A hét témája

Az egyre bulvárosodó médiavilágban is meg tudott maradni. Sőt egyre népszerűbb. Pedig ő ugyanúgy és ugyanazokról ír, mint tizenhét éve, amikor a Nők Lapjához került. Történeteinek főhősei nem a sztárvilág hullócsillagai, hanem emberek: népzenészek, parasztbácsik, édesanyák, váróteremben ücsörgő gyermekek. Írásaival nem csak a hetilap olvasói találkozhatnak. Eddig megjelent öt kötete a könyvesboltok legkeresettebb címei közé tartozik. Ő Schäffer Erzsébet, akivel a szolnoki Szélrózsa közönsége is eltölthetett egy rövid, de igen tartalmas délutánt.

Vonattal érkezett, és egy gurulós bevásárlótáskában hozta saját könyveit a legidősebb magyar női magazin kedvelt zsurnalisztája. Közvetlen stílusával hamar belopta magát a katonai sátrat megtöltő fiatalok szívébe. „Jó itt lenni. Jó látni a sugárzó, fiatal arcokat” – lelkesedett. Az eredetileg beszélgetésnek tervezett délutánból előadás lett. Amikor ugyanis kérdések feltevésére biztatta hallgatóit, azok csak ennyit mondtak: „Nem kérdezünk, beszéljen csak! Mi hallgatjuk.”

Schäffer Erzsébet a bátorsággal kapcsolatban mondta el gondolatait. Hangsúlyozta, hogy egyre több mindenhez kell bátorság. Meglátása szerint ez kell a házassághoz is, mégis azon az állásponton van, hogy ezt a fajta kapcsolatot nem helyettesítheti az „egyszerű” együttélés. Elmondta, hogy funkciója van a jegyességnek is: a megismerés, ismerkedés ideje. A házasságot sokkal mélyebbnek tartja, mint az együttélést, mert ez utóbbiból minden következmény nélkül kiléphet az ember.

Történeteinek mesélése során felidézte a kaszával arató parasztok példaértékű életvitelét: „Akkor mindennek rituáléja volt. Imádkoztak aratás előtt, aratás közben és utána is. Szombat délután elkezdődött a pihenés, a hét utolsó napján pedig, természetesen, templomba mentek” – mondta. „Bátorság kellett ahhoz is, hogy egy-egy árvíz, jégeső után újra gazdálkodásba kezdjen a család. Bátornak kell lennünk, hogy tudjunk valamit ismét elkezdeni” – folytatta a Nők Lapja főmunkatársa.

A találkozó végén a gurulós szatyor hamar kiürült. A publicista által Szolnokra cipelt kötetek percek alatt vásárlókra találtak, és rögtön egy-egy kedves sor is az első oldalra került a szerző aláírása fölé. Azután meg ahogy jött, úgy távozott Schäffer Erzsébet. A hazafelé tartó vonaton pedig talán ismét egy olyan emberrel találkozott, akiről érdemes lesz írnia…

László Jenő Csaba