Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2006 - 31 - Kettős lelkészszentelés Budaörsön

Egyházunk egy-két hete

Kettős lelkészszentelés Budaörsön

Az elmúlt hetekben országot jártak püspökeink, hogy felszenteljék a frissen diplomázott, szolgálatba álló lelkészeket. Dr. Fabiny Tamás, az Északi Egyházkerület püspöke július 23-án Budaörsön fejezte be első lelkészszentelő, kerületjáró útját, melynek során Pelikán Andrást és Simon Attilát bocsátotta az egyházi szolgálatra.

A két évvel ezelőtt épült templom falai először lehettek tanúi lelkészavatásnak. A fiatal gyülekezet örömmel fogadta be istentiszteleti közösségébe mind a két fiatal lelkészt.

Simon Attilát nem kellett bemutatni a gyülekezetnek, hiszen tíz éven át kántorizált Endreffy Géza lelkész mellett, aki most az Evangélikus Hittudományi Egyetem képviseletében jelen levő dr. Csepregi András docenssel együtt vett részt a liturgia szolgálatában. Az alkalom emlékezetes pillanata volt, amikor nagyapja, Schulcz Jenő nyugalmazott vanyarci lelkész áldással indította el unokáját. Attila Budafokon született; most feleségével és két gyermekével együtt Aszódon él. Szolgálati területe egyházmegyei beosztott lelkészként az Észak-Pest Megyei Egyházmegye lesz Mekis Ádám esperes vezetésével, valamint az Evangélikus Egyház Aszódi Petőfi Gimnáziumának és Kollégiumának iskolalelkészi szolgálata dr. Roncz Béla igazgató felügyeletével.

A budapesti Pelikán András hatéves kora óta zenésznek készült, a Zeneakadémiát félbehagyva döntött a teológia mellett. Hatodévét a balassagyarmati gyülekezetben töltötte. Az avatást követő fogadáson a köszöntések sorában mentora, Bartha István szavai árulkodtak kapcsolatukról: „Emelem poharamat arra, hogy a lelkészek között egyre több a barátom.”

András az évek során a budai oldal több közösségében is megfordult. Budahegyvidéken keresztelték, kisiskoláskoráig ide járt. A kelenföldi evangélikus templomban konfirmált, majd a teológiai évek alatt a csillaghegy–békásmegyeri közösség alkalmait látogatta. A most ordinált lelkész a Budai Egyházmegyében végez majd szolgálatot Bence Imre esperes irányításával.

Az istentiszteleten Fabiny Tamás a lelkészjelöltek által választott igéből (Lk 17,10) a „haszontalan szolgák vagyunk” állítást emelte ki. Utalt arra, hogy haszonelvű társadalomban élünk, amelyben nemcsak a gazdasági életet és vállalkozásokat, hanem az emberi kapcsolatokat is a remélt nyereség mértéke határozza meg. Az egyházat azonban nem ilyen érdekek mozgatják. Aki Krisztus tanítványa, az „haszontalan szolga”, de tudnia kell, hogy munkája nem hiábavaló az Úrban.

Horváth-Hegyi Olivér