A közelmúlt krónikája
Kettős ünnep a soproni Eötvösben
Egy különleges nap színesítette a hétköznapok sorát a soproni Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskolában, ahol április 22-én a szakképzés 35., illetve az evangélikus oktatás 10. évfordulójára emlékeztek.
A meghívott vendégek, a tantestület és a diákság Mesterházy Balázs iskolalelkész áhítata után zenei betétekkel és néptánccal fűszerezett, színvonalas műsor keretében ismerkedhetett meg az intézmény múltjával.
Gottschling Gábor igazgató méltató szavai után Balikóné Németh Márta szakmai igazgatóhelyettes mutatta be az iskolában folyó szakképzés harmincöt éves történetét és jelenét, majd Mihályi Zoltánné osztályvezető beszélt az evangélikus oktatás eltelt évtizedéről. Az ünnepélyen sor került az evangélikus oktatás helyi beindításáért kiemelkedően sokat tett munkatársak – Boór Katalin volt igazgató, Gaál Lászlóné és Balikóné Németh Márta igazgatóhelyettesek – köszöntésére is. Erre a napra jelent meg az a – Boór Katalin és Horváth Teréz által szerkesztett – emlékkönyv is, amely az iskola megépülése óta végbement változásokat ismerteti.
B. N. M.