Evangélikusok

Boltíves, pókhálós vén terem zugában asztala fölé hajoló szerzetesként ábrázolta a kódexmásolót Arany és kék szavakkal című versében Dsida Jenő. Azt hinné az ember, hogy a Gutenberg-galaxis beköszöntével leáldozott a kódexírók kora. Valójában azonban nem csak a középkorban „működtek” kódexírók: a míves kézírásnak még ma is akadnak mesterei. Magyarországon is. Egyikük Szalai Katalin, akinek legutóbb Várpalotán, a Helyőrségi Művelődési Otthonban nyílt kiállítása.

– Hogyan válik valaki kódexíróvá a 21. században?

– Végzettségem szerint grafikus vagyok. Kódexíróvá úgy tíz évvel ezelőtt – tehát még a múlt században – avanzsáltam, amikor egy újsághirdetésben a főváros emlékkönyvének, azaz Budapest Aranykönyvének megírásához kerestek embereket. Szerettem volna kipróbálni magam ezen a területen. Kíváncsi voltam, miként lehet elkészíteni a település és a nagyobb cégek történetét ismertető kiadványt – a megrendelő kívánsága szerint – a kódexek stílusában, de mégis mai, modern formában. Annyira megkedveltem ezt a munkát, hogy a megbízás teljesítése után úgy döntöttem, továbbra is kódexíróként és oklevélgrafikusként szeretnék dolgozni.

– Ha jól tudom, a középkori szerzetesek gyakorlatában azért különvált a kódexírók és a kódexmásolók köre. Sőt megint csak más díszítette a szöveget. Hogyan kell elképzelni egy 21. századi kódexíró mindennapjait? Ön is javarészt másol?

– Várostörténeti dokumentumoknál valóban másolok, például régi képet vagy pecsétet. A szöveget mindig történészektől kapom, de a díszítéseknél az is előfordul, hogy én búvárkodom könyvtárakban, levéltárakban, keresve munkámhoz az anyagot. Ezeket azután különböző technikákkal lerajzolom, lefestem. Általában akvarellel dolgozom. Munkám részben mechanikus tevékenység, másfelől viszont kifejezetten művészi alkotási folyamat, hiszen az alkotásaimban természetesen én magam is „benne vagyok”. Az emléklapok díszítésénél előszeretettel alkalmazom a szecessziós stílust. A díszes kezdőbetűk, az iniciálék szín- és stílusvilága is az én ízlésemet tükrözi – csakúgy, mint az oklevelek, emléklapok, meghívók, családfák, amelyeket szintén készítek.

– Milyen eszközök veszik körül ott, ahol nap mint nap dolgozik?

– A műhelyemben vágott hegyű tollak, saját készítésű ecsetek és különböző színű festékek sorakoznak az asztalon. Ezenkívül kézzel merített papírra van még szükségem.

– És gondolom, olyan segítőkre is, akik benéznek Önhöz, és a keze alá dolgoznak, ha kell…

– Általában egyedül vagyok. Részfeladatokra kapok segítséget, ám mindent nem tudok megtanítani, mert ez a tevékenység nagyon összetett tudást igényel: a történelem és az irodalom ismeretét, magas szintű festeni és rajzolni tudást, jó kalligráfiai képességet. Odafigyelést, türelmet.

Nem őrzök titkokat. Tisztában vagyok azzal, hogy csak azok tudják megtanítani a fortélyokat, akik a kódexírást művelik is, hiszen az ehhez szükséges ismereteket napjainkban iskolai keretek között nem lehet elsajátítani. Egyébként ha felkérnének rá, én boldogan oktatnék…

– Ön szerint – akár e cikk elolvasása után – akadhat olyasvalaki, aki szívesen lenne kódexíró. Kétségkívül különleges ez a szakma, és különlegesen szépek a „végtermékei”, de – legyünk őszinték – a digitális nyomdatechnika korában azért kissé anakronisztikus is. Meg aztán bizonnyal létezik ennek a munkának eddig még nem említett árnyoldala is.

– Valóban nem hallgathatjuk el, hogy szépsége mellett – mint mindennek – a kódexírásnak is megvan a maga nehézsége, sőt veszélye: nagymértékben rontja a látást. Egy idős kódexíróról, Baja Béláról hallottam, hogy ő meg is vakult. A Bibliát másolta, de a szeme világának elvesztése miatt nem készült el vállalkozásával.

– Nem gondolt arra, hogy folytassa az ő félbemaradt munkáját?

– Látja, ez eddig még nem jutott eszembe, talán mert – bár meg vagyok keresztelve – nem vagyok rendszeres bibliaolvasó. Mindenesetre érdekes feladat lenne… Az egyházak részéről egyébként ritkán kapok megbízást, bár éppen most egy katolikus hívő velem készíttette el a temploma történetét; ezt adományként ajánlotta fel plébániájának.

De ha már szóba került, hadd mondjam el: örömmel venném, ha evangélikusok is megkeresnének – teszem azt gyülekezeti évfordulók, lelkészek nyugalomba vonulása okán vagy bármilyen egyéb alkalomból. „Kedvcsinálónak” jöjjenek el a kiállításomra, és látogassák meg a honlapomat a http://members. chello.hu/tocska/kodex/ címen.

– Akik nem érik be a virtuális tárlattal, azok legközelebb mikor és hol tekinthetik meg közelebbről a munkáit?

– A Szent László-napi ünnepek alkalmából nyílik egy tárlatom Szekszárdon június 23-án. Szeretettel várom rá az Evangélikus Élet olvasóit.

Gazdag Zsuzsanna