Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2006 - 22 - Elnézés helyett bocsánat – hogy ne legyünk maszatos egyház

Evangélikusok

Elnézés helyett bocsánat – hogy ne legyünk maszatos egyház

Dietrich Bonhoeffer Etikájának egy markáns fejezete A bűnbánat címet viseli. A mindig eszméltető üzenetet megfogalmazó mártír teológus a következőket írja: „Megtérés csak a Krisztus ellen elkövetett vétek felismerésének útján lehetséges. (…) Az egyház megvallja, hogy számtalan ember pusztulásában, akiknek életét rágalmazással, denunciálással, becsületbe gázolással tönkretették, vétkessé vált. (…) Azáltal, hogy az egyház bűnvallást tesz, nem mentesíti az embereket saját bűnvallásuk alól, hanem hívogatja őket a bűnvallás közösségébe.”

A május 19-i országos közgyűlésen felvillant annak lehetősége, hogy evangélikus egyházunk képes e bonhoefferi mérce szerint szólni és cselekedni, vagyis őszintén szembesülni a múltjával. Nem a szennyesnek a némely kívülálló által szorgalmazott kíméletlen kiteregetésével, hanem a közös ügyért vállalt felelősséggel. Az egy évvel ezelőtt megválasztott munkacsoport tagjait az igazságot szeretetben alapelve vezette, amikor tényfeltáró munkájuk eddigi eredményeit jelentésben összegezték. Bármennyire is igyekeztek tapintatosan eljárni, a levéltári kutatások eredményét olykor nevesített formában kellett közreadniuk. A bizottság tagjai fontosnak tartották annak kiemelését, hogy „az ügynöki tevékenység szinte minden személy esetében eltérő indíttatású és más-más jellegű volt. Eltérő a jelentések gyakorisága, azok témái, állambiztonsági operatív szempontból értékes volta, mások sorsát befolyásoló jellege.”

Ezek a megjegyzések arra figyelmeztetnek, hogy korántsem szabad minden érintettet egy kalap alá venni. Sejteni lehet, hogy voltak olyanok, akik tudatosan ártottak egyes embereknek és az egyház egészének, mások meg – talán félelemből vagy más emberi gyengeségből fakadóan – egyszerűen csak együttműködtek az állambiztonsággal. A jelentés közöl negyvenhat olyan fedőnevet is, amelyek mögött valószínűleg az evangélikus egyházhoz kapcsolható ügynökök rejlenek.

A sorsok bizonyára nagyon különbözőek. Biztosra vehető, hogy sokan, bár aláírtak, igyekeztek senkinek sem ártani, és a jövő egyházának féltése vezette őket. Tisztességtelen cselekedetekre, szégyenletes megnyilvánulásokra pedig nem csak ügynöki tevékenység keretében kerülhetett sor. Éppen ezért indokolt a múlt alapos, korántsem csak a fedőnevek dekódolására irányuló feltárása. Példaértékű, hogy az evangélikus egyház önként vállalta múltjának ilyen feltárását. Önkritikus elemzések mellett természetesen vizsgálni kell a rendszer működtetőinek és haszonélvezőinek fokozott felelősségét is.

Nemrégiben valaki fanyar iróniával „történelmi féltmúltnak” nevezte az immár magunk mögött hagyott korszakot. A jézusi „ne féljetek” azt is jelenti, hogy nem kell tovább örökös rettegésben élnünk, hanem gyógyító beszélgetések keretében megszabadulhatunk a múlt máig kísértő árnyaitól.

Az isteni gondviselés jelének látom, hogy a fájdalmasságában is szükséges jelentést meghallgató és elfogadó közgyűlés napjának a bibliaolvasó Útmutató szerinti egyik igéje így hangzott: „…bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek…” (Mt 6,12) Jézus, mint mindig, pontosan fogalmaz. Ő bocsánatkérésről beszél. Mi viszont gyakran csak ezt mondjuk: „Elnézést kérek!” A kettő között ég és föld a különbség.

Ha elnézést kérek valamiért, akkor azt sugallom: ne nézz oda, ne vedd észre! Söpörjük a piszkot a szőnyeg alá. Borítsunk rá fátylat. Hiszen tudjuk: kéz kezet mos.

Igen ám, de egyszer egy cipő orra beleakadhat a szőnyegbe, és máris megmutatkozik a alatta rejtegetett szenny. Egy váratlan szélfuvallat magával ragadhatja azt a bizonyos fátylat, és akkor ország-világ előtt feltárul az, amit el akartunk takarni. A „kéz kezet mos” gyakorlata során pedig kiderülhet, hogy bizony mind a két kéz piszkos, így egyre csak egymást szennyezik.

Mindennapjaink sekélyes kapcsolataiban gyakran mondjuk és írjuk: „Elnézést a zavarásért!”; „Szíves elnézésedet kérem, hogy csak most válaszolok!” Sajnos a súlyos dolgokban is szeretnénk megmaradni ezen a szinten. A Miatyánkban azonban nem így hangzik: „Elnézésedet kérjük, mint ahogy mi is elnézzük egymás apró-cseprő hibáit.” Jézus nem az „elnézés” súlytalan, hanem a „bocsánat” súlyos szavát akarja nekünk megtanítani. Affektáló becézgetésnek sincs helye itt, hiszen Istennek nem mondhatjuk, hogy „bocs”, „bocsika”, „bocsesz”.

Súlyos szó a bocsánat, súlyos tett a megbocsátás. A mementóként romosan hagyott coventryi székesegyház oltárán szívből jövő sikolyként olvasható a „Father, forgive!” („Atyánk, bocsáss meg!”) felirat. Jézus szavának is súlya van, amikor azt mondja: „…megbocsáttattak a te bűneid” (Lk 5,20), vagy ezt: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” (Lk 23,34) Így fogalmazza meg a bűnös népért közbenjáró imáját Mózes is: „Mégis, bocsásd meg vétküket! Mert ha nem, akkor törölj ki engem könyvedből, amelyet írtál!” (2Móz 32,32)

Isten színe előtt nem elnézést kérünk, hanem bocsánatot. Az előbbi felszínes, az utóbbi mély. Az első alkudozik, a második megadja magát.

Pilinszky János Könyörgés a csalókért című prózai írása szemléletesen fogalmazza meg az elnézést, illetve a bocsánatot kérő ember közötti különbséget: „Mély részvétet érzek a hamiskártyások iránt, azokkal szemben, akik sose tudnak szembesülni önmagukkal és tetteikkel. (…) A kis csaló, a kis manipuláns, nevén vagy többnyire álnéven, megússza a dolgot. Élve zümmöghet tovább a légyfogón. A nagy bűnök tisztítóak, akár a villamosszék. De a bűnös, aki még bűnét is kis-óvatosan követi el, miben remélhet? Az élet szenvedéseit talán megússza, de megfosztja magát annak minden szenzációjától. Mi, bukottak, legalább tüdőre szívhatjuk halálunkat, de ő? Mi szennyesek vagyunk. Ő maszatos. Egyszóval: lompos. Mit kívánhatnék neki? Hogy vagy legyen forró. Vagy legyen hideg. De ő hozzászokott a langyossághoz.”

Nem kell maszatos egyháznak lennünk. Sorsunk nem az, hogy élve zümmögjünk tovább a légyfogón. Olyan légkört teremthetünk egyházunkban, amelyben ki lehet mondani: bocsánatot kérek, és amelyben emberi és isteni szóként is elhangozhat: megbocsátok.

Fabiny Tamás püspök, Északi Egyházkerület