Keresztutak

Hozzászólás a cikkhez

Különleges esemény színhelyéül szolgált március 14-én a budapesti HAP Galéria, amely nívós kiállításaival eddig is sokat tett a 20. századi magyar építészet megismertetéséért. A Magyar Építészeti Múzeum és az Evangélikus Országos Múzeum közös rendezésében megvalósult, Sándy Gyula építész (1868–1953) életmûvének keresztmetszetét bemutató emlékkiállítás megnyitásakor Bibó István mûvészettörténész méltathatta a szakma képviselõi és az érdeklõdõ közönség elõtt Sándy Gyula Hogyan lettem és hogyan voltam én templom-építõ, -tervezõ és mûvezetõ építész? címmel közreadott visszaemlékezéseit.

A kiállítás arányosan mutatja be a gazdag és egységes Sándy-életmû legfontosabb építészeti megbízásait, épülettípusait, amelyek a 20. század elsõ felének szerteágazó, sokat változó építészeti irányzatai között egyfajta állandóságot, következetes építészeti formálást képviselnek. A több mint ezerötszáz tervlapból álló, a II. világháború okozta veszteségek miatt csonka életmûbõl kiválogatott tervek között többféle épülettípust ábrázolót láthatunk: a lakóépületek – villa, bérház, falusi kislakás, típusház, kastély –, gazdasági és ipari épületek egy-egy példája mellett számos középületet: postapalotákat, városházát, zsinagógát, egyetemi épületet és legnagyobb számban evangélikus templomokat.

Sándy Gyula a múlt század elsõ felének legfontosabb hazai templomépítészei közé tartozik: építészeti munkáinak legalább a fele templomtervezési megbízás volt, és ezek szinte kivétel nélkül evangélikus templomok; számuk – az átalakításokkal, bõvítésekkel együtt – megközelíti a százat.

A kiállításon látható tervek e gazdag életmûnek csupán vázlatos bemutatását teszik lehetõvé: a mûvek zöme pályázati terv, vázlatterv vagy koncepcióterv perspektívában ábrázolt, akvarellezett tervlapja. Az építész elmélyült, biztos épületszerkezeti tudásáról néhány – a rendezõk által jól kiválasztott – mívesen rajzolt kiviteli és belsõépítészeti részletterv, valamint egyetemi jegyzeteinek lapjai tanúskodnak.

A kiállított tervekbõl markánsan kiolvashatók annak a „Sándy-stílusnak” a jellemzõi, amelyek a középkori plébániatemplom torony-hosszhajó-szentély típusából, a felvidéki pártázatos reneszánsz formavilágának átvételébõl, az úgynevezett „virágos reneszánsz” gazdag növényi ornamentikájából és a népmûvészet formakincsébõl hoznak létre egyfajta nemzeti neoreneszánsz irányzatot.

Sándy templomainak középkorias formálására, térrendszerének konzervatív alakítására nagy hatással volt az a 20. század eleji evangélikus teológiai-liturgikai irányzat, amelyet Jánossy Lajos teológiai professzor foglalt össze az 1944-ben megjelent Evangélikus templomok címû kézikönyvben. Alapelve az a gondolat, mely szerint Luther – a régi egyház megújhodását szolgálva – nem alkotott külön templomtípust vagy templomstílust, így a középkori templomstílusok megfelelõek a lutheri új liturgikus térigények kiszolgálására, ugyanakkor a szószékoltár nem része a lutheránus hagyománynak, mert „nem a lutheri reformáció lelkületébõl született”.

A kiállított tervanyag másik, jól körülírható csoportját a centrális templomok alkotják, amelyek rendszerint nyolcszögre vagy görögkereszt formájúra szerkesztettek. Ezek között sokkal több újszerû, kísérleti jellegû megoldással találkozhatunk.

A kiállításmegnyitó alkalmával közrebocsátott Sándy-kötet a Magyar Építészeti Múzeum forráskiadvány-sorozatának hatodik köteteként jelent meg (a szöveggondozás és szerkesztés Fehérvári Zoltán, Hadik András, Prakfalvi Endre, valamint Zászkaliczky Zsuzsanna munkáját dicséri; a kiállítás katalógusának szövegét ugyancsak Zászkaliczky Zsuzsanna írta).

Visszaemlékezéseit az idõs építész 1950 és 1953 között írta több levélrészletben Amerikában élõ leánya, Natália (Nati) számára. A teljes kézirat nem készült el, és az esetleges kiadás szándéka sem volt egyértelmû. A memoár így mozaikszerûen, tagolás nélkül, az eredeti szöveg szerint, csak a nyilvánvaló elírások javításával került a kötetbe. Belsõ felépítésében sem a szigorú kronologikus rendet követi, hanem inkább témák, események köré rendezve beszéli el az életpálya egyes állomásait.

Az írásmû címében megfogalmazott kérdésre adott válasz rendkívül gazdag képet ad Sándy életpályájának elsõ, monarchiabeli szakaszáról. A valóban forrásértékû írás bepillantást enged a 20. század elejének építészeti világába Steindl Imre, Pecz Samu és Foerk Ernõ mellett végzett munkák, tanulmányutak, továbbá kortársak és példaképek bemutatása révén, a megvalósuló épületek kivitelezése és szerkezeti kialakítása kapcsán. Az írás sok apró és érdekes részlete, epizódja olyan életszemléletrõl tanúskodik, amelyet áthat a mély hitbõl fakadó életöröm.

Köszönet illeti Sándy Gyula leszármazottait, hogy e gazdag életmûvet a közönség és a szakma számára közkinccsé tették.

Krähling János

::Nyomtatható változat::