A hét témája

Szerda este – Út (Krámer György) Olyan egyszerűnek tűnik… Jézus világosan megmondta: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.” (Jn 14,6) Nekünk csak követnünk kell(ene) őt. Igaz, hogy ösvénye keskeny és tövisekkel szegélyezett, de az Úrhoz vezet. Akkor mégis mire várunk még? Itt az út – csak lépnünk kell. A döntés a miénk; szabadságunk Istentől kapott ajándék. Legyen bátorságunk élni a szabadság lehetőségével!

Csütörtök reggel – Én (Varga Gyöngyi)

Én, én és megint csak én! Minden gondolatunk és tettünk mögött ez áll. Az ember, aki keresi önmagát, a másikat, Istent, és aki rá akar jönni a nagy titokra.

Isten is egyes szám első személyben beszél önmagáról. Ezekben a mondatokban mégis a teljesség fogalmazódik meg.

Ő teszi emberségessé az énemet, és történetem így lesz része a mindenség történetének. Csak egy van belőlem, és csak másokkal együtt alkotok egészet. Küldetése van az életemnek: rajtam keresztül is meg kell mutatkoznia Istennek.

Csütörtök este – Szentjánosbogár (ifj. Cserháti Sándor)

Nevet szerezni és reflektorfénybe kerülni – sokunk álma-vágya ez, de csak keveseknek adatik meg. És még kevesebbünknek sikerül a reflektorfényben is megmaradnia olyannak, amilyen valójában. Ráadásul lényegét veszti az, amiért oda vágytunk: nem látjuk a rajongó arcokat.

A szentjánosbogarat először talán észre sem vesszük. Fénye gyenge, csak egy-egy pillanatra lobban fel a sötétben. Ez az apró fénypont akkor és ott mégis az otthonosság érzetét jelenti számunkra, és abban a pillanatban életet menthet. Isten szentjánosbogár-szerepet szán nekünk. Ne becsüljük le ezt a csodálatos feladatot, lehetőséget!

Péntek reggel – Te (Cserháti Márta)

„Te” vagy „az”. Eget rengető a különbség. Mert míg az én és te kapcsolataimban teljes lényemmel részt veszek, addig az én és az (vagy kevésbé durván megfogalmazva: én és ő) kapcsolataimban a másik embert lefokozom és tárgyként kezelem.

Isten teremtőként mindenkivel én–az kapcsolatban van. Nehéz elhinni, hogy Jézus én–te kapcsolatot akar velünk, pedig így van: barátainak mond bennünket (lásd Jn 15,15).

Péntek este – Kenyér és víz (Ócsai Zoltán)

Az ige útravaló, vidd magaddal! – halljuk nap mint nap. De miért kellene magunkkal vinnünk, ha itt és most is a miénk lehet? Időt szeretnénk nyerni, Jézus azonban ragaszkodik a „most”-hoz. Most táplálkozzunk belőle, most éljünk vele!

Szombat reggel – Mi (Kovácsné Tóth Márta)

Mi. Ketten együtt: én és te, te és én. Megpróbálok adni önmagamból. Én egyre kisebb vagyok, te egyre nagyobb, belőlem egyre kevesebb van, belőled egyre több.

Nincs nagyobb szeretet, mint hogy az ember életét adja a barátaiért. Jézus egészen odaadta magát értünk és nekünk.

Vasárnap reggel – Ajtó (Németh Zoltán)

Elsősorban ez érdekel bennünket, hogy milyen hosszú az életünk, nem pedig az, hogy milyen mély. Az elmúló éveket számláljuk ahelyett, hogy azt vennénk számba, valóban átéltünk-e és megéltünk-e mindent, ami velünk történt. A mélységre figyeljünk: éljük meg a pillanatot, az élet ünnepét! De mindig, mindenkor figyeljünk az ajtóra. Az Ajtóra.

Vitális Judit