Liturgikus sarok
Ma utoljára…
Lectori salutem
Ma utoljára olvasható a Liturgikus sarok az Evangélikus Élet második oldalán. A sorozat véget ért. A szerkesztő és a szerzők elköszönnek. Lectori salutem – áll sok latin nyelvű írás elején: üdv az olvasóknak. Most az utolsó cikk kapta címéül a régi rómaiak köszöntését. Nem véletlenül. Mert itt nem csak érdekességeket, emberi gondolatokat, közösségi életünkre és rendezvényeinkre vonatkozó ötleteket szerettünk volna közreadni. Rá akartunk mutatni arra, hogy Isten az emberi szavakat és formákat felvállalva munkálja üdvösségünket – nemegyszer a liturgia, az istentisztelet eszközét is „hadrendbe” állítva. S a Liturgikus sarok munkásai is azért dolgoztak, írtak és imádkoztak a háttérben, hogy az üdvösség jó híre minél többekhez eljusson.
Nem hittem volna 2000 őszén, hogy ilyen hosszú életű lesz a rovat… Amikor lapunk megújulófélben volt, kósza ötletként vetettem fel az új főszerkesztőnek: legyen az újságnak egy sarka, ahova újra meg újra az istentiszteleti életünkkel kapcsolatos témák kerülhetnek. Még nem volt egyértelmű a számomra, hogy ezek inkább informatív, tájékoztató anyagok lesznek-e, vagy pedig lelki kenyeret is kínáló, meditatív cikkek. Azután telt-múlt az idő, és kialakult az egyensúly: ismereteket adtunk, tanítva tanultunk, és a sarok helye jogosan a második oldal maradt, ahol a lelki kenyér szeletei, morzsái vannak összegyűjtve hétről hétre az Élő víz, A vasárnap igéje és az Oratio oecumenica című rovatokban.
Azóta eltelt öt és negyed év, és nem jelent meg úgy lapszám, hogy ne várta volna az olvasót egy-egy cikk a Liturgikus sarokban. Az eredmény: közel 280 (!) írás, amely más-más megközelítéssel, eltérő stílusban író szerzőktől született.
Nem tudjuk, hogy hányan olvasták alkalmilag és hányan rendszeresen az itt megjelent opusokat, ki követett egy-egy belső sorozatot, kit érdekeltek a részleteket boncolgató írások, vagy kik figyelték az átfogó, összefüggéseket feltáró anyagokat. A Liturgikus sarok olvasótáborának nagyságát (vagy kicsinységét) sem tudjuk felmérni, de a sok visszajelzés, a többségükben pozitív olvasói levelek sora és a kérdések arra utalnak, hogy az itt megjelentek érdeklődésre tartottak számot. Érdekes volt, amikor egy-egy szakmai előadáson a rovatunkból vett információ alapján tettek fel kérdéseket. (Mint ahogy az is, ha itt megjelentetett ismeretekkel kapcsolatban jelezték lelkészértekezleten, hogy ezt így még senki nem mondta – pedig e hasábokon többször is téma volt…)
Az egész liturgikus megújulás feladata és célja, hogy újra felbecsüljük és megbecsüljük az egyház istentiszteleti kincseit, élővé tegyük értékeit, elgondolkodjunk megszokott dolgokon, és nyitottsággal, de józan kritikával fogadjuk mindazt, ami új. A Liturgikus sarok ebben kívánt segítség lenni. S örömünkre szolgált, hogy ennek nyomán is téma lett az istentisztelet – sokakat foglalkoztató, némelyeket felrázó, másokat megnyugtató, de reménységünk szerint mindenképpen hasznos módon.
A rovat gazdája köszönetet mond mindenkinek, akivel együtt tanulhatott az elmúlt öt évben. Fél évtized nagy út, akár egy felsőfokú képzés teljes ideje. De persze nem ilyen igénnyel találkoztunk hétről hétre. Egyszerűen tanítványok szerettünk volna lenni a Mester iskolájában – az imádság, az ének, a közösség iskolájában azzal, hogy tanulgattuk elfogadni Isten szeretetét. Nem gondoljuk, hogy Urunk csak ebben a formában, a liturgia, az istentisztelet eszközével munkálkodik közöttünk. De átéltük, hogy ezt a csatornát is felhasználja értünk, üdvösségünkért. Lectori salutem – üdv az olvasónak…
Mielőtt megfáradnánk, átadjuk a stafétabotot. A következő hetekben, hónapokban ezen a helyen énekeinkről s a szent zenéről szólnak a hozzáértők.
Húsvét vasárnapján nem zárhatok egy cikket, egy sorozatot, egy ötéves rovatot mással, mint az emmausi tanítványok szavával, akik az aktuális igehirdetésről (Jézus az úton magyarázta a prófétákat) és az úrvacsoráról (a kenyér megtörése) felismert, feltámadott Jézus Krisztust így szólították meg, így kérlelték: maradj velünk, Urunk!
Hafenscher Károly (ifj.)