A hét témája

– Azok kedvéért, akik nem voltak jelen a Szélrózsán, hadd halljunk néhány mondatot, mit is nyújtott a Csendsátor és a hozzá kapcsolódó lehetőségek!

– A debreceni Szélrózsa után döntöttünk úgy, hogy jó lenne a fesztiválhangulat pörgésében a lelkiséggel, hitünk dolgaival mélyebben is foglalkozni. Azért van Csendsátor és Társas-ház, hogy lehetőséget kínáljunk azoknak, akik szeretnének elvonulni egy kicsi a forgatagból, szeretnének imádkozni vagy egyszerűen csendben lenni, tisztázni dolgokat, személyes kérdéseket. Természetesen az egész öt nap arról szól, hogy átélhetjük Isten közelségét: ez a találkozó legfontosabb küldetése. Viszont jó, hogy van egy ilyen munkaág; ezt sokan meg is erősítették. Minden éjjel taizéi éneklésre gyűltünk össze a gyertyafénnyel megvilágított sátorban. Két délután a teremtett világért könyörögtünk közös liturgiával, ezenkívül pedig egy olyan programot is szerveztünk Kezek imája címmel, ahol bibliai igékkel, rituális mozdulatokkal, versekkel, zenékkel élhettük át, mit is jelent Isten kezében lenni, és mire is való a mi kezünk.

– A Csendsátor mellett lehetőség nyílt lelkigondozásra is. Sokan fordultak hozzátok?

– Úgy látjuk, hogy a legtöbb fiatal – és kevésbé fiatal – a Szélrózsán inkább az örömteli, spontán találkozást, a barátokkal, rég nem látott ismerősökkel való beszélgetést keresi, és a lelkipásztori beszélgetés lehetőségét kevesebben használják ki. Azért sok értékes, mély beszélgetésre kerülhetett sor, és hiszem, hogy sokan épp az ilyen őszinte megnyílás, találkozás erejéből meríthetnek két találkozó között.

– Vasárnap, a Szélrózsa utolsó napján bárki kérhetett személyes áldást…

– Engem mindig megérint a búcsúzás, a Szélrózsa ünnepélyes lezárása, az úrvacsora, az elbocsátás. Ha a nagy vihar nem húzta volna keresztül a számításainkat, vasárnap délelőtt a záró együttlétünkön mindenki részesülhetett volna személyes áldásban. Mivel azonban kicsit változott a program, úgy gondoltuk, hogy az út mentén állunk meg, ahol a résztvevők elhaladnak, hogy akik kérik, személyes megerősítést, útra bocsátó áldást kaphassanak. Vízbe mártott ujjal keresztet rajzoltunk az útnak indulók homlokára, hogy keresztségükre emlékeztessük őket, és elhangzott a találkozó mottója is, hiszen lényegében ez egy ígéret, egy igazi áldás: „Tenyerembe véstelek”.

Régóta kísér egy ír áldás, hadd idézzem ezt búcsúzóul: „Az Úr legyen előtted, hogy a jó utat mutassa neked. Az Úr legyen mögötted, hogy megvédjen a gonosz cselvetésétől. Az Úr legyen alattad, hogy felfogjon, ha leesel. Az Úr legyen melletted, hogy támogasson, amikor elnehezednek lépéseid. Az Úr legyen benned, hogy örömével töltsön el, és megvigasztaljon, ha szomorú vagy. A Úr legyen fölötted, hogy megáldjon téged!”

Chladek Tibor