Egyházunk egy-két hete

Szerda estétől vasárnap délig csaknem kétezren Isten áldást osztó tenyerének közelségét érezhettük át a szolnoki Tiszaligetben. S mivel a Szélrózsa nem az alvásról szól, itt nincsenek éjszakák és nappalok, joggal tekinthetjük az egészet egyetlen százórás vasárnapnak, az Úr napjának, ünnepnek, az élet ünnepének, amint ez a záró istentisztelet végén meg is fogalmazódott.

Azon kiváltságosok közé tartozom, akik minden eddigi országos evangélikus ifjúsági találkozón részt vehettek, így megkockáztatom: a tízéves Szélrózsa immár szinte mozgalommá cseperedett. Napjainkra beszélhetünk már akár Szélrózsa-nemzedékről is, amelynek tagjai talán éppen egy korábbi találkozón fedezték fel életük párját, és mára kisgyermekeik népesítik be a Szélrózsa-óvodát…

Mi a titka a Szélrózsa vonzásának? A válasz egyszerűnek tűnik: éppen azt kínálja, ami olyan gyakran kínzó hiány egyházunk, gyülekezeteink mindennapi életében: sokszínűséget, vidámságot, szabadságot, közösséget. Ezért minden ellenkező híreszteléssel szemben jelenthetem: Isten Lelke itthoni körülmények között is, még egy evangélikus országos rendezvényen is működhet! Ő az igazi öröm és szabadság közösségteremtő Lelke, aki ma is vonz, összegyűjt, Krisztushoz vezet. Ahhoz az élő Jézushoz, aki a 21. század ifjúsága számára is ajtó, út, kenyér. Aki az én fogságából elvezet a te és a mi ajándékának felfedezéséhez, ahogyan erről a reggeli-esti áhítatokban is hallhattunk.

Figyelemre méltó trend a Szélrózsa fejlődésében, hogy a fiatalokon kívül az idősebb nemzedék képviselői is megjelentek az aktív résztvevők sorában. Így tágul az ifjúsági találkozó nemzedékek találkozójává, s ezzel ugyancsak valós, égető hiányt tölt be, hiszen gyülekezeteink többségében alig-alig kommunikálnak egymással a különböző generációk. Így is valósul meg a Fabiny Tamás kollégám által megálmodott és meghirdetett „beszélgető egyház” víziója. A négy nap során öröm volt találkozni lelkészi karunk, gyülekezeti vezetőink színe-javával, akik éppúgy felbukkantak a különböző programokon, mint a spontán egymásra találó beszélgető közösségekben.

De mielőtt az elfogult, egyoldalú, rajongó lelkesedés gyanújába kerülnék, jelzem: tudatában vagyok annak a ténynek, hogy – akárcsak a német egyházi napoknak vagy egyéb keresztény világtalálkozóknak – a Szélrózsának is megvan a maga kritikus, reménység szerint konstruktív ellenzéke egyházunkban. Ők úgy látják, illetve közvetlen személyes tapasztalatok híján úgy hallották, hogy a Szélrózsa csupán egy felszínes, szabados, világias, zajos „rockfesztivál”, amolyan hajógyári Sziget – némi keresztény körítéssel…

Nem kívánok a Szélrózsa fogadatlan prókátora lenni, nem is szorul védelemre, hiszen a tények önmagukért beszélnek. Elég felidézni az eddigi hat találkozó bibliai mottóit, az idei programfüzet gazdag spirituális kínálatát: az áhítatokat követő bibliaköröktől a Csendsátorban folyó lelkigondozásig, a „Teológia mindenkinek” fajsúlyos előadásaitól a „Nikodémusok órájáig”… S hogy az értékes komolyzenei programok mellett több volt a könnyűzene? Sőt, urambocsá, még táncház is volt? Hogy a trópusi hőségben az ásványvíz mellett jócskán fogyott a sör is? Mit szólna mindehhez a kánai menyegző názáreti vendége vagy a jó kedélyű és jó torkú wittenbergi reformátor?! A választ az Olvasó fantáziájára bízom… Mindenesetre érdemes elgondolkozni Jézus ironikus szavain, melyekkel kora botránkozó fanyalgóit provokálja: „De kihez hasonlítsam ezt a nemzedéket? Hasonlók azokhoz a gyermekekhez, akik a piacon ülnek, és ezt kiáltják a többieknek: Furulyáztunk nektek, és nem táncoltatok; siratót énekeltünk, és nem gyászoltatok. Mert eljött János, aki nem eszik, és nem is iszik, és ezt mondják: Ördög van benne! Eljött az Emberfia, eszik és iszik, és ezt mondják: Íme, falánk és részeges ember, vámszedők és bűnösök barátja! De cselekedetei által nyert igazolást a bölcsesség.” (Mt 11,16–19)

Természetesen nem arról van szó, hogy a Szélrózsa-találkozóknak ne lennének jócskán gyenge pontjaik, kísértéseik, buktatóik. A nyitottság, a szabadság mindig kockázattal jár. Ennél csak a szemellenzős beszűkülés, anakronisztikus öngettósítás a veszélyesebb kísértés az egyház missziói küldetésének korszerű – azaz Jézus-szerű – betöltésében.

Sok mindent lehetne és kellene még átgondoltabban, szervezettebben végezni. De ne feledjük, a Szélrózsa mögött nem áll egy olyan profi rendezvényszervező apparátus, mint például a német Kirchentag-gépezet. Ami a Szélrózsa gyenge pontja, az ugyanakkor erejének, vonzásának egyik titka: a munkát túlnyomó többségében önkéntes fiatalok szervezik és végzik. Lehet, hogy nem mindig professzionális szakértelemmel, de maximálisan odaszánt szívvel és lélekkel.

Hálás köszönetünk jeleként hadd soroljam fel az önkéntes munkatársak sokaságát (ez közel százötven fiatalt jelent!) mozgósító és mozgásban tartó főszervező „Tizek+kettő” névsorát: ifj. Cserháti Sándor – „Szélrózsa-atya”, Csorba Gábor, Dobos Réka, Gál Zsuzsanna, Huszák Zsolt, Marton Tamás, Ments Orsi, Németh Zoltán, Némethné Tóth Szilvia, Ócsai Zoltán + Csoszánszky Márta és Győri Péter Benjámin.

Köszönjük az „aranycsapat” összjátékát! Szép volt, fiúk! Szép volt, lányok! Adja Isten, hogy a jövőben is tapasztaljuk meg a mindennapi tenyér vezetését, áldását, és a Szélrózsa után se legyen szélcsend egyházunkban.

Gáncs Péter