Napról napra
Új nap - új kegyelem
Vasárnap Félni fogják az Úr nevét napnyugaton, és dicsõségét napkeleten… Ézs 59,19 (Mk 16,15; Mk 7,31–37; ApCsel 9,1–9/10–20/; Zsolt 37,1–20) Napnyugattól napkeletig: a próféta korának szóhasználatában ez a földkerekséget jelenti. Eljön az idõ, amikor a föld minden népe félni fogja Istent. Hogy ez mikor következik be, arra a mondat folytatásában van a válasz: „…amikor eljön mint egy sebes folyam, amelyet az Úr szele korbácsolt föl.” A következõ vers (Ézs 59,20) pedig hozzáteszi: „De eljön Sionhoz a Megváltó, Jákób megtérõ bûnöseihez! – így szól az Úr.” Ez Ézsaiás „evangéliuma”: amikor az Úr a végsõ napon félelmet keltõ módon jelenik meg, valójában a megtérõ bûnösök megmentésére jön. Ítéletet tart a megkeményedett szívûek fölött, és elragadja közülük a megtérõket, hogy örökre vele élhessenek. Jézusnak az utolsó idõk szorongattatásairól szóló beszéde is evangélium övéinek: „Amikor pedig ezek elkezdõdnek, egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a megváltásotok.” (Lk 21,28)
Hétfõ
Az okosok fényleni fognak, mint a fénylõ égbolt, és akik sokakat igazságra vezettek, mint a csillagok, mindörökké. Dán 12,3 (2Kor 4,6; Mt 9,27–34 [helyesen]; 1Krón 21,1–14) Dániel azokat mondja okosnak, akik nem a világ normái, hanem Isten törvénye szerint élnek, azt is elviselve, hogy a környezetük emiatt gúnyolja õket és/vagy ellenségesen viszonyul hozzájuk.
Kedd
Istenem, te tudod, milyen balga voltam, vétkeim nincsenek elrejtve elõtted. Zsolt 69,6 (Jn 13,38; 4Móz 12,1–15; 1Krón 21,15–22,1) A zsoltáros nem tartja szükségesnek vétkei tételes felsorolását, tudva, hogy ezek Isten elõtt egytõl egyig jól ismertek. Viszont egyetlen vétkéért sem hárítja másra a felelõsséget. Önmagát hibáztatja bûneiért, amikor balgának nevezi magát. Ez sokkal súlyosabb minõsítés, mint amilyennek a magyarban hangzik. (Mt 5,22 szerint Jézus méltónak mondja a fõtörvényszéki eljárásra azt, aki embertársát ezzel a kifejezéssel becsmérli!) Bûnbánatunk és bûnvallásunk csak akkor hiteles, ha vétkeinkért kizárólag magunkat hibáztatjuk. Ha a körülményekre vagy másokra hárítjuk a felelõsséget, bûnvallásunk – még ha részletes is – semmit sem ér.
Szerda
Ha elszáll az ember lelke, visszatér a földbe, és azonnal semmivé válnak tervei. Zsolt 146,4 (Jel 14,13; Mt 17,14–20/21/; 1Krón 22,2–19) Való igaz: a halál minden tervet áthúz. Ezért tanácsos megfogadnunk Jakab apostol intelmét: „…azt sem tudjátok, mit hoz a holnap! (…) Inkább ezt kellene mondanotok: Ha az Úr akarja és élünk, és ezt vagy azt fogjuk cselekedni.” (Jak 4,14.15)
Csütörtök
Ki szerez eledelt a hollónak, amikor fiókái Istenhez kiáltanak, és kóvályognak, mert nincs mit enniük? Jób 38,41 (ApCsel 6,2; Jak 5,13–16; 1Krón 28,1–13) Az idézet Jób könyvében az Úr beszédébõl való, amikor megszólal, hogy Jób és barátai vitájában végre igazságot tegyen. A kérdés költõi. Az Úr az, aki a hollófiak élelmérõl gondoskodik. A fejezet elejétõl sorolt csodák mellett – amelyek mind hatalmát bizonyítják – a gondviselés is Isten isten voltának a bizonyítéka.
Péntek
Így szól az Úr: Oltalmazom, mert ismeri nevemet. Zsolt 91,14 (Gal 4,6; Lk 23,6–12; 1Krón 29,1–22) A név ismerete nem azt jelenti, hogy titkos információt birtokolunk viselõjérõl, hanem élõ, személyes kapcsolatról tanúskodik. Isten emberei már az Ószövetségben ilyen kapcsolatban álltak az Úrral. Ha arcát nem is láthatták, az Úr gyakran megszólította õket. Ha pedig õk hívták segítségül, Isten néha hallható beszéddel, néha látomásban vagy álomban, de leggyakrabban szabadító tettekkel válaszolt nekik. Mi Jézus Krisztusban sokkal szorosabb személyes kapcsolat lehetõségét kapjuk. E kapcsolat megélésének nem egyetlen, de nélkülözhetetlen alkalma az úrvacsora.
Szombat
Indulj, és hirdesd nekik mindazt, amit én parancsolok! Jer 1,17 (Jn 20,18; Ézs 57, 15–19; 2Krón 1,1–17) Jeremiás prófétai elhívásában hangzik el ez az utasítás. A próféta megretten, mert sem a népre, sem a királyra, sem a papságra nézve nem hízelgõ az az isteni üzenet, amelyet át kell adnia. Olyan embereket kell Isten törvényével szembesítenie, akik a maguk szavait és tetteit tekintik törvénynek, és azokat ítélik el vétkesként, akik nem engedelmeskednek nekik. Ilyen emberek minden korban, mindenütt élnek. Ezért a prófétai szó ma is aktuális: Isten a magáén kívül más törvényt nem ismer, és az emberekkel – bárhol, bármikor éljenek – a maga törvénye alapján tart számadást.
Véghelyi Antal