Keresztény szemmel

Tamás a fehérvasárnapon tudatos, személyes hitet nyert keresztény prototípusa, így mindannyiunk példaképe is lehet. Igen, a „kettős” nevű – ugyanis a név eredeti jelentése az arameus nyelvben „iker” – tanítvány hitvallása egy különös „különkonfirmáció” következménye. Tettének tanulságát az alábbi, hevenyészetten megfogalmazott gondolattöredékben tudom összefoglalni. A magam számára (is), mert az én Uram engem is naponként megkonfirmál…

Tamás őszinte ember: mert nem hazudja a hitet, ha nincs; de vágyik rá. S ebből az őszinte kételkedésből el lehet jutni a tudatos, személyesen megtapasztalt hit megvallásáig. Senki sem születik hívőnek! És Istennek nincsenek unokái, csak újjászületett, Krisztus-hitre jutott gyermekei!

Tamás nem hisz másoknak, még a saját szemének sem; „saját kezűleg” akarja megismerni a Feltámadottat, s e merész vágyát nem rejti véka alá.

Az Úr szaván fogja őt, mert nem valamit hallott valakiktől, hanem magától Jézustól hallotta azt, amire neki személyesen szüksége volt hite megerősítésére. S e különórán tartott konfirmáción őt ismerte meg igazán, mint Jób: „Csak hírből hallottam rólad, de most saját szememmel láttalak.” (Jób 42,5)

Jézus számára az egy hiányzó tanítvány, az egy „elkóborolt bárány” is fontos. Tamás nem kap szemrehányást azért, mert elmaradt a többiektől, és nem volt jelen húsvét este. Mint ahogy az eltévedt bárányt sem bünteti meg a jó pásztor, amiért elkószált a nyájtól.

Jézus a magdalai Máriának nem engedte meg, hogy megérintse őt, de Tamást felszólította arra, hogy kezét tegye a sebhelyekre. Mindenkit más és más módon ragad meg az Úr, s a világon minden eszköz a szolgálatára áll, hogy egyedi teremtményeit ne „egy kaptafára” húzott megtérési módokkal hívja magához.

Noha Tamás hitre jutása egyedinek, különösnek tűnik, mégsem szabálytalan, sőt! S ez a mai Tamások reménysége! Ahány ember, annyi megtérési történet, mert Jézus útja és eszköze számtalan. Átszegzett karjaival ma is átöleli minden, őszintén őt kereső, kutató, kételkedő gyermekét!

A „kettős” nevű tanítvány kettős-egy hitvallása – „Én Uram, és én Istenem! (Jn 20,28) – arra is példa, hogy korábban ő sem látott, de megnyíltak lelki szemei, és a Feltámadottban felismerte az Urat és Istent egy személyben! Tamás látása hitté vált! Hisszük-e, hogy a feltámadott Jézus egyszerre valóságos ember és valóságos Isten?!

Mi is csak úgy hihetünk, ha előbb Isten igéje és Szentlelke által felismerjük a mi Urunkat és Istenünket. Ebbéli hitünket az Úr e földi életünk során folyamatos és állandó konfirmációval erősíti. Engedjük-e agyagedényként formáltatásunkat, a konzerválást és a renoválást egyidejűleg?

Végső soron Jézus Krisztus felismerése az igazi csoda a mindenkori Tamások számára; de ez bizony az Úr csodája! S ezért mi nem vagyunk lépéshátrányban Tamással szemben, mert nem ő ismerte fel Jézust, hanem Jézus ismertette meg magát vele.

Megtapasztal(hat)tuk: a Feltámadott ott és akkor válik felismerhetővé, ahol és amikor ő akarja. Testi szemekkel, emberi érzékekkel nem ismerhető fel Jézus ma sem! Ezért nem a Tamások érdeme, hogy látnak – hiszen például a magdalai Mária és az emmausi tanítványok sem ismerték fel „maguktól” az Urat! De ajándéka, a Szentlélek a miénk is lehet, s így a mai kételkedő Tamások is azonos esélyekkel indulhatnak Jézus „felfedezésének” keskeny útján!

Tamás hitvallása nem új, hiszen ez a Tízparancsolat első igéje! Csak azért mondhatja el hitvallását minden Tamás egyes szám első személyben – a „birtokviszonyt” is kifejezve –, mert Isten már az ószövetségben „kijelentette magát” a számunkra. Tudjuk-e, valljuk-e és hiszszük-e ezt a kőbe vésett, élő igét: „Én, az Úr, vagyok a te Istened… Ne legyen más istened rajtam kívül!” (2Móz 20,2–3)

–i –s