Kultúrkörök

Temetőben járva az emberben általában arcok, emlékek, szeretett hozzátartozóinak szavai idéződnek föl, s óhatatlanul elgondolkozik az elmúlásról. Ám akadnak olyanok is, akiket a sírkert látványa nem elmélkedésre, hanem tettekre sarkall. Gergelyné Tőkés Erzsébet egy közülük. Célja a kolozsvári Házsongárdi temető magyar síremlékeinek megóvása. Ezért hozta létre 1999-ben a Házsongárd Alapítványt, amelynek működési keretét egyelőre az Erdélyi Református Egyházkerület biztosítja. A kezdeményező a szervezet tevékenységét ismertette – a Hungaria Nostra Alapítvány felkérésére – május 30-án a Magyar Nemzeti Galéria B épületében tartott előadásában.

„Itt áll a temető tanúnak, / Fejfáin magyar még a szó…” – írhatta 1920-ban Reményik Sándor (1890–1941) evangélikus költő Íme, bizonyság… című versében. Napjainkban e sor még igaz, de tény, hogy kincses Kolozsvár több évszázados múltra visszatekintő, a határokon túl is jól ismert köztemetőjében új nyughelyet csupán a régebbi sírok „felszámolásával” találhatnak egy-egy elhunytnak. S a hozzátartozók találnak is, hiszen – bár a temető egésze műemlékvédelem alatt áll – maguk a sírok nem védettek. Pedig ebben a temetőben nyugszik a magyar történelem és művelődéstörténet számos kimagasló személyisége: többek között az idézett poéta, valamint Apáczai Csere János (1625–1659) filozófiai és pedagógiai író, tanár, teológus, Tótfalusi Kis Miklós (1650–1702) nyomdász, Szenczi Molnár Albert (1574–1639) zsoltárfordító, filológus, nyelvtudós, Jósika Miklós (1794–1865) regényíró, Dsida Jenő (1907– 1938) költő vagy Kós Károly (1883–1977) építész, író.

A Házsongárd Alapítvány – mondotta az előadó – hat évvel ezelőtt kettős céllal jött létre: nagyjaink elpusztult sírjainak gondozása végett, valamint azért, hogy bevonják a kegyeleti munkába az ifjúságot. Mert – amint azt a nyugalmazott fizikatanárnő hangsúlyozta –, aki sírt gondoz, nem lesz sírrongálóvá, megszereti, megismeri a történelmet, és mindent megtesz azért, hogy a szó szoros értelmében ápolja a jeles emberek emlékét. Az egykori pedagógus lapunknak arról számolt be, hogy volt iskolájának, a Báthori István Líceumnak a diákjait vitte temetői sétára. Az ő hozzáállásuk, lelkesedésük nyomán született meg az alapítvány létrehozásának gondolata.

A kőműveseknek és kőrestaurátoroknak az évek során számos ismert és kevésbé ismert magyar nyughelyét sikerült helyreállítaniuk, új alapot készítve a sírnak, arra állítva a megtisztított, lecsiszolt emlékművet.

Előadásában Gergelyné számítógépes prezentációval mutatta be – Madas Pál matematika–informatika szakos tanár segítségével – azokat a sírokat, amelyek a Hungaria Nostra Alapítvány anyagi támogatásának köszönhetően megújultak; ilyen például a Szathmári Pap család – Zsigmond (1703–1760) református püspök, Mihály (1737–1812) református kollégiumi professzor és Hanna (�1804) –, továbbá Fojt Jakab (�1723) gyógyszerész sírköve. Utóbbi hantján ez a felirat áll: „Fojt Jakab volt nevem, Eperjest születtem, / 44 esztendőt tött rövid életem, / De abban is ennek a sok szegénynek éltem / Árva s özvegy előtt ajtót be nem tettem. / 12 esztendőt Hock Sárával laktam, / De csak egy napjaim soha meg nem untam / kire s két árvára szomorú gyászt hattam, / Két fiamat penig magam is sirattam.”

Épp ily szívet melengető volt hallani Újfalvi Sándor (1792–1866) emlékíró „búcsúszavait” is: „Zord sziklák közt bércek ormán / A vadakkal harcra keltem: / S egy szelid galamb halálán / Mégis megtört szívem-lelkem. / Galamb szelid nőm sírjára / Sóhajtás közt hull a könnyem: / Szerelmed népem hazája / Tartá csak a lelket bennem. / Most teljesül óhajtásom, / Itt nyugszom hű társam mellett, / S lelkem boldog lesz, ha látom, / Felvirulva nemzetemet.”

A krónikás hely hiányában sajnos nem teheti meg, hogy az előadásban szereplő valamennyi személyt és síremléküket bemutassa. A főkormányszéki levéltár igazgatójának, Mike Sándornak (1795–1867) a neve azonban mindenképp megemlítendő, hiszen ő erejét nem kímélve másolta, mentette a szebeni levéltár iratait, süketséggel „fizetve” egy hideg, huzatos helyiségben végzett lelkiismeretes munkájáért. Szomorú, hogy sírját darabokra törték, de öröm, hogy – amennyire lehetséges volt – a Házsongárd Alapítvány felújította.

A szervezetnek a Hungaria Nostra Alapítvány adományából tizenegy síremléket sikerült helyreállítania. Ugyancsak jó hír, hogy az iktári Bethlen-kripta kertjében elkezdtek kialakítani egy kőtárat. Tíznél több félredobott, részben megcsonkított 18–19. századi sírkövet tudtak eddig odaszállítani, és remélik, hogy egyszer ezeket is restaurálhatják és újra felállíthatják majd…

Gazdag Zsuzsanna