Napról napra

Fordítsa feléd orcáját az Úr, és adjon neked békességet! 4Móz 6,26 (Jn 5,8–9a; Lk 16,19–31; 1Jn 4,16b–21; Zsolt 130) „Az Úr áldjon meg és őrizzen meg téged! Az Úr világosítsa meg az ő arcát terajtad, és könyörüljön rajtad! Az Úr fordítsa az ő arcát tefeléd, és adjon neked békességet! Ámen.” Az ároni áldás, amelyből mai igénk származik, a lelkész szájából hangzik el az istentisztelet végén, áldó mozdulattal kísérve. Ezekkel a szavakkal bocsátanak minket útra. Isten felénk fordított arca nem költői kép, nem a képzeletünk műve kell, hogy legyen: Jézus az, akiben Isten felénk fordult, és megáld, megőriz, megvilágosít minket, megkönyörül rajtunk, s mindezek által és ezekben bűnbocsánattal ajándékoz meg bennünket. Ez az Istennel, emberrel, önmagunkkal való békesség titka. Legyen Isten áldása az előttünk álló héten is.

Uram, te voltál hajlékunk nemzedékről nemzedékre. Mielőtt hegyek születtek, mielőtt a föld és a világ létrejött, öröktől fogva mindörökké vagy te, ó Isten! Zsolt 90,1b–2 (1Jn 1,2; Lk 10,1–9/10–15/16; Ef 3,1–13) Nem vagyunk „hajléktalanok” ebben a világban, a számunkra félelmetesnek tűnő, hatalmas, kiismerhetetlen teremtettségben! Kezdet és vég, tér és idő korlátait azonban nem győzhetjük le, és ez a tudat szorongást kelt bennünk. Ám az, akinek hatalma van mindezek felett, aki örökkévaló, közösséget vállalt velünk. Velünk, akiknek kezei közül csak kihullanak a percek. Üres, semmit markoló kezünket atyai kezébe fogta. Így vezet nemzedékről nemzedékre, és szemünket az örök felé nyitja.

Aki könyörül a szegényen, az dicsőíti az Istent. Péld 14,31 (Lk 14,23; Jer 36,1–6/7–9/ 10.21–24.27–31; Ef 3,14–21) Személyi jövedelemadónk 1%-ának felajánlása végett számtalan alapítvány, civil szervezet kérte a segítségünket. Néztem a hirdetéseket… Megdöbbentő, hogy mennyi emberi nyomorúság, testi-lelki szenvedés vár gyógyításra, amelyhez eszköz lehet a pénz – de ez persze korántsem minden. S akkor még ott az állatvilág, a természet is, amely szintén odaadásra, önzetlen segítségre szorul. A keresztény ember ezt reklámok nélkül, a kampány elmúltával is élete programjává kell, hogy tegye! Nyitott szemmel járva a világban ezer jelét adhatnánk Isten iránti hálánknak és szeretetünknek! S nem csak azért, mert technikailag olyan egyszerű dolog a felajánlás, no meg az adóból is sok minden leírható…

Nem vet el örökre az Úr. Még ha megszomorít is, irgalmaz, mert nagyon szeret. JerSir 3,31–32 (1Pt 5,10; 1Thessz 2,1–8/9–12/; Ef 4,1–6) A szülő nagyon szomorúan hallgatja gyermeke sírását. Akkor is, ha az a gyerek rettenetesen rossz volt, és szigorú büntetést érdemel. De a szeretet, a megszánás minden szülő szívében ott él. Mennyivel inkább fáj Istennek látnia vétkes, büntetést érdemlő, de egymagában teljesen tehetetlen gyermekét: téged, engem. Az Úristen üdvözítő akarata végérvényesen és visszavonhatatlanul nyilvánvalóvá lett! Már nem ígéret, hanem valóság. A tékozló fiú előtt nem bezárul az ajtó (ahogyan megérdemelné), hanem atyai ölelés fogadja őt.

A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Gal 5,22–23a (Neh 12,43; Jn 21,15–19; Ef 4,7–13) Kevéssel pünkösd után nézzünk a Lélek ajándékaira! Emeljük ki mára ezt: türelem. Olyan kevés türelmes emberrel találkozom, s magam is látom, érzem, hogy sokszor mennyire türelmetlen vagyok. Szememre vetik hát – jogosan! – hozzám hasonlóan türelmetlen emberek… Baj ez, szabadulnánk tőle, hiszen nemcsak mi szenvedünk a türelmetlenség miatt, hanem a környezetünket is hergeljük, idegesítjük vele. Mindent azonnal akaró, önző életünkben ajándék, ha megtanulunk várni.

Megkereshettek volna, de nem kérdeztek, megtalálhattak volna, de nem kerestek. Ézs 65,1a (ApCsel 9,15; Lk 22,24–30; Ef 4,14–16) „Jézus a válasz.” „De mi a kérdés?” – íme graffiti nyelven kifejezve egy igazság. Nevezetesen hogy nem elegendő kérdezni, jól kell tudni kérdezni. Aki nem kérdez, az mindent tud. Aki nem keres, annak mindene megvan. A nem kérdező világa teljes, kerek egész. A kérdés: életjel. Kommunikáció, a másik iránti nyitottság, a feleletre való vágy. Kíváncsiság, bizalom vagy éppen kétely. Gazdagodásra, többletre mutatott igény. Isten várja kérdéseinket. Orcáját már nem rejti el a kereső elől: Jézus Krisztusban feleletté lett.

Mikor azt gondoltam, hogy roskad a lábam, szereteted, Uram, támogatott engem. Zsolt 94,18 (Ef 2,4–5; Lk 1,57–67/68–75/76–80; Ef 4,17–24) Az élet: út. Jelek: lábnyomok a tengerparti homokban. Mindig két pár, egymás mellett… Kivéve akkor, amikor a legsúlyosabb terheket kellett viselni. Csak egy pár lábnyomot látok. Miért? Mégis elhagyott, pedig azt ígérte, a világ végezetéig velem marad?! „Azokon a nehéz napokon át / Azért látod csak egy pár láb nyomát, / Mert a legsúlyosabb próbák alatt / Téged vállamon hordoztalak!” (Ismeretlen szerző, ford.: Túrmezei Erzsébet)

Kőháti Dorottya