Napról napra

Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt: megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel. Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb. Fil 2,5.7.9 (Péld 16,18; Mk 16,1–8; 1Kor 15,1–11; Jn 20,1–10) Nagypéntek és húsvét elválaszthatatlanul összetartozik. Isten a Megfeszítettet támasztotta fel. A feltámasztás a hitelesítő pecsét a keresztáldozaton. „Van mire” szerénynek lennünk: a Feltámadottban és a Feltámasztóban való hitünk, reménységünk ad lehetőséget Krisztus-követésünk alázatára és hűségére.

Jézus Krisztus mondja: „Békességet hagyok nektek: az én békességemet adom nektek; de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen.” Jn 14,27 (Ézs 32,17; Lk 24,13–35; 1Kor 15,12–20; Jn 20,11–18) A megszokott hétköznapi köszöntés Jézus Krisztus szájában átalakult. A jókívánságból ajándék lett: a Feltámadott magát ajándékozza benne. A tanítványok számára új volt, hogy Krisztus így köszönt rájuk. Érezzük-e még vagy már annak az újdonságát, amikor az oltár szentségéhez közeledve ez a köszöntés fogad bennünket: „Az Úr békessége legyen mindenkor veletek!”

Ezt mondja az Úr: Emlékszem rád: ifjúkorod hűségére, mátkaságod szeretetére, amikor követtél a pusztában, a be nem vetett földön. Jer 2,2 (Róm 3,3–4a; 1Kor 15,20–28; Jn 20,19–23) Az a szerencsénk, hogy Isten nem csupán a szépre emlékezik. Irgalmasan emlékezik: hitünk friss ifjúsága, a vele való közösség meghittsége mellett a „változó holdként” fogyó-növő, szürkülő-kopó, néhanapján fényesedő kereszténységünk is megmarad emlékezetében. Isten a „fájdalmak férfiára”, a Feltámadottra nézve emlékezik ránk. Abban reménykedik, hogy ígérete imádságunkká válik: „Emlékezz meg rólunk, Urunk, mikor eljössz a te országodban.”

Egymás terhét hordozzátok: és így töltsétek be a Krisztus törvényét. Gal 6,2 (Zsolt 40,9; 1Kor 15,35–49; Jn 20,24–31) Pál apostol a Feltámadottra emlékezik, amikor egymás terhének a hordozására biztat és bátorít. A Feltámadott nem csupán szemléli és fájlalja tanítványai zavarodottságát, hitetlenségét, hanem melléjük szegődik, felveszi bizonytalankodásuk terhét. Kérdéseiket nem dobja vissza sértődötten, nem veti meg értetlenségüket, nem várja, hanem segíti a követés terhét hordozó hit megszületését. „Nézd, Krisztus úgy, amint vagy, / Megszán és átölel. / Ne irtózz emberektől, / Hozzájuk lépj közel!” (EÉ 474,2)

Olyan leszel, mint a jól öntözött kert, mint a forrás, amelyből nem fogy ki a víz. Ézs 58,11 (Jn 7,38; 1Kor 15,50–57; Jn 21,1–14) Mi hol szárazsággal, hol meg árvízzel kínlódunk. Nyomorúságunk nem csupán természeti környezetünkben tapasztalható. A jól öntözött kert képe a mindenről idejében gondoskodó Isten munkáját jelzi. Mi szeretnénk „tartalékainkból” élni, pedig csak annyink van, amennyit Isten idejében ad. „…Isten patakja tele van vízzel.” (Zsolt 65,10) Gondoskodása ígéretét soha ne válasszuk el az üdvösség reménységétől. Isten Krisztussal együtt ígért nekünk mindent. „Nincsen több más, / Csak öt forrás, / Melyből megnyugtatásom, / Halálomban és síromban / Lesz majd vigasztalásom.” (EÉ 193,1)

Hadd halljam minden reggel, hogy hűséges vagy, hiszen benned bízom! Zsolt 143,8a (Mt 20,1; 1Kor 5,6b–8; Jn 21,15–19) Azt, hogy Isten hűséges, nem lehet „fekve” hallgatni. A reggel talpra állít, és munkára szólít. Hűsége menet közben és munkánk közben érzékelhető. Hűsége hűségre késztet és tesz képessé, bízzon ránk bármit is „szőlőjében”.

Kegyelmezek, akinek kegyelmezek, és irgalmazok, akinek irgalmazok. 2Móz 33,19b (Jn 8,11; 2Tim 2,8–13; Jn 21,20–25) Félelmetes szabadság! Senki nem korlátozhatja. Ha csak ennyit tudnánk Istenről, nem lenne érdemes élni. Agyonnyomna bennünket kiszolgáltatottságunk terhe. De Isten Krisztusban nem ellenünk, hanem értünk él félelmetes szabadságával. Hatalmát irgalomra használja. Ez a példátlan hatalomgyakorlás erősebb minden önkénynél, mert a kiszolgáltatottakból hálás Krisztus-követőket teremt, akik nem azért mondanak ellene a gonosznak, mert muszáj, hanem azért, mert lehet. Telik az irgalmas hatalom ajándékából.

Fehér Károly