én a budapesti HAP Galéria, amely nívós kiállításaival eddig is sokat tett a 20. századi magyar építészet megismertetéséért. A Magyar Építészeti Múzeum és az Evangélikus Országos Múzeum közös rendezésében megvalósult, Sándy Gyula építész (1868–1953) életművének keresztmetszetét bemutató emlékkiállítás megnyitásakor Bibó István művészettörténész méltathatta a szakma képviselői és az érdeklődő közönség előtt Sándy Gyula Hogyan lettem és hogyan voltam én templom-építő, -tervező és művezető építész? címmel közreadott visszaemlékezéseit.

A kiállítás arányosan mutatja be a gazdag és egységes Sándy-életmű legfontosabb építészeti megbízásait, épülettípusait, amelyek a 20. század első felének szerteágazó, sokat változó építészeti irányzatai között egyfajta állandóságot, következetes építészeti formálást képviselnek. A több mint ezerötszáz tervlapból álló, a II. világháború okozta veszteségek miatt csonka életműből kiválogatott tervek között többféle épülettípust ábrázolót láthatunk: a lakóépületek – villa, bérház, falusi kislakás, típusház, kastély –, gazdasági és ipari épületek egy-egy példája mellett számos középületet: postapalotákat, városházát, zsinagógát, egyetemi épületet és legnagyobb számban evangélikus templomokat.

Sándy Gyula a múlt század első felének legfontosabb hazai templomépítészei közé tartozik: építészeti munkáinak legalább a fele templomtervezési megbízás volt, és ezek szinte kivétel nélkül evangélikus templomok; számuk – az átalakításokkal, bővítésekkel együtt – megközelíti a százat.

A kiállításon látható tervek e gazdag életműnek csupán vázlatos bemutatását teszik lehetővé: a művek zöme pályázati terv, vázlatterv vagy koncepcióterv perspektívában ábrázolt, akvarellezett tervlapja. Az építész elmélyült, biztos épületszerkezeti tudásáról néhány – a rendezők által jól kiválasztott – mívesen rajzolt kiviteli és belsőépítészeti részletterv, valamint egyetemi jegyzeteinek lapjai tanúskodnak.

A kiállított tervekből markánsan kiolvashatók annak a „Sándy-stílusnak” a jellemzői, amelyek a középkori plébániatemplom torony-hosszhajó-szentély típusából, a felvidéki pártázatos reneszánsz formavilágának átvételéből, az úgynevezett „virágos reneszánsz” gazdag növényi ornamentikájából és a népművészet formakincséből hoznak létre egyfajta nemzeti neoreneszánsz irányzatot.

Sándy templomainak középkorias formálására, térrendszerének konzervatív alakítására nagy hatással volt az a 20. század eleji evangélikus teológiai-liturgikai irányzat, amelyet Jánossy Lajos teológiai professzor foglalt össze az 1944-ben megjelent Evangélikus templomok című kézikönyvben. Alapelve az a gondolat, mely szerint Luther – a régi egyház megújhodását szolgálva – nem alkotott külön templomtípust vagy templomstílust, így a középkori templomstílusok megfelelőek a lutheri új liturgikus térigények kiszolgálására, ugyanakkor a szószékoltár nem része a lutheránus hagyománynak, mert „nem a lutheri reformáció lelkületéből született”.

A kiállított tervanyag másik, jól körülírható csoportját a centrális templomok alkotják, amelyek rendszerint nyolcszögre vagy görögkereszt formájúra szerkesztettek. Ezek között sokkal több újszerű, kísérleti jellegű megoldással találkozhatunk.

A kiállításmegnyitó alkalmával közrebocsátott Sándy-kötet a Magyar Építészeti Múzeum forráskiadvány-sorozatának hatodik köteteként jelent meg (a szöveggondozás és szerkesztés Fehérvári Zoltán, Hadik András, Prakfalvi Endre, valamint Zászkaliczky Zsuzsanna munkáját dicséri; a kiállítás katalógusának szövegét ugyancsak Zászkaliczky Zsuzsanna írta).

Visszaemlékezéseit az idős építész 1950 és 1953 között írta több levélrészletben Amerikában élő leánya, Natália (Nati) számára. A teljes kézirat nem készült el, és az esetleges kiadás szándéka sem volt egyértelmű. A memoár így mozaikszerűen, tagolás nélkül, az eredeti szöveg szerint, csak a nyilvánvaló elírások javításával került a kötetbe. Belső felépítésében sem a szigorú kronologikus rendet követi, hanem inkább témák, események köré rendezve beszéli el az életpálya egyes állomásait.

Az írásmű címében megfogalmazott kérdésre adott válasz rendkívül gazdag képet ad Sándy életpályájának első, monarchiabeli szakaszáról. A valóban forrásértékű írás bepillantást enged a 20. század elejének építészeti világába Steindl Imre, Pecz Samu és Foerk Ernő mellett végzett munkák, tanulmányutak, továbbá kortársak és példaképek bemutatása révén, a megvalósuló épületek kivitelezése és szerkezeti kialakítása kapcsán. Az írás sok apró és érdekes részlete, epizódja olyan életszemléletről tanúskodik, amelyet áthat a mély hitből fakadó életöröm.

Köszönet illeti Sándy Gyula leszármazottait, hogy e gazdag életművet a közönség és a szakma számára közkinccsé tették.

Krähling János