Kultúrkörök

Szent Iván éjjele az idén sem telt események nélkül. Immár negyedik éve rendezték meg országszerte a múzeumok éjszakáját. Csak Budapesten majdnem ötven múzeum nyitotta meg kapuit a látogatók előtt, és a pincétől a padlásig minden zugba be lehetett kukucskálni.

A szokásos tárlatvezetéseken kívül táncházak, koncertek, kosztümös felvonulások, tűzzsonglőrök és „boszorkányok” várták a kultúrára éhes látogatókat. Érdeklődőkben pedig nem volt hiány. A fülledt meleg ellenére tömegek préselődtek fel a „múzeumi” buszokra, amelyek a különböző helyszínek között szállították az utasokat. Éjfélkor hosszú sor kígyózott a Terror Háza Múzeum előtt, a Nemzeti Múzeum tárlatvezetésein pedig egy gombostűt sem lehetett leejteni még hajnali egykor sem. Máskor fanyalgó gimnazisták lelkesen öltötték magukra a reneszánsz kosztümöket a Budapesti Történeti Múzeumban, és csodálkozó külföldiek integettek a veteránautós felvonulást látva. Varázsa volt a budapesti éjszakának.

Mivel a harmincnégy oldalas programfüzet harminchárom oldalnyi rendezvényén szerettem volna részt venni, nem terveztem, hanem a sodrásra bíztam magam. Végül „királyi” éjszaka kerekedett belőle, mely a budai Várban tett kerti sétával kezdődött, majd udvari mulatsággal folytatódott. A gótikus terem ívelt boltozata talán látott már méltóságteljesebb bált is, mint a mostani. A viselettörténeti bemutató keretében bárki felpróbálhatta a korabeli festmények, leírások alapján készült gótikus és reneszánsz ruhákat.

A két korszak szemlélete és életmódja közti különbség kiválóan leolvasható az öltözetről. Míg a gótikus ruha karcsú sziluettet, légies könnyedséget kölcsönzött viselőjének, addig a reneszánsz életöröm habzsolásának minden eredményét elrejtette a későbbi, bő szabású felső öltözet. Egy reneszánsz női ruhában vígan ki lehetett hordani egy gyereket úgy, hogy arról legfeljebb csak a rosszmájúak sejthettek valamit. Furcsa volt látni, ahogy a strandpapucsos lányok egy pillanat alatt méltóságteljes hölgyekké váltak a királyi ruhákban. A fiúk kevésbé gyorsan változtak át gazdag firenzei polgárokká. Vannak ruhák, amelyeket tudni kell viselni… Nyilvánvaló, hogy ebben az öltözékben csak lassú, kecses, apró lépésekben lehetett táncolni. A lányoknak még a lábfejük sem látszódhatott ki a ruha alól, és ügyelniük kellett arra, hogy a fejfedőjük és uszályuk ne sérüljön a tánc alatt. Lehet, hogy a kecsesség titka az öltözetben rejlik?

A reneszánsz mulatságból átmenet nélkül zuhantam bele a budapesti búcsú forgatagába. A Lánchíd mindkét végében zenei színpad állt, köztük kézművessátrak sorakoztak: sámándobok, reflexíjak, pöttyös bögrék… A lacipecsenyésnél sülő hús füstjében-szagában feketébe öltözött táncosok ropták a színpadon.

A Nemzeti Múzeumban folytatódott egykori uralkodóink megidézése. A Királygyilkosságok a középkorban című tárlatvezetésen bebizonyosodott, hogy ez a „szakma” sem lehetett mindig merő mulatság. Kevés olyan királyunk van, akit hagytak természetes halállal távozni ebből a világból. Gondoljunk csak Endre hercegre, akit felesége, Nápolyi Johanna segítségével gyilkoltak meg egy kolostorban. Éjjel sürgős hír miatt kihívták a hálószobájából, rátámadtak, és amikor vissza akart menekülni, zárva találta az ajtót. Vagy ott van például V. László, aki éppen menyasszonya érkezését várta Prágában, amikor feltehetőleg Podjebrád György cseh király ölette meg. Hunyadi Mátyás halála is elég talányos: egy virágvasárnapi nassolás okozta vesztét. A délelőtti mise után nagyon megéhezett, második felesége, az itáliai származású Beatrix pedig még Bécs templomait látogatta sorra. Nem ülhettek asztalhoz a királyné nélkül, az uralkodónak pedig már nagyon korgott a gyomra. Fügét hoztak neki, hogy azzal üsse el az éhét. Kifogásolta ugyan, hogy rossz az íze, de megette. Pár óra múlva már rosszul volt. Beatrix adott neki valami orvosságot, amitől tovább romlott az állapota. A rossz nyelvek szerint méregutánpótlást tartalmazott a gyógyszer. Három napig jajgatott a király, majd meghalt.

A régi Buda erkölcse című tárlatvezetésen további furcsaságok derültek ki jeles királyaink viselt dolgairól. Például amikor Károly Róbertet megkoronázták 1309-ben, a koronázási eskübe bele kellett foglalni azt is, hogy megígéri: csak egy felesége lesz. Derék eleink addigra már rájöttek, hogy a felséges úr nagy hódolója a nőknek… Zsigmond király magánéletéről is regényeket lehetne írni. Nagyra törő tervei sok utazással jártak, és bárhol megfordult, több száz hölgyet vendégelt meg estenként. Sőt arról is mesélnek a források, hogy a konstanzi zsinatra érkező vendégeket számos bordélyház várta…

A kortársak azt beszélték, hogy az erkölcsi romlást a külföldiek hozták be Budára. Így volt ez Mátyás esetében is. Fiatal korában jámbor, vallásos ember volt az ifjú Hunyadi, csak Beatrix rontotta meg. A király rajongásig szerette feleségét, ám elég sokat volt távol tőle, és ilyenkor bizony megesett, hogy nagy bánatában más nőkhöz fordult vigaszért. Attól fogva, hogy ez a királyné fülébe is eljutott, Beatrix elkísérte férjét a hadjáratokba: elöl vonult a hadsereg, utána pedig – mint egy túlméretezett lakodalmas menet – a királyné kísérete.

A százötven éves török uralom sem használt Buda erkölcseinek. Ami pedig utána következett, több mint érdekes. A felszabadító keresztény seregek teljesen felprédálták a várost, alig maradt lakosa. Az ostrom után betelepítésekkel pótolták az emberveszteséget. Elsősorban német polgárok érkeztek, ám utólag többükről kiderült, hogy odahaza börtönben ültek, adósság miatt vagy épp egy házsártos feleség elől menekültek. Nos, a török kiűzése után ők lettek Buda elöljárói, a városi tanács tagjai.

A tárlatvezetésről kiszédelegve átverekedtem magam a tömegen – a múzeum előcsarnokában még javában húzták a zenészek. Sajnos az én estémbe csak ennyi fért. Ha valaki kedvet érez egy jó kis éjszakai múzeumozáshoz, de most lemaradt róla, ne keseredjen el, mert csütörtök esténként megtekintheti a Szépművészeti Múzeum állandó és időszaki kiállításait kitűnő tárlatvezetők segítségével.

Jánosi Vali