Kultúrkörök

Nem minden gyülekezet engedheti meg magának, hogy akkora kiskertet „tartson” a templom háta mögött, ahol egy egész fesztivál elfér – tokkal-vonóval. A Nógrád megyei Szügyben ez azonban a világ legtermészetesebb dolga, noha ők is csak tavaly ébredtek rá, micsoda adottságokkal rendelkeznek…

A térség egyik fő eseményeként befutott nógrádi evangélikus kertmissziós fesztivál (NEKEM) 2005 nyarán kezdte fölfelé ívelő pályafutását, s azóta is egyre fényesebb üstökösként ragyog a szügyi égbolton. A Blatniczky János Dániel által útnak indított kezdeményezés kezdettől fogva lelkes támogatók hadát mozgósította, felbolygatva a kis közösség mindennapjait. Idén július 8-ra várták a színpadot szerető fiatal keresztény könnyűzenészeket, hogy egész szombaton szóljon a hangfalakból a szabadtéri prédikáció.

Nem lehet elég korán rákészülni egy ilyen jellegű, komoly hangtechnikát felvonultató zenei eseményre: a leállíthatatlanul lelkes helyiek – némi külső segítséget a hátuk mögött tudva – már kora hajnalban folytatták az előző este elkezdett színpadszerelést. A lassan, de biztosan felhúzott sátrat a helyi színekben induló Szövétnek együttes „hangolta be”; produkciójukat Győri János Sámuel lelkész nyitóáhítata követte. A falunap központi gondolata az Istentől kapott személyes meghívás köré szerveződött, mely nekem szól – ez esetben több száz wattos erősséggel.

A kulisszák mögött szerényen meghúzódó háttérmunkások észrevétlenül varázsolták a hűvösbe a szeretetvendégségek elengedhetetlen tartozékait: a frappánsan „evangélikus virslinek” keresztelt főfogásból és a házi specialitásokból álló menüt. Így újult erővel rugaszkodhattunk neki a programoknak az amúgy elég szellős, de fegyelmezett időbeosztású délutánon. Apropó szellő: ezen a téren is „kénytelenek” voltunk az időjárás atyjára bízni magunkat, hiszen szabadtéri rendezvény lévén nem sok választásunk lett volna, ha úgy dönt, hogy mégiscsak mosson el minket az eső. Úgy néz ki, ő is gyönyörködött a könnyűzenélésben, melyet a Pál apostol életét mintegy negyvenperces rockoratóriumban feldolgozó Ikon Művek nevű zenekar folytatott.

Meg kell említenem egy alapvetően szokványos, ám ilyen környezetben mégis kuriózumnak számító jelenséget: a magát tekintélyes létszámban képviseltető „nénidelegációt”, amelynek a tagjai példátlan érdeklődéssel és türelemmel hallgatták végig a számukra bizonyára vadidegen, „hangos, mikrofonba ordibálós” előadásokat. (Megerősített források szerint kimondottan tetszettek nekik a „jópofa gitárosok”. Ha csak ennyiben merült ki a nap missziói jellege, már megérte…)

A falu életében mintegy zenei oázisnak szánt esemény délutáni részében a Luther Márton Szakkollégium zenekara, a LutheRoses, majd a Jesus Buff elnevezésű háromfős punkegyüttes (amelynek a tagjai összesen alig ötvenévesek) dobta fel a hangulatot sajátos dicsőítő zenéjével. A Large Room nevű formációt végignézve fellélegezhetett a fiatal korosztály, hogy „mégis mozog a föld”: a Promise után is vannak színvonalas lelkész-zenészek, bár egészen más – rapbe hajló, „ugrálós-pattogós” – stílusban. Az estébe nyúló záróáhítat gazdájaként Füke Szabolcsnak le sem kellett jönnie a színpadról.

Vitathatatlan, hogy a legnagyobb számú nézőközönséget ismét a helyi alakulat könyvelhette el, akiket szemmel láthatóan a tenyerén hordoz a szügyi közösség – és el kell ismerni, hogy méltán. Most még M.Is.K.Á.-nak („Mi Isten követői vagyunk”) hívatják magukat, de ha továbbra is ilyen kreatívan művelik, amit eddig, egy napon talán majd a Mihály nevet is kiérdemlik…

Az alkalom jó pár kellemes meglepetést tartogatott; ezek közé tartozott a zárókoncertet adó, oroszlánbőrbe bújt bárányok együttese, a God Given Joy is. A békéscsabai fiúk vagány fellépése mögött rendkívül őszinte hangú, nyíltan bizonyságot tevő hang húzódott meg, s a „ki sem néztem volna belőlük” élménye hatotta át a hallgatóságot.

Mára már nem fagy meg annyira a levegő konzervatívabb körökben sem, ha belopódzik valahová a „keresztény könnyűzene”, bár a békesség kedvéért érdemes „az ilyet” a templom falain kívülre pakolni. Ez történt július 8-án Szügyön, a helyi evangélikus gyülekezet teljes erőbedobással végzett szervezésében. Nem sok ilyen jellegű alkalommal büszkélkedhet kicsiny egyházunk, pedig nem csak a szügyi templomhoz tartozik kiskert…

És hogy „ki nyer ma”? Aznap nem avattunk megasztárokat, senki sem bombázta az együtteseket szerződésajánlattal, és nem mozgattunk meg tízezres, de még több százas tömeget sem. Egyszerűen annyi történt, hogy egy maroknyi gyülekezet – Atyja áldását kérve – meg akarta mutatni, hogy az a falu közepén tornyosuló ódon épület, a templom nem egy halott felekezet ravatala, hanem az ünnepet és vigasságot, életet és vidámságot szerető Istennek a háza. A kert pedig az ő „nyári lakja”, ahova jó időben kijár pihenni, zenét hallgatni, fesztiválozni…

HáDé