Egyházunk egy-két hete

Három nap – mi az a három nap? Mit lehet beszélni, hallgatni három nap alatt? Bizony sokat. Egymás között is, hiszen Nyíregyházáról, Pécsről, Nagykanizsáról, Magyargencsről, Budapestről és környékéről gyülekeztek a külmisszió barátai Piliscsabára. De jöttek Erdélyből és Hollandiából, a bajor missziótól és a Református Zsinati Iroda önkéntes szolgálatából is. Idősek és gyerekek, lelkészek és laikusok ültek együtt az ige körül július 9. és 12. között Piliscsabán.

Három nap vajon elég idő-e ahhoz, hogy feldolgozzuk a rengeteg kapott információt? Bizony hetek kellenek hozzá, hogy szívünkben forgatva megérjenek, gyümölcsöt hozzanak az elhangzottak.

A változó világban A Változatlanról címmel szóltak az igehirdetések, az előadások. A nagymértékben megváltozott világról, a más módszerekkel működő missziókról, a változó, mert mindig hozzánk alkalmazkodó Istenről, aki mégis változatlan: lehajló szeretetében ugyanaz tegnap, ma és mindörökké.

A piliscsabai Béthel Missziói Otthon befogadó szeretete megérintette a szíveket. A két „tábor”, a gyerekek és az idősebbek csoportjai szeretetben, jókedvűen, mégis fegyelmezetten alkalmazkodtak egymáshoz. A tágas kert a jó időben helyet adott a játéknak és a bibliaköröknek egyaránt.

Reinhold Hansen, a bajor misszió Afrika-referense azonnal otthon érezte magát, és – mint az „Afrika nap” főszereplője – fáradhatatlanul tartotta előadásait felnőtteknek és gyerekeknek, vetítéssel és anélkül, ahogy a helyzet megkívánta. A holland Kool kislányok természetesen tagolódtak be a húszfős gyerektáborba, megtalálták az angolul kicsit is tudókat, és butháni élményeikről meséltek nekik. Az erdélyiek – igaz, nem először jöttek – örültek régi barátaiknak, és újakat is szereztek. Az önkéntes csoport öt különböző nemzetiségű tagja vidáman törte a magyart, és mindannyian lelkesen magyarázták, mit láttak, tapasztaltak hazánkban az elmúlt tíz hónapban.

A három nap során imádkozó közösség kovácsolódott a résztvevőkből. Minden reggel imaközösség vitte Isten elé a más kultúrákban nehéz körülmények között áldozatos munkát végző misszionáriusokat, a kongói árva gyermekeket, a hazánkból misszióba készülőket, a háborúk miatt szenvedőket. Könyörögtek Isten Szentlelkéért a megadott magyar gyülekezet számára, áldásért az igehirdetők és az előadók szolgálataihoz. A jelenlévők felelősséggel imádkoztak egyházunk itthon és külföldön végzett missziói munkájáért, azért a sok, Jézus Krisztusról tudni nem akaró hazánkfiáért, akinek a megtérése egész országunk javára válhatna.

A befejező úrvacsorai istentiszteletre is a „sátorban”, a szabadban gyűltünk össze. A gyermekek lehajtott fejükre áldást kaptak, a többieknek Jézus Krisztus testét és vérét osztotta Ittzés János. Egyházunk elnök-püspöke sok más tevékenysége mellett sem mondott le a missziókért felelős szolgálatról, tudva, hogy Jézus tanítványainak a legfontosabb tevékenysége a misszió: „Menjetek el, és hirdessétek az evangéliumot!”

A krónikás nem készült szigorú tematikus beszámolóra. Csak azt szeretné, hogy az Evangélikus Élet olvasóiban is megerősödjön az elhatározás: ezután nagyobb figyelemmel kíséri az Evangélikus Külmissziói Egyesület tevékenységét, felvállalja missziós tevékenységének irányait, imádságaiban hordozza a szolgálatokat végzőket, és szükség esetén anyagilag is támogatja a külmisszió munkáját.

„Sebten elmúlik rövidke időm. / Földi fény tűnik, fakul az öröm. / Változik, pusztul minden körülem. / Te, ki nem változol, maradj velem!” (EÉ 121,2)

Bencze Imréné