Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2006 - 29 - Aszód–Helsinki

A hét témája

Aszód–Helsinki

A helsinki dómtemplomi gyülekezet tanácsa 1987-ben hozott döntést arról, hogy testvér-gyülekezeti kapcsolatot létesítenek egy Budapesthez közel élő, de nem városi gyülekezettel. Egy Magyarországra utazó fiatal házaspár kapta a „felderítés” feladatát. Nekik megtetszett Aszód, és a helsinki egyháztanács tetszését is elnyerte, így sor kerülhetett a kapcsolatfelvételre. Attól kezdődően jelentősebb gyülekezeti ünnepeiken jelen volt az aszódi lelkész házaspár, és az ünnepi liturgiában is beosztást kapott a magyar lelkész.

Ez a testvéri kapcsolat elsősorban a fiataloknak adott alkalmat világlátásra és hasonló ifjakkal való találkozásra. Ha a számokat tekintjük, mintegy kétszázan utaztak ki; közöttük legalább száznegyven-százötven fiatal – a felnőttek csak kísérők voltak. Konfirmandustáborban vettek részt a finn gyülekezet táborhelyén, Enä-Seppäben. A legemlékezetesebb az a tábor volt, amelyben angol, magyar és finn fiatalok együtt vettek részt. A felnőttcsoportnak a tallinni út, az ottani testvérgyülekezet meglátogatása jelentette az újdonságot.

Ma is élő kapcsolat ez, amely mélyebb gyökerű, mint a személyes ismeretség. A helsinki dómtemplomban és a hozzá tartozó templomokban megszokott lett a magyar szó, a magyar nyelvű igehirdetés, a magyar ének.

Detre János

Regionális hozzárendelés: Aszódi Evangélikus Egyházközség