Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2006 - 31 - Valahogy kevés a pad...

Keresztutak

Valahogy kevés a pad...

Bayer Zsolt egyik novellájában ezt olvashatjuk: „Ültem az óceán partján, hátamat sziklának vetve, minden óceán minden partján…” Talán nem orrol meg rám az író, ha ezt annyiban módosítom: minden fesztivál minden padján. Valahogy azokon a fesztiválokon, ahol van Közös Pont sátor, mint például a VOLT, a Hegyalja, a Sziget fesztiválon és az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóján (EFOTT), nincs elég pad. Nem panasz ez, hanem örömteli felismerés: esetenként nem tudjuk hova leültetni a vendégeinket a Közös Pontban, a római katolikus, református és evangélikus egyházak sátrában.

Volt, hogy már a babzsákokon sem tudtunk helyet szorítani egymásnak, mint Hegyalján, vagy a Balaton vizében felállított pótsátorban (!) sem, mint az EFOTT-on. A Közös Pont valahogy mindenki számára vonzó. Talán azért, mert lehet rajzolni a napi témával kapcsolatban, vagy mert provokatív, hogy vannak olyan fiatalok, mint mi, „közöspontosok”, akik – keresztény/keresztyén értékrendünkkel teljes összhangban – képesek valahogy jelen lenni egy könnyűzenei fesztiválon. Valahogy mélyen érinti az érdeklődőket a napi téma, vagy őszinte válaszokat akarnak kapni az Istenről, a hitről, az egyházról feltett kérdéseikre. De akad, aki segítségért tér be hozzánk, mert valahogy úgy gondolja, itt tényleg meghallgatják.

Valahogy érdekesek meghívott vendégeink is, és figyelemre méltók a filmek, amelyeket éjszakánként vetítünk. Persze van, aki csak két koncert között ül be kicsit megpihenni, hogy aztán késő éjjel vagy másnap valahogy visszatérjen újra, mert számunkra nem csak a helyet foglalta a sátorban. Mindig van mindenből elég, csak valahogy pad jut kevés… Valahogy a hangzavarban is megértjük egymás szavát, és az ige tisztábban hallható az esti áhítatokon a Közös Pontban, mint néhány felkapott zenekar. Az sem gond, ha elmegy az áram, mert esténként sok apró mécses lángja valahogy túlragyoghatja egy színpad modernül villódzó fénytechnikáját. Akárkik vesznek búcsút egymástól a sátorban, valahogy boldogok.

Egyre inkább úgy gondolom, hogy a valahogynak köze lehet a kegyelemhez. És akkor mindegy, hogy van-e elég pad, hiszen így tényleg nem számít, hová ülünk. Különben is, valahogy idén szőnyeget és gyékényt is vettünk már a sátorba…

Bedecs András