A hét témája

Akik nem élték át, mit jelent közel kétezer emberrel együtt egy lelki közösség tagjává válni, azoknak talán nem is lehet hitelesen átadni, miként volt megtapasztalható Szolnokon a Szentlélek munkája…

Az igazi „Szélrózsa-hangulat” már az első este meghonosodott a tiszaligeti táborhelyen. De ahogy különbözünk egymástól, úgy különböztek a lelki élményt nyújtó rendezvények is. Mindenki számára más jelentette a spiritualitást. Voltak, akiket a reggeli és az esti áhítatok érintettek meg, másokat a koncerteken elhangzott dalszövegek, megint másokat a teológiai kérdések megvitatása vitt közelebb a Teremtőhöz. A lényeg, hogy mindenkinek esélye volt átélni a legfontosabbat: a Jézus Krisztussal való találkozást.

Ismerjük az igét: „Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben: ott vagyok közöttük.” (Mt 18,20) Szolnokon nem ketten vagy hárman, hanem több százan gyűltek össze Krisztus Jézus nevében, így ő is tapinthatóan ott volt közöttünk. Igen, érezhetően. Csak nem kézzel, hanem szívvel.

Talán vannak, akik szerint a Szélrózsa inkább hasonlít a Sziget fesztiválra, mint egy Krisztus nevében tartott istentiszteletre, és ha a külsőségeket nézzük, talán igazuk is van. De kit érdekelnek a külsőségek a Szélrózsán? Szinte senkit. Ezt mi sem példázza jobban, mint az, hogy a püspök akkor is püspök, ha rövidnadrágban, sötét napszemüvegben vagy éppen apai teendői közepette látható. Ahogy a püspökök otthon hagyták a Luther-kabátot, képletesen úgy hagyta otthon hivatalos formaruháját evangélikus egyházunk is. Jó volt megtapasztalnunk egyházunknak ezt a másik, „formaruhamentes” oldalát!

Külön öröm, hogy az országos evangélikus ifjúsági találkozó már részben kinőtte az „ifjúsági” jelzőt – hiszen más korosztályok is jelen voltak a csecsemőktől kezdve egészen a nagyszülőkig –, és teljesen kinőtte az „országos” jelzőt: az idén is voltak határon túli magyar résztvevők. Velük különösen is jó volt megtapasztalni az összetartozás érzését, azt, hogy Krisztusban mindentől függetlenül mindannyian egy testvéri közösség tagjai lehetünk.

A szombat délutáni, kora esti jégeső szintén számos alkalmat adott az ismerkedésre. Sokan húzták meg magukat egy-egy épület vagy sátortető alatt arról beszélgetve, hogy a szolnoki Szélrózsának akár Tavirózsa is lehetne a neve. A sok eső még közelebb hozta a táborozókat egymáshoz. Így talán helyénvaló az a gondolat, hogy az esőt is az Úristen küldte, tovább erősítve a szélrózsások közösségét.

A záró istentiszteletet az eső miatt szombat este helyett vasárnap délelőtt tartották meg. Szombaton ugyanis sokaknak a vizet kellett kimerniük a sátrukból, megint másoknak elázott hajlékuk helyett a közösségi épületekben kellett fekvőhelyet találniuk – de mindez akkor már nem számított. A táborozók körben állva, egymás kezét fogva, együtt énekelték, hogy „Kenyered és borod táplál engem, / Te gyógyítod szívem, hogyha fáj. / Maradj velünk, úgy kérünk, / Jézus, maradj velünk, / Tiéd leszek, néked élek már.” (Új ének 115,1)

Chladek Tibor