A hét témája

Szélrózsa Szolnokon

„Itt a Marton” – szól bele a telefonjába, ha keresik, és a hívó fél ilyenkor általában örömmel nyugtázza: ettől kezdve már csak egy kevés idő kell ahhoz, hogy megoldódjon a hirtelen előállt nehézség. Sokan már valószínűleg nem is tudják, hogy a szerényen inkább háttérben maradó Marton Tamás mint ifjúsági referens volt az egyik szülőatyja a tíz éve elindult Szélrózsa ifjúsági találkozónak. A kezdetekről, a tíz évről, a tapasztalatokról és a jövőbeli tervekről beszélgettünk vele a szolnoki helyszín egy viszonylag csendes zugában.

– Egyházunk Ifjúsági Osztályán dolgozva számtalanszor kellett megélnem azt a nehéz pillanatot, amikor az országos ifjúsági táborok jelentkezőit hely hiányában vissza kellett utasítanunk – kezdi Tamás felidézni a ’90-es évek közepét. – A németországi Kirchentagról hazatérve azonban az Ifjúsági Bizottság néhány tagjával egyetemben elhatároztuk, hogy szervezünk egy olyan országos találkozót, amely korlátlan létszámban tudja fogadni a szélrózsa minden irányából odaérkező fiatalokat. Az álmodók közül Ócsai Zoltán akkori váraljai lelkész vállalta a házigazdaságot – így került 1996-ban a Mecsek tövébe az első találkozó.

– Ez a maga nemében igen merész ötlet volt, hiszen ilyen méretű és jellegű országos találkozóknak még nem volt előzményük.

– Mielőtt megérkeztek a résztvevők, feszült várakozás volt bennünk, szervezőkben, hiszen nem volt – mint ahogyan, kivéve az idei évet, a többi találkozónál sem – előzetes jelentkezés. Így nem tudtuk, hogy kik fogják meghallani a hívó szót, hányan fognak eljönni. Amikor azonban begördült a váraljai állomásra a különvonat, és közel négyszáz hátizsákos fiatal özönlött le róla, hihetetlen megkönnyebbülés és öröm volt a számunkra. A találkozó végére hét-nyolcszáz között volt a szélrózsások száma, és a mai napig sokat jelent az a bensőséges hangulat, amely az egész együttlétet jellemezte. Ehhez nagyban hozzájárult a helyszín varázsa is.

– Tehát beigazolódott, hogy van igény egy ilyen jellegű országos rendezvényre, és így kerülhettek a Váralján készült és azóta minden helyszínre elvándorló Szélrózsa-haranglábra újabb és újabb feliratok: Bodajk, 1998. július 22–25.; Debrecen, 2000. július 26–29.; Kismaros, 2002. július 24–28., Tata, 2004. július 21–25. és Szolnok, 2006. július 19–23.

– A találkozóról találkozóra egyre növekvő létszám azt igazolja, hogy a Szélrózsa még „nem fulladt ki”, de nem szabad, hogy emiatt elbízzuk magunkat. Az újabb alkalom megszervezését csak akkor szabad elkezdeni, ha megvan bennünk az elszántság: még többet akarunk adni, mint az előző találkozón.

Szembetűnő változás, hogy egy újabb és életkor tekintetében fiatalabb generáció lépett a megmaradt régiek mellé, ami bennünket, szervezőket arra ösztönöz, hogy ezt próbáljuk minél jobban kihasználni. A szolnoki találkozó előkészítésénél ezzel kapcsolatban két célt tűztünk magunk elé: éljünk a korszerű internetes lehetőségekkel (például a találkozóra való előregisztráció); középiskolai intézményeink diákjait pedig ne csupán hívjuk a Szélrózsára, de adjunk számukra egymás közti megmérettetési lehetőségeket is. Sajnos egyik célt sem tudtuk maradéktalanul megvalósítani, de bízunk benne, hogy 2008-ban ez is sikerülni fog.

– Feltétlenül elismerés illeti azt a nagy létszámú stábot, amely nélkül egy találkozó sem jöhetne létre. Tapasztalatod szerint egy-egy Szélrózsa-segítőre milyen hatással van az itt zajló munka?

– Számtalanszor átéltem azt, hogy egy korábbi résztvevő bejelentkezett: legközelebb ő is szeretne valamelyik területen segíteni. Ezáltal – még ha esetleg nem is volt előtte szorosabb kapcsolata az egyházzal – bekerült a sodrásba, és a két Szélrózsa közötti időszakban más evangélikus alkalmakon is részt vett.

– Mi a fizetségük a stáb tagjainak?

– Itt mindenki ingyen áldozza a szabadidejét. A találkozó idején megkapják szélrózsás munkapólójukat, kapnak ingyen ásványvizet, illetve – ha nagyon elfáradnak – egy-egy Sport csokiszeletet.

Mint minden ilyen jellegű találkozónál, a Szélrózsán is vannak Máriák és Márták. Tudomásul kell venni, hogy aki felvállalja Márta szerepét, bizony sok programból kimarad, nem tud részt venni az áhítatokon, előadásokon. Ez bizony nem mindig könnyű, de a találkozó Mártái ennek ellenére mindig arra törekszenek, hogy a résztvevők minél közelebb kerülhessenek Jézushoz. Fontos lenne, hogy se a Máriák, se a Márták ne kicsinyeljék le a másik helyzetét, se pedig ne becsüljék túl a magukét, hiszen a cél közös.

Jó látni azt, hogy az idei Szélrózsán mindhárom püspökünk itt van, részt vesz a programokon, és mindig megszólítható egy-egy beszélgetésre, felkérhető szolgálatra vagy bevonható akár valamelyik játékba is. Szebik Imre, aki eddig minden Szélrózsán jelen volt, idei nyugdíjazása után is fontosnak tartotta a részvételt.

– A regisztrációkor megkapott programfüzetben kérdőív is található, amelynek az egyik kérdése így hangzik: „Ha Erdélyben tartanánk a Szélrózsát, eljönnél?”

– Egy-egy találkozó helyszínének a kiválasztásakor sok szempontot kell figyelembe venni. Az egyik fontos elv az volt, hogy az ország különböző régióit mozdítsuk meg alkalomról alkalomra. Ha megnézzük Magyarország térképét, ez alatt a tíz év alatt szinte körbejártuk hazánkat. A finn és német csoportokon kívül idén is jöttek testvéreink Erdélyből. Jó lenne egyszer nekünk is átlépni a határt, de a 2008-as helyszín kiválasztása még folyamatban van. Nem tartjuk elképzelhetetlennek, hogy a korábbi, dunántúli táborhelyek közül választunk egyet, ám nem volt szándék nélküli a programfüzetben megfogalmazott kérdés sem.

Boda Zsuzsa