Keresztény szemmel

Gyakran hangzik el mostanában ez a kérdés, szinte divatos feltenni. Legtöbbször egyházi fórumokon, találkozókon kerül elő – olyan pillanatokban, amikor az egyház jövőjéről van szó. A kérdés feltevői általában biztosak abban, hogy a válasz pozitív lesz, és inkább arra kíváncsiak, hogy miként találhatja meg azt az utat az egyház a 21. században, amely biztosítja küldetésének teljesítését.

A válaszadók – annak ellenére, hogy a kérdés nem annyira ijesztő, mint amilyennek látszik – a legtöbbször védekező állásból adnak feleletet. Gyakran elhangzik ilyenkor, hogy „vannak fogyatékosságai az evangélikus egyháznak, de mindent megteszünk azért, hogy megtaláljuk ezeket a gyenge pontokat, és kijavítsuk a hibákat”. Tehát azonnal az egyház gyengéit sorolják fel mint olyan okokat, amelyek egyáltalán valóssá teszik a kérdést. A gyenge pontok közt mindig előkerül az, hogy nem értjük a mai társadalom nyelvét, és hogy nem ismerjük a ma emberének a problémáit, vagy ha igen, akkor nem tudunk valódi válaszokat megfogalmazni a kérdésekre. Gyengeségeink számbavétele szinte mentegetőzésként hangzik, miközben a címben feltett kérdés egyre inkább jogosnak tűnik.

Persze fontos számolni a gyengeségeinkkel. Tudni kell, hogy hol van szükség alapos változtatásokra. A kérdésre azonban válaszolhatunk egészen másként is. Mi lenne, ha nem a gyengéinket, hanem az erősségeinket sorolnánk fel egyszer?! Mi lenne, ha egyszer nem azon sopánkodnánk, hogy mennyi minden nehezíti az egyház 21. századi létezését? Álljunk inkább elő azzal, ami működik, ami jó. Soroljuk fel inkább az erősségeinket, hátha lendületet adnak, hátha bátorítanak, hátha erőt találunk bennük! Nem valamiféle „hurráoptimizmusról” van szó. Egyszerűen csak arról, hogy vegyük legalább annyira komolyan az erősségeinket is, mint a gyengeségeinket.

Álljon itt most tíz pontban mindaz, ami az evangélikus egyház erőssége! Mindaz, ami működik, ami jelen van a mindennapjainkban. Az erőnk, amelyet talán mi sem tudatosítunk magunkban eléggé; az erőnk, amelyet komolyabban kellene vennünk.

1) Erősségünk, hogy az egyház a hiten keresztül azt az igazságot őrzi, amely emberi értelemmel nem található meg. Ez a legnagyobb erősségünk, amely önmagában kijelöli a helyünket a 21. században. A Jézus Krisztusban megjelent igazság köré gyűjt össze bennünket. Hisszük, és másoknak is megvalljuk, hogy Jézusban található meg az igazság, amely utat mutat, életet ad az embernek.

2) Erősségünk, hogy Isten nem a teljesítményünk alapján értékel bennünket. Teljesítmény-központú, a teljesítménykényszertől eltorzult világban élünk; szinte mindenkiben és az élet minden területén megjelenik a félelem, a szorongás. Isten azért szeret bennünket, mert vagyunk, és nem azért, amilyenek vagyunk. Erősségünk ez a félelmeket, szorongásokat feloldó hit, amely cselekvésre, Isten akaratának a megvalósítására szabadít fel minket.

3) Erősségünk, hogy a hitünkből felelős élet következik. Olyan, amelyben van zsinórmérték, az életünket meghatározó iránymutatás. Ma, amikor sokan nem találnak utat a lehetőségek sokféleségében, iránytű lehet a hit.

4) Erősségünk, hogy a gyülekezeteinkbe tartozókat az egyház születésüktől fogva elkíséri, életük szinte minden fontos fordulópontján segíti, jelenlétével erősíti. Ebben a jelenlétben – ugyan megmagyarázhatatlanul és titokzatosan, de – az életünket meghatározó erő van.

5) Erősségünk, hogy az egyházban az ember áldás utáni vágya meghallgatásra talál. Mindenki szeretné, hogy áldás legyen az életén. Mindenki vágyik arra, hogy egy nála nagyobb hatalom biztonságot adó közelségében érezhesse magát, hogy áldó hatalmak oltalmazzák. Hisszük, és másoknak is elmondhatjuk, hogy Isten áldó Atyaként vezet, véd minket. Tőle kérhetünk és kaphatunk áldást az életünkre.

6) Erősségünk, hogy van mondanivalónk a halállal szemben. Egy olyan világban, amely félelmében tagadja a halált, amelyben a legtöbb ember úgy él, mintha a halál nem is létezne, s amelyben végül mégis elkerülhetetlen a vég, hitünk szembe mer nézni vele.

7) Erősségünk, hogy az egyház olyan közösség, ahol egymásért imádkozunk. Az imádság szólhat személyesen valakiért, szólhat egy közösségért, de szólhat azokért is, akik az egyházon kívül élnek, és talán nem is tudnak erről. Hisszük, hogy az egymásért elmondott imádságnak ereje van, és a tudat, hogy egy közösség imádkozik értem, erőt ad.

8) Erősségünk, hogy még mindig tudunk ünnepelni, az ünnepeknek tartalmat, értelmet adni. Az egyházi esztendő jeles napjai nemcsak keretet, de medret is adhatnak életünknek. A legtöbb ünnep kiüresedett. Amikor ünneplünk, kétségbeesetten keressük azt, ami valóban ünneppé teheti az életünket. Gyülekezeti ünnepeink újra tartalmat, formát adhatnak vágyainknak.

9) Erősségünk, hogy az egyházban a gyakorlatban is felelősséget vállalhatunk egymásért. Sokszor érezzük, hogy szeretnénk tenni másokért, de nem tudjuk, miként. Az egyház egyénileg és intézményes keretek között is lehetőséget ad arra, hogy tehessünk a másikért.

10) Erősségünk, hogy az egyház a gyülekezeteken és a társegyházakon keresztül olyan hálót képez, amely az egész világot átfogja. Bárhová költözünk, van a közelben evangélikus gyülekezet. Bárhová is kerülünk életünk során hoszszabb vagy rövidebb időre a világban, biztosan találunk keresztény közösségeket, ahol befogadnak minket. A Jézus Krisztusba vetett hitünk milliókkal köt össze bennünket, bármerre is vezet az utunk.

Egészen biztosan lehetne még sorolni, sőt kell is sorolni az erősségeinket. Nekünk magunknak sem árt tudatosítanunk, hogy mennyi minden ad okot a reményre. Nekünk sem árt felsorolnunk az erősségeinket, hogy ne csak keseregjünk, szomorkodjunk, ne csak fanyalogjunk, hanem találjunk lelkesítő, erősítő, lendületet adó forrásokat.

Ha végigolvasom, végiggondolom a fentieket, ha ki-ki hozzátesz még néhányat, akkor nem lesz nehéz válaszolni a címben feltett kérdésre. Sőt – a kérdés igazából értelmét veszti.

Krámer György