A közelmúlt krónikája

Két évvel ezelőtt princetoni tanulmányutam idején református teológushallgatók társaságában kerestem fel az észak-amerikai kontinens egyik legkülöncebb vallási közösségét, a Pennsylvania államban élő „amish”-okat. Nagy érdeklődéssel mentem, hiszen a nyolcvanas évek közepén láttam a róluk szóló, Magyarországon is nagy sikerrel játszott, A kis szemtanú (Witness) című filmet. Az Evangélikus Élet főszerkesztőjének ígéretet is tettem, hogy benyomásaimat megosztom majd a lap olvasóival, ám elfoglaltságom miatt az ígéretemet eddig nem tudtam beváltani.

Idén ősszel három hónapot ismét az Egyesült Államokban tölthetek egy Virginia államban működő, az evangélikus egyházhoz kötődő főiskola (a Roanoke College) vendégtanáraként. Oktatói és kutatómunkámon kívül továbbra is élénk figyelemmel követem az amerikaiak vallási életét. Bár a szekularizáció itt is érezteti hatását, Európa országaihoz képest Amerika mégis „vallásos” nemzetnek mondhatja magát, hiszen itt a lakosság huszonöt százaléka jár vasárnaponként templomba, amíg az „öreg kontinensen” ez az arány mindössze öt százalék körül mozog.

Az amishokról szóló írást azonban tovább nem halaszthatom. Olyan dolog történt ugyanis, amely október első napjaiban megrendített minden jóakaratú embert ezen a világon. Egy később magával is végző tejszállító fiatalember egy pennsylvaniai amish iskolában lelőtt öt fiatal leányt, öt másikat pedig megsebesített. Miközben e sorokat írom, éppen temetik ezeket az ártatlannál is ártatlanabb gyermekeket.

A mai újságok részletesen tudósítanak arról, hogy bár a mintegy kétszázezer tagot számláló közösséget természetesen megrázta a szörnyű tragédia, a hitükkel mégis arról tanúskodnak, hogy ilyen eseményeket másképpen is fel lehet dolgozni, mint azt „odakint” teszik az átlagemberek. A közösség lelkésze arról prédikált, hogy nem értik, mi történt, ám a családtagok nyugodt lélekkel elfogadják azt Isten akaratának. A gyilkosnak pedig „természetesen” megbocsátanak. Igen, ők bárányok a farkasok között.

Az amishok az Amerikát járt turisták számára azért érdekesek, mert egy sajátos, zárt vallási közösségben élnek, tudatosan elkülönülve a „világtól”. Úgy öltözködnek, dolgoznak, mintha ma is a 17. században élnének. Mindenekelőtt a ruházatuk szembeötlő: a nős férfiak fekete kalapot és (bajusz nélküli) szakállat viselnek, az asszonyok varratlan ruhát hordanak, a hajukat nem vágják. A turisták számára a legnagyobb látványosság, hogy autó helyett lovas kocsikat („buggies”) hajtanak. Televíziót vagy elektromosságot nem használnak.

Általában farmokon dolgoznak, gyermekeiket saját iskoláikba járatják. Néhány évtizeddel ezelőtt emiatt az állami törvényekkel is összeütközésbe kerültek, ám működésüket végül sikerült mindenki számára megfelelő módon szabályozni. Közösségi összetartozásuk példamutató.

Az amishok megőrizték saját nyelvüket: ma is a pennsylvaniai holland („Platt”) nyelvet beszélik. Nem szervezett falvakban élnek, hanem farmok laza szövetségében. A vallási élet mindent meghatároz számukra, ám templomot külön mégsem építenek. Istentiszteleti életükben nincs liturgia, szerintük a zene emberi érzelmeket kavar fel, ezért káros lehet. Úrvacsora idején János evangéliuma 13. fejezete alapján a lábmosást gyakorolják. Vallásukra jellemző, hogy nem térítenek, ám a kívülállókat szeretettel fogadják vendégként maguk között.

Bibliaértelmezésükre a literalizmus, mai szóhasználattal a fundamentalizmus jellemző. Szó szerint élik meg ezért Pál apostol intését: „Ne igazodjatok e világhoz!” (Róm 12,2) Tizenhat éves korukban a serdülő fiúk egy évre kimehetnek a „világba”, és szabadon kipróbálhatják a „kinti” életet. Utána azonban saját maguknak kell eldönteniük, hogy melyik életformát választják. A Jákób választása című film szól erről a döntésről, arról, hogy a fiatalok nyolcvanöt százaléka az amish életformára mond igent. Ám ha ezt megszegik, akkor a közösség szigorúan kiközösíti őket („shunning”, illetve „Meidung”). Ilyenkor 1Kor 5,11 alapján a családi kapcsolatok teljesen megszakadnak. A rokonházasságok miatt előfordult közöttük a törpeség és a szellemi fogyatékosság. A Biblián kívül a Martyrs’ Mirror (Mártírok tükre) a leggyakrabban forgatott lelki olvasmányuk.

Az amish közösség kétszáz svájci család leszármazottja. Történetük a 16. századi „radikális reformáció”-ra, az anabaptistákra nyúlik vissza. 1536-ban Hollandiában egy kilépett katolikus pap, Menno Simons (1496–1561) volt a mennoniták alapítója. Az ő utódaik egy része Svájcba ment. Ám 1693-ban Jacob Amman (1656–?) svájci mennonita püspök a szigorúbb vallási elvek (például lábmosás, illetve Meidung) jegyében szakított a mennonizmussal.

Amman követői, az amishok 1720-1770 között érkeztek Pennsylvaniába. 1737-ben a Charming Nancy nevű hajó fedélzetén huszonegy amish bevándorló érkezett Philadelphia kikötőjébe.

A legtöbben Pennsylvaniában telepedtek le, s ma is úgy élnek, mint bevándorlásuk idején. Mindennapi életüket a közösségi „Ordnung” szabályozza. Természetesen az erőszakmentesség eszméjének jegyében következetesen pacifisták, soha nem fognak fegyvert. Ezért is döbbenetes, hogy az október elsején eldördült fegyverlövések éppen az ő ártatlan gyermekeiknek az életét oltották ki. Bármennyire is távol álljon tőlünk az amishok világa és bibliaértelmezése, hitük megrendítő tanúságtétel lehet mindannyiunk számára.

Fabiny Tibor (ifj.)