Kultúrkörök

Tenisziskola, Hello, Dolly!, Doktor úr Dunaalmáson

Hol volt, hol nem volt… – kezdhetné a krónikás ezt a mai igaz mesét, amely mostanában szokatlan módon barátságról, szeretetről, boldogságról szól.

A történet az ötvenes évek végén kezdődik. Ekkortájt vásárolta meg Pataky Péter komáromi orvos és felesége a négyszáz négyszögöl szőlőskertet Dunaalmáson. Építettek rá egy kis házat, amelynek teraszáról a katolikus és a református templom tornyában, a szelíden hömpölygő Duna és a túlparti fák békés látványában gyönyörködhettek. Nem sokkal később történt, hogy Károlyi József és családja is létrehozta a maga kis paradicsomát a hegyoldalban, nagy kerttel, sok-sok őszibarackfával, a mesebeli csúcsos faház előtt illatozó rózsabokrokkal. A Károlyi és Pataky család gyerekei – Gyurka, Péter, Gábor és a két Dóri – tanévzárástól tanévnyitóig a dunaalmási strandon, az Öregmalom körül, az ártéri szigeten élték a vakáció felhőtlen napjait.

Telt-múlt az idő, a gyerekek felnőttek, s hogy, hogy nem, nekik is gyerekeik születtek. A családok a környéken meg egyre csak szaporodtak, Voit Pál fölépítette a maga tusculanumát az Ugró-hegyen, az Entz família is megvetette a lábát a faluban, Kotsisék pedig a Liba tér 1. alatti kis faház és kert boldog tulajdonosai lettek. Így aztán nyaranta vagy tizenöt-húsz, nagyjából egykorú gyerek népesítette (és hangosította) be a környéket. Óriási születésnapi zsúrok, bábjáték és jelmezverseny, gyerekszínház és szénakazalról ugrálás – a legújabb generáció gyerekkora az ősökéhez hasonló, önfeledt boldogságban telt.

A kilencvenes évek elején pedig kezdetét vette az almási teniszélet. Az úgy volt, hogy Pataky Péter gondolt egyet, felmért és kimért, osztott, szorzott, s a szőlő helyére teniszpályát álmodott. Aztán, némi baráti közreműködéssel, megépítette az ország legszebb pályáját. (Talán megbocsátják, a krónikás picikét elfogult…)

Igen ám, de eltekintve egy-két férfiútól, teniszezni senki sem tudott. Ekkor kezdte meg működését Károlyi József (a gyerekeknek csak Jóska bácsi) tenisziskolája, ahová nem volt nehéz bejutni, de ha már ott volt az ember, össze kellett szednie magát. A legkisebb nebuló úgy ötéves lehetett, a legöregebb elmúlt harmincöt, de Jóska bácsi senkivel sem kivételezett. Futás, bemelegítés, szerva, fonák, tenyeres és a teniszetikett mind-mind szerepelt a tantervben. A gyerekek tehetséges tanítványoknak bizonyultak, egyre ügyesebben játszottak. 1994 őszén pedig kezdetét vette az első Apple Open, vagyis a dunaalmási teniszbajnokság. Nevezéssel, sorsolással, díjkiosztással és hatalmas küzdelmekkel. Apák figyelték lélegzet-visszafojtva a fiaikat, mamák kiabálták rekedtre magukat szurkolás közben, erre a két napra megfeledkezve minden létező gondjukról-bajukról. Eleinte mindig az apák győzték le a fiúkat, mostanában már fordítva van – bizony, ki kellene írni már a szeniorkupát…

A Duna partján árválkodó, több száz éves Öregmalmot a kilencvenes években megvásárolta a Vidovszky család. Az egykor gyönyörű épületet ekkor már az összedőlés fenyegette, az utolsó pillanatban kezdtek hozzá a restaurálásához. Amikor Feri 1999-ben, egy gyönyörű augusztusi estén a barátaival ünnepelte, hogy felépült a ház, Entz László megállt a Dunára néző, óriási teraszon, és megszólalt:

– Gyerekek, ez egy színpad!

László, aki civilben érsebész, egyetemista kora óta vágyott a világot jelentő deszkákra (akkor rendszeresen szerepelt a medikusok színtársulatában, amelynek rendezője az akkor még főiskolás Karinthy Márton volt.) László nem sejtette, hogy a színpad iránti szerelmével ezzel koránt sincs egyedül: Sineger Eleonóra, Feri felesége ugyanis szintén zenész, akarom mondani színésznői szerepről álmodott már régóta. Érthető, ha arra gondolunk, hogy hétköznapjait gyakorló pszichiáterként mélabús betegek közt tölti…

Ettől kezdve nem volt megállás. Megalakult az Öregmalom Színtársulat, producerrel, rendezővel, főszereplőkkel és statisztákkal, súgóval és díszlettervezővel. Nagyszerű játék vette kezdetét, lázas kutatás alkalmas színdarabok után – amelyeket aztán kicsit dunaalmásira írtak át–, szereposztás és persze próbák sokasága.

Az első bemutató 2001 augusztusában a Jutalomjáték volt. A darabot a dunaalmási művelődési ház kicsi színpadán is előadta a társulat, olyan nagy sikerrel, hogy a Dunaalmási Baráti Kör közel nyolcvanezer forint adományt könyvelhetett el. Ebből építették meg a régóta elhanyagolt lépcsőt a temető oldalában. 2002-ben a Pezsgős vacsora került színre, dunaalmási és komáromi előadásokkal.

1. szilveszterén kezdte mondogatni Sineger Nóra, hogy a Hello, Dolly!-t kellene színre vinni. Azonnal lehurrogtuk – zenés-táncos darab, túl nagy falat nekünk! A főrendező, László hallani sem akart róla, a társulat tagjai kijelentették: hát énekelni, azt sajnos nem tudnak. Ekkor tűnt fel a színen Manyák Erik zeneszerző-muzsikus, a dunaalmási Zengzet Zeneiskola igazgatója, aki azt állította, ő bárkit megtanít énekelni. Bár ebben többen kételkedtek, kezdett olvadni a jég. E sorok írója is a tamáskodók közt volt. Amikor azonban egy májusi próbán először meghallottam a Dolly egy dallamát a zeneiskola két tehetséges tanítványának, Rajtó Eszternek és testvérének, Milánnak az előadásában, Erik zongorakíséretével, tudtam, hogy óriási siker lesz. De addig még nagyon sok munka volt hátra. A zenei rendező az összes betétdalt átírta úgy, hogy megfeleljen a szereplők hangfekvésének, a zeneiskola zenekarára hangszerelte a darabot, kiválogatták a kórus tagjait. És a gyerekek Barcsai Mónika irányításával két hónapon át hőségben és zimankóban gyakoroltak, gyakoroltak és gyakoroltak.

Az augusztus 14-i bemutató előtt néhány nappal még javában folytak a táncpróbák. A szereplők megtapasztalták, milyen nehéz egyszerre játszani, pontos koreográfiára táncolni, mikrofont fogni s közben önfeledten dalolni. Nem mindig sikerült… A főpróbán a kórus halk volt, a fuvola túl hangos, a primadonna megbotlott, a narrátor eltévesztette a szövegét. Sokkoló hatása volt: másnapra megtáltosodott a társulat. A közel háromszáz fős dunaalmási közönség előtt nagy sikerrel ment le a Hello, Dolly! ősbemutatója. A Dunaalmási Baráti Kör kilencvenhatezer forint adományt számolhatott össze, amelyből újabb lépcső épülhet a faluban.

1. Molnár Ferenc éve volt, első színművét, A doktor úr című háromfelvonásos darabját választotta a színtársulat. Nagy falat volt, rengeteg szöveg, bonyolult helyzetek. És ismét úgy tűnt, kevés az idő. A társulat azonban bebizonyította, hogy nem ismer lehetetlent. December 30-án és 31-én, a hófúvás ellenére, először a barátok, majd a dunaalmási közönség előtt. A nagyravágyó ügyvéd, a doktor úr, alias Nikl Antal és a legjobb szívű betörő, Puzsér, alias Entz László újra elvarázsolta a közönséget. A nézők önkéntes adományait ezúttal a dunaalmási templomdombon elhelyezett kopjafa felállításának a költségeihez ajánlotta föl a színtársulat.

Talán mondanom sem kell, Entz László, a főrendező már keresi az új darabot…

Jásdi Beáta