Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2006 - 38 - Evangélikus „nemzetköziség” London szívében

Keresztutak

Evangélikus „nemzetköziség” London szívében

Régi vágyam teljesült, amikor a közelmúltban Londonban végezhettem levéltári kutatásokat. Szabad időmben ezúttal sem mulasztottam el, hogy felkutassak evangélikus vonatkozású történelmi helyszíneket. Így jutottam el – Pátkai Róbert nyugalmazott püspök segítségével – a város szívében épült Szent Anna és Szent Ágnes evangélikus templomhoz.

Ezt a templomot a 12. században említik először, de az eredeti épület áldozatául esett az 1666-os londoni tűzvésznek. A jelenlegi formájában görögkereszt alakú templom újjáépítője nem kisebb híresség volt, mint a korszak legnagyobb építésze, Sir Chistopher Wren (1632–1723), a londoni Szent Pál-székesegyház alkotója. Kezdetben a római katolikus, majd az anglikán egyház tartott benne istentiszteleteket.

  1. és 1968 között a Lutheránus Világszövetség anyagi segítségével állították helyre eredeti szépségében a hatalmas épületet, s akkortól – az anglikán egyház ajándékaként – a balti államok evangélikusai vehették használatba. A kezdetben St. John, majd 1988-tól Szent Anna lutheránus templomként „anyakönyvezett” épületben kezdettől tartanak istentiszteleteket más nemzetek evangélikusai is. Természetesen az angol a közös nyelv, de egyes alkalmakkor anyanyelvű prédikáció is elhangzik. (Magyar nyelvű istentiszteletet már nem tartanak, de máig meleg szeretettel veszik körül a betérő magyarokat, hiszen a gyülekezetnek 1966 és 1988 között Pátkai Róbert volt a pásztora.)

Ottjártamkor (június 11-én) az evangélikus balti államokból érkezettek – lettek, litvánok és észtek – emlékeztek meg istentisztelet keretében népeiknek a szovjeturalom idején történt szibériai deportálásáról. Gyertyát gyújtottak, visszaemlékezéseket mondtak el a túlélők, gyönyörűséges népviseletbe öltözött kórusaik pedig népdalokat adtak elő. Isten iránti hálával mondtak köszönetet megmenekülésükért, felszabadulásukért.

A Szent Anna lutheránus templom gyülekezetének tagjai között sok az afrikai is. Ugyancsak júniusban rendezték meg a templomban az „Afrika-estet”, melyen még ételkülönlegességeket is feltálaltak – a sült banántól a különleges fűszerezésű csirkehúsokig. Hatalmas sikert aratott az afrikai divatbemutató és zene. A lelkésznő, Jana Jeruma-Grinberga – aki a nyáron maga is Afrikában tartózkodott – üdvözlő levelében örömmel tudatta a gyülekezettel: Tanzánia egyik városában egyetlen nap alatt hatezer embert kereszteltek meg.

Dr. Berényi Zsuzsanna Ágnes