Keresztény szemmel

Előre kell bocsátanom: ebben a történetben sok lesz a bárány, de legyen mindenki elnéző velem, mert nem mindig van ez így. Ott kezdődik a dolog, hogy a nevem – Baranka – „báránykát” jelent. Ez azt mutatja, hogy az én őseim között is vannak felvidéki szlovákok; olyanok, akik nem álltak meg Nagytarcsa környékén az 1720-as években, hanem tovább vándoroltak, s Békéscsabán telepedtek le, létrehozva ezzel az ország legnagyobb evangélikus gyülekezetét.

A másik bárány az áldozat. Hogy melyik? Ez máris jó kérdés a kedves Olvasó részéről. Egyrészt az, amelyiket egy nagytarcsai tanyán vágtak le. Másrészt az, amelyiket Jeruzsálemen kívül. De még ne kalandozzunk ilyen messzire…

Nem főztem még báránypörköltet. Birkát már igen. Egy fél birkát egyszer fel is daraboltam, ahogy tudtam. Most viszont a legelején kezdtük. Kimentünk a tanyára Tagai Pista barátommal, s megnéztük a bárányokat. A gyerekeim is élvezték a sok állat látványát. Megbeszéltük, hogy másnap reggel kiválasztjuk az áldozatot. Sütő György, a gazda vállára vette a kiszemeltet, megmérte, majd egy gyors mozdulattal levágta. Utána nagy gyakorlottsággal és precizitással látott neki a nyúzásnak, ezért egy fél óra múlva már kezünkben tarthattuk a bundácskát, majd azonnal elvittük egy szőrmekikészítőnek.

Itt meg kell állnunk pár percre. Lehetetlen, hogy ne idézzem Ézsaiást. A Krisztus előtt a 8. században élt próféta a következőket írja Jézusról, a másik feláldozott bárányról: „Amikor kínozták, alázatos maradt, száját sem nyitotta ki. Mint a bárány, ha vágóhídra viszik, vagy mint a juh, mely némán tűri, hogy nyírják, ő sem nyitotta ki a száját. Fogság és ítélet nélkül hurcolták el, de kortársai közül ki törődött azzal, hogy amikor kiirtják a földön élők közül, népe vétke miatt éri a büntetés?!” (Ézs 53,7–8) Az Ószövetség népe számára természetes volt, hogy bűneik miatt feláldoztak egy bárányt. A fejére tették a kezüket, elsorolták a lelkiismeretüket terhelő vétkeket, és levágták az állatot. Minden ilyen áldozat előképe volt a golgotai nagy áldozatnak. Volt valami mélységesen megrendítő abban, hogy egy állat szenved az ember bűnéért. Most már értem. Jobban átérzem. Ennek a báránynak – itt a tanyán – nem volt semmi esélye. Nem szállhatott szembe a sorsával. El kellett pusztulnia. Valóban néma volt – ahogy a Biblia írja. Csak egy-két perc elteltével, agóniájában próbált levegőhöz jutni, mindhiába. A torka átvágva. Nincs visszaút. Nem lehet helyrehozni. Szükséges volt, hogy az emberek időről időre átéljék saját helyzetüket.

A saját helyzetünket??? Igen. A mi állapotunkat. Mert ilyenek vagyunk. Semmi esélyünk, amikor a bűnös énünkkel kerülünk szembe. A pszichológia ezt árnyékszemélyiségnek hívja. Úgy visznek bennünket a különféle eszmék, áramlatok, követendőnek ítélt, helyesnek tartott értékítéletek, ahogy akarnak. Nincs választási lehetőségünk. Nem szállhatunk szembe a sorsunkkal. S végül már hiába próbálunk levegőt venni, új életet kezdeni, nem lehet. Az életcélt elvesztettük, a házasság összetört, a betegség úrrá lett rajtunk, a tragédia mindent felfordított, a követendőnek tartott életstílus csődöt mondott.

S ekkor jön Jézus. A másik áldozati bárány. Az ő esetében még megrendítőbb a nagypénteki történés. Neki van lehetősége megfordítani a dolgot, leszállni a keresztről, mert ő Isten. De nem teszi, mert végigviszi értünk az áldozatot. Értünk, akik nem tudunk változtatni a sorsunkon; mert ennyire szeret. És ő még a halál után is vissza tudja fordítani az eseményeket. Igen, ő helyre tudja tenni az életünkben elrontott dolgokat. S végül a halál után örök életet ad, bár nélküle azt gondoljuk, nincs visszaút. Ez így igaz. De csak nélküle!

Erről a három bárányról szerettem volna beszélni. Az a bárány, melyből pörkölt lett, emlékeztette a „bárányka” nevűt a harmadik Bárányra. Aki egyébként poiménnek, azaz pásztornak is nevezte magát. Bevallom, elbűvöl ez a jó pásztor. A bátorsága, nagysága, szeretete, biztonságot adó jelenléte. A bográcsfőző versenyen ezért adtuk magunknak a Poimén nevet.

Remélem, egy év múlva ismét együtt lehetünk! S ha bárányra esik a választásom, akkor azt a fentiekre való tekintettel is teszem. Köszönöm a verseny többi részvevőjének is a lelkesedését! És köszöntöm a zsűri tagjait. Jó, hogy együtt voltunk! S ha a feltámadott Bárány átalakítja az életünket, az már pünkösd – mindannyiunk saját, egyéni pünkösdje felé – mutat. Hiszem, hogy így lesz!

Baranka György evangélikus lelkész