Keresztény szemmel

Címlapkép nélkül nincs hetilap – EvÉlet sem. De mi kerüljön a címlapra? Többnyire nem nehéz eldönteni, hogy az egyházunkban hétről hétre zajló – netán az egyházon kívüli, de azt valamiképpen érintő – eseményeket dokumentáló fényképek közül melyek kérnek helyet maguknak az első oldalon. Megesik, hogy a szerkesztők a bőség zavarával küzdenek: ha több „címlapos” alkalom is zajlott az adott héten, és mindegyikről érdekes, megjelentetésre érdemes kép is készült, akkor bizony nehéz választani.

De előfordul ennek a fordítottja is – mint például a múlt heti szám esetében. Szerkesztőségünkben nemcsak a hőmérő magasra szökött higanyszála, hanem egyházi eseménytárunk kiürülése is jelezte: beköszöntött a nyár. Ilyenkor pedig aki csak teheti, szabadságra megy, táborozik, vagy nyári kulturális rendezvényekre jár – vagyis alig van kifejezetten egyházi, a hitélettel kapcsolatos esemény. Ebből következőleg alig van – netán egyáltalán nincs – megfelelő címlapfotó.

Hogy ilyenkor miként próbál segíteni magán a megszorult szerkesztő? Az alábbiakban fény derül rá. Kedves olvasóink, pillantsanak be a kulisszák mögé!

Nagyon szeretem a fényképeket. Budapest nevezetességei – köztük a Lánchíd – iránt pedig egyenesen elfogult vagyok. Ezért (is) „engedélyeztem” magamnak, hogy lapunk múlt heti számának a címlapjára a Lánchídról – a múzeumok éjszakájának napján – készült fotót válasszak. Mivel pedig evangélikus egyházunk köztudomásúlag mindig is fontosnak tartotta a kulturális értékek őrzését és közvetítését, olvasóink talán elnézik nekem a múlt heti címlapképpel kapcsolatos elfogultságomat.

Történt, hogy a lap nyomdába adásának a határideje előtt mintegy két órával a címlapfotó képaláírásával kapcsolatban felmerült egy kérdés, amelyben nem tudtunk dűlőre jutni a korrektorral. Emellett – mint ismeretes – hetilapunk főszerkesztője két hónappal ezelőtt egy műtét következtében lapkészítőből „hétköznapi” olvasóvá alakult át, aki csütörtökönként otthon várja az EvÉlet friss számát kézbesítő postást. Nem is zavartuk őt – eddig – az újság összeállítása közben előkerülő kérdésekkel. Ennél a képaláírásos problémánál azonban kivételt tettem: tőle kértem telefonos segítséget. Utólag rájöttem: lehet, hogy nem kellett volna…

Ugyanis a kérdésem megválaszolásán túl finoman szólva lebeszélt a lánchidas fényképről. „Miért pont a Lánchíd, és miért a múzeumok éjszakája? Biztosan tudtok szerezni egy fotót valamelyik evangélikus táborból vagy balatoni konferenciáról, hiszen most azoknak van itt a szezonjuk” – hangzott a főszerkesztői észrevétel. Hát igen, a mai technikai feltételek mellett tulajdonképpen a világ bármely pontjáról lehet öt perc alatt fotót szerezni, nemhogy Magyarországról! Csak egy telefonhívás, egy digitális kamera és internetelérés kell hozzá. Ja és persze az az információ, hogy éppen hol van olyan tábor, ahol a gyakorlatban végrehajtható ez az ötperces művelet.

Lássuk csak! Megvan! Révfülöp! Ott éppen aznap indult Kendeh K. Péter vezetésével az országos konfirmandustábor. Tudtam, hogy ebben az esetben mindhárom feltétel – telefonhívás, digitális kamera és internetlehetőség – rendelkezése áll. Éljen! Öt perc alatt lesz címlapfotóm! Tehát azonnal a tettek mezejére léptem: felhívtam a táborvezetőt. Azt mondta, szívesen segít, csak van egy kis gond: még nem érkeztek meg a táborozók a helyszínre. Jaj, ne!

Na, nézzük tovább, akkor legyen Bakonybél. Ott már elkezdődött a természetismereti ifjúsági tábor, így biztos lehettem benne, hogy a helyszínen vannak a résztvevők. Gyors telefonhívás az egyik táborvezetőnek. Szívesen segít – mondta –, csak van egy kis gond: a Bakony közepén táboroznak, ahol nincs internet. Au! Megköszöntem hát a segítőkészséget, de sajnos nem voltam abban a helyzetben, hogy megvárhattam volna az infrastruktúra ilyen irányú kiépítését.

Akkor már csak egy ötletem maradt: Balatonszárszó, az Evangélikus Konferencia- és Missziói Otthon. Azonnal felhívtam Végh Szabolcs igazgatót, hogy segítséget kérjek tőle, de csak telefonjának az üzenetrögzítőjét értem el. Ámde mindent a főszerkesztői kívánalmakért! Tárcsáztam a konferencia-központ vezetékes számát; ily módon megtudtam, hogy az igazgató úr már úton van hazafelé. És azt is, hogy Szárszón ez idő tájt nyugdíjas lelkészek üdülnek. Viszont Ribár János – korántsem nyugdíjas – esperes is épp ott tartózkodik. És nála van digitális kamera. Ez az! – éledt föl bennem a remény, amelyet azonban azonnal le is hűtött a mondat folytatása. Tudniillik hogy van egy kis gond: az esperes úr épp a Balatonban hűsöl. Igaza van! Mi is inkább ott lennénk, mint a nyolcadik kerületben, ahol közel negyven fok van.

Az órára pillantva nagyot sóhajtottam. Szép dolog a főszerkesztői kívánságlista, de nem egy órával a nyomdai határidő előtt…

Ekkor azonban megcsörrent a telefonom: Végh Szabolcs hívott. Hurrá! Mégis lesz öt perc alatt „Evangélikusok a Balaton-parton” aláírású címlapfotó! Vagyis nem egészen, mert – mint mondták – van egy kis gond: Szabolcsnak nincs használható digitális kamerája. Talán ha Ribár János és felesége, Edit kijön a vízből. Majd hívnak. Kis idő múlva hívtak is. Szívesen segítenek, de van egy kis gond: nem biztos, hogy találnak olyan kábelt, amellyel a fényképezőgépről a számítógépre lehet továbbítani a képeket – az ő kábelük otthon maradt, hiszen nem készültek arra, hogy fotót kell küldeniük az EvÉletnek öt perc alatt. De mindent megpróbálnak. És tényleg mindent megpróbáltak! Lett kábel, működött a gép, ott voltak az evangélikusok a nyári hőségben a Balaton-parton, a Ribár házaspár pedig pihenés helyett nekünk kattintgatott.

Ezalatt a szerkesztőségben a korrektúrapéldányról az utolsó javítást is átvezettük a számítógépre – ami azt jelenti, hogy elkészült az újság –, miközben a falióra mutatói vészesen közeledtek a nyomdába küldés határidejéhez.

A lapkészítésnél csak egy darabig van demokrácia, bizonyos ponton túl egy ember kezében van a döntés joga és egyben felelőssége. (Főleg ha az idő is sürget.) A szárszói helyzetjelentéssel kapcsolatos két sikertelen telefonpróbálkozás után úgy döntöttem: főszerkesztői kérés ide, szárszói segítségnyújtás oda – Lánchíddal megy a nyomdába az aktuális lapszám.

Amikor másnap mindezt elmeséltem a főszerkesztő úrnak, kiszabta magára a penitenciát: ezek után megérdemli, ha „kibeszélem” őt, azaz megírom a történteket. És lőn… Így pedig egyúttal lehetőségem nyílt arra is, hogy e cikkel és az általuk elkészített és elküldött fotó közlésével megköszönjem Ribár Jánosnak és Editnek, valamint Végh Szabolcsnak a múlt keddi segítségüket.

Boda Zsuzsa