Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2006 - 29 - Budahegyvidék–Schrobenhausen

A hét témája

Budahegyvidék–Schrobenhausen

1989-ben az Aktion Silbermöwe (Ezüstsirály Akció – Keresztények Európáért) mozgalom keretében háromezer magyarországi keresztényt – köztük mintegy háromszáz evangélikust – láttak vendégül bajorországi gyülekezetek. A budavári, budahegyvidéki és szentendrei híveket a schrobenhauseni gyülekezet fogadta. Ekkor kezdődtek meg a kapcsolatok a három magyar gyülekezettel, amelyből végül is a két, közel azonos nagyságú schrobenhauseni és budahegyvidéki gyülekezet kapcsolata maradt meg.

Az első évek egymás megismerésével és a magyar félnek juttatott támogatással teltek, azóta gyülekezeteink kapcsolata folytonosan fejlődik és mélyül. Új templomunk alapkőletételénél nemcsak velünk reménykedtek és bizakodtak bajor testvéreink, de lehetőségükhöz mérten támogatták is a templom mielőbbi megépülését. Természetesen gyülekezetünk új otthonának kulcsait is a külföldi testvérek jelenlétében vehettük át, s orgonánk felszentelésénél is jelen voltak a testvér-gyülekezetek képviselői, akik közül néhányan tiszteletbeli presbitereink közé tartoznak.

Ma már a kapcsolatok nem merülnek ki a szerencsésebb sorsú testvérek nyújtotta támogatásban, hanem kapcsolatunk minden tekintetben egyenrangú: ők is szívesen veszik tanácsainkat, érdeklődnek gyülekezetépítési, valamint a gyülekezeti központunk működtetése során szerzett tapasztalataink iránt, ezenkívül mi is nyújthattunk anyagi segítséget a testvérgyülekezetben zajló építkezéshez.

Énekkarunk számos alkalommal szerepelt Bajorországban. Bajor testvéreinkkel közösen kétszer is részt vehettünk a németországi Kirchentag (egyházi napok) rendezvényein. Konfirmandusaink évente felváltva találkoznak Schrobenhausenben, illetve Budapesten. Az elmúlt években kétszer rendeztünk közös presbiteri konferenciát teológiai és gyakorlati gyülekezetépítési kérdésekről Budapesten, illetve Schrobenhausenben.

Mihályi Zoltán

Regionális hozzárendelés: Budahegyvidéki Evangélikus Egyházközség