Keresztutak
Fuss a fényben
Gondolatok az integrációról
Integráció – mit is jelent valójában ez a kifejezés, és miért vált aktuálissá napjainkban?
Az orvostudomány fejlődése révén ma már sok egészségügyi probléma megoldható; ezzel együtt azonban a sérültek száma és sérülésük súlyossága is fokozatosan növekszik. A gépek segítségével egyre kisebb súlyú újszülöttek maradnak életben, egyre több betegséget, egyre súlyosabb baleseteket élhetünk túl – gyakran maradandó sérülésekkel. Példaként említeném, hogy a Vakok Általános Iskolájában a 225 fős tanulóközösség 63%-a, 141 diák látássérülésének oka a koraszülötteknél kialakuló retinopathia. A kis súlyú újszülötteknél a vaksághoz gyakran társul értelmi és/vagy mozgásszervi sérülés is.
A sérült emberek megítélése társadalmanként és történelmi koronként változó. Magyarországon a 20. század második felére jellemző szegregáció igazságtalanul kiszorította a testileg vagy értelmileg akadályozottakat a társadalomból. A második világháború után főként vidéken, elhagyott kastélyokban létesítettek nagy létszámú intézeteket. Ezek tulajdonképpen a „szeretetfunkció” ellen dolgoztak, a lakók társadalomból való kirekesztését eredményezték. Zártságuk megakadályozta, hogy az egészségesek közössége megismerje, elfogadja a sérült embereket. Ennek a hosszú évekig tartó folyamatnak a következtében ma középületeink nagy része kerekes székkel megközelíthetetlen, a tömegközlekedés látássérültek számára nehezen kiismerhető, az emberek pedig csak sután, szinte szégyenkezve nyújtanak segítséget a rászorulóknak, hiszen senki nem tanította meg őket a helyes magatartásra.
A történelmi időkbe visszanyúló nem ismerés eredményeként két különálló világ jött létre. Az integráció célja e kettősség megszüntetése. Itt az ideje feloldani az ellentétet és felismerni, hogy nincs külön egészségesek és külön sérültek közössége, hanem egyetlen emberi közösség részei vagyunk mindannyian.
Szetlik Erika gyógypedagógus