A hét témája
Bábeltől pünkösdig
Nagy titok a Szentháromság, de annyi bizonyos, hogy isteni személyei nem állíthatók szembe egymással, sem rangsorba. Bármilyen ehhez hasonló igyekezet a rajongás veszélyével jár – főleg a Szentlélek birtoklására, az első pünkösd csodájának erőltetett megismétlésére való törekvés. Pedig nem kell erőlködni, a Lélek munkája ma is élő és ható; nem a látványban, a külső jelekben, hanem a közös hitben, szolgálatban, szeretetben. Ma is újra meg újra megismétlődik a csoda: alkalmatlan, sokféle okból alkalmatlan emberek hirdetik az evangéliumot, mások befogadják, és megváltozik az életük. A korábban egymást nem értő, megosztott sokaságok élő hitű közösséggé változnak át. Aki gyülekezetekben átélt ilyen csodát, az tudja, érzi, mi történt pünkösdkor.
De egy másik utat is fel lehet vázolni a pünkösdi csoda közelebb hozatala érdekében. Ez az út Bábel tornyától vezet a pünkösdi közösségig. Arról szól, hogy ami Bábelnél végzetesen elromlott, az pünkösdkor helyrejött. Bábel tornyának építői úgy vélték, olyan magas tornyot lesznek képesek építeni, hogy elérik Istent, átveszik hatalmát. Azóta is, a toronyépítők kudarca ellenére is, újra meg újra többféle értelemben megismétlődik a bábeli történet. Az ember Isten helyére tör. Gőggel tölti el a tudomány fejlődése vagy az, ha sok pénze van; kisebb-nagyobb közösségek, népek, nemzetek felett hatalommal bírva féktelenné válhat önteltsége…
Azután ledől a torony, mindig ledől. A tudomány újabb és újabb eredményei mélyítik, nem pedig cáfolják a hitet, megerősítik az ember Istenre szorultságát, halandó, esendő voltát. A pénzzel igazi értékek nem vásárolhatók meg; ha jelentős is a szerepe rövid távon, a barátság, a szerelem, a szeretet kívül esik a pénz hatalmán. És minden, bármikor gondosan felépített hatalmi torony törvényszerűen megdől, ledől.
Bábelnél nemcsak a torony omlott ismételten össze, hanem szembesülhettek a még nagyobb bajjal, a nyelvzavarral, amely az emberi lehetőségek behatárolt voltát mutatja. Azért sem megy a tornyok építése, mert nem tudunk szót érteni egymással. Nem egy nyelven beszélünk.
Ezért gyönyörű Bábel és pünkösd párhuzamba állítása. Bábel építői úgy indultak, hogy közös volt a nyelvük, jól megérthették volna egymást. De gőgjükben, határtalan nagyravágyásukban szembekerültek egymással. Mindmáig megismétlődik a történet. A határaival tisztában nem levő ember törekvése zátonyra fut.
Isten megállítja a magukat istennek képzelőket, de szereti az embert. Ezért küldte el a Fiút, és műve beteljesítését követően a Szentlelket. És pünkösdkor bekövetkezett a Bábel tornyánál történtekkel ellentétes folyamat. A Lélek által vezérelt apostolok egy nyelven beszéltek. És a soknyelvű közösség értette ezt az egységes nyelvet, az evangéliumról szóló üzenetet, a Jézus Krisztusról való bizonyságtételt. Mindenki értette. Mindenkihez a saját nyelvén szólt. Bábelnél a széthúzás, a gőg, a nagyravágyás felbomlasztotta, egymást nem értővé, rossz értelemben véve soknyelvűvé tette a sokaságot, pedig korábban egy nyelven beszéltek. Pünkösdkor a soknyelvű sokaság közösséggé vált, mindenki megértette az üzenetet, a Lélek munkálkodott, egységet teremtett.
Az egyháztörténelem is Bábelekről és pünkösdökről szól. Minden kisebb-nagyobb egyházszakadás, gyülekezeti feszültség mögött a bábeli toronyépítők lelkülete fedezhető fel. És minden megújulás, ébredés, élő közösségek születése pünkösdről, a Lélek munkájáról tanúskodik. Ezt nem lehet erőltetni, csak kérhetjük az Atyát, hogy áldjon meg minket, engedje meg, hogy a Lélek munkálkodjon közöttünk és általunk. Így, az Atyához fordulva mi, Szentháromság-hívők is unitáriussá válunk egy kicsit – érdekes módon éppen pünkösd kapcsán, megköszönve az Atyának a Fiút és a Szentlelket. Reméljük, hogy unitárius testvéreinknek az Atya iránti szeretetében is benne van a krisztusi áldozatba és a Lélek munkájába vetett hit. Hiszen pünkösd a keresztény egységnek is az ünnepe.
Frenkl Róbert