Keresztény szemmel

„A keresztény ember nem önmagában él, hanem Krisztusban és a felebarátjában: Krisztusban a hit által, felebarátjában pedig a szeretet által. A hit által fölemelkedik önmaga fölé, fel Istenhez. Istentõl pedig alászáll ismét önmaga alá, a szeretet által. És mégis Istenben, az isteni szeretetben marad mindvégig…

Íme, ez az igazi lelki, keresztyén szabadság, amely a szívet szabaddá teszi minden bûntõl, törvénytõl és parancsolattól, és amely minden másfajta szabadságot fölülmúl úgy, mint ahogyan az ég a földet fölülmúlja. Adja Isten, hogy ezt a szabadságot igazán megértsük és megtartsuk! Ámen.”

(Luther: A keresztyén ember szabadságáról, 1520)

„Átkozott legyen az olyan élet, amelyben valaki egyedül csak magáért él, nem pedig a felebarátja javára! Viszont legyen áldott az az élet, amelyben az ember nem önmagának él, hanem felebarátjának él és szolgál, tanítva, büntetve és segítve õt – tegye azt akármivel és akármilyen módon!”

(Luther: Egyházi igehirdetések, 1522)

„Ha tudni kívánod, hogyan kell szeretned felebarátodat, és világos példát kívánsz, akkor gondold csak jól végig, mennyire szereted önmagadat!”

(Luther: A zsoltárokról, 1532)

„Ó, a hit valami eleven, elfoglalt, munkálkodó és hatalmas dolog; lehetetlen, hogy szünet nélkül ne a jót cselekedje! (…) Mindezt a Szentlélek cselekszi a hitben. Ezért válik minden kényszerítés nélkül is késszé arra, hogy mindenkivel jót tegyen, mindenkin segítsen, mindent elszenvedjen, Isten iránti szeretetbõl, aki olyan kegyelmes volt hozzá.”

(Luther: Elõszó a Római levélhez, 1522)

„Keresztyén mivoltunk ebbõl a két dologból áll: a hitbõl és a szeretetbõl.”

(Luther igehirdetései, 1527)

A lutheri reformáció mai üzenete: a Krisztus-hit aktív, segítõ szeretet forrása szüntelenül.

A lutheri reformációt gyakran érte és részben ma is éri az a vád, hogy a bûnbánó és a golgotai keresztfára tekintõ Krisztus-hit középpontba állításával nem ad igazi indíttatás a jó cselekedetekre, az embertársainkért és a teremtett világ megõrzéséért végzett munkálkodásra. Tehát inkább a befelé forduló kegyességre, a gyülekezeti zárt közösségre, mint a keresztény szeretetben munkálkodó, jót cselekvõ, a szenvedõ világ iránti felelõsségre indít. Sokan ezt még élesebben is kijelentik: Luther és a reformáció Krisztus-hit-központú teológiája és igehirdetése sokszor elõsegíti a maguknak élõ keresztény közösségek kialakulását.

Indokolják ezt neves teológusok többek között Luthernek a Jakab apostol „szalmalevele” ellen folytatott éles harcával is, aki a hit kereszténységével élesen szembeállítani látszik a jó cselekedetek kereszténységét: „Látjátok tehát, hogy cselekedetekbõl igazul meg az ember, és nem csupán a hit által.” (Jak 2,24) Ezek a régi és újabb keletû kritikák Luther és a lutheri reformáció Krisztus-hit-centrumú teológiája ellen azonban teljesen jogosulatlanok, és tévedésen, Luther Krisztus-hitének a nem ismerésén alapulnak!

Mint Luther írja: Isten reánk harmatozó kegyelme cselekvõ, sohasem tétlen hitet teremt bennünk. Mert Krisztus Isten Szentlelkét küldi el feltámadása és mennybemenetele után az övéihez, követõihez itt a földi világban. A Szentlélek pedig – mint írja – „sohasem nyugszik, tevékeny, élõ és ható”. Szüntelenül vívja lelkünkben harcát énközpontú, bûnös óemberünk ellen (Róm 7,21–25). A Krisztus-hitnek ezt a szüntelen, a másik emberért, a felebarátért való küzdelmét Pál apostol a Galata-levélben állítja elénk: „Mert Krisztus Jézusban nem számít (…), csak a szeretet által munkálkodó hit.” (5,6)

A Krisztus-hit és a másik ember iránti szeretet elválaszthatatlanságára utal egyébként maga Krisztus Urunk is a „nagy parancsolatban” (Mt 22,37–39): „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedbõl, teljes lelkedbõl és teljes elmédbõl. Ez az elsõ és a nagy parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.”

A Krisztus-hitnek, a Krisztus-követésnek ezt a dinamikus, cselekvõ és segítõ szeretettel való elválaszthatatlan összetartozását vegyük kissé közelebbrõl is szemügyre! Nyilvánvaló, hogy a Krisztus-követõ tanítvány ízesítõ sószolgálatának nem az a célja, hogy kiemelje õt és a templomba járó gyülekezetet a körülötte élõ világból. Éppen ellenkezõleg. Önmegtagadó szeretettel forduljon feléje, és utat mutasson számára, a segítségére legyen abban, hogyan az élje az igazi, teljes, boldog életet a körülötte élõ, zûrzavaros és céltalan, boldogtalan világban.

Hol látja reformátorunk a Krisztus-hit szeretetaktivitásának a legfontosabb területeit? Mindenekelõtt abban a közösségben, amely a legközelebb van hozzánk: a családunkban. Nem szûnik meg arra inteni, hogy tanítsuk meg gyermekeinket az imádságra, Isten igéjére. Ezért írta meg a keresztény család élete számára Kis kátéját. A Krisztus-hitbõl fakadó, segítõ és dinamikus szeretetünk másik fontos területe földi hivatásunk. Sohasem szabad elfelejtenünk, hogy mi magunk mások munkájának, fáradozásának a gyümölcseibõl élünk. A lutheri reformáció új értelmet ad fárasztó napi munkánknak; megláttatja velünk benne a felebarátot segítõ, aktív szeretet Istennek tetszõ szolgálatát.

A harmadik ilyen életkör a gyülekezetünk és annak szélesebb köre, egyházunk élete. Aktív, hiszen a másik ember új és örök életére kell gondolnunk, amikor igazán segíteni akarunk rajta! A negyedik ilyen életkör, amelyben a Krisztus-tanítvány szeretetben fordul a körülötte élõ embertársai felé, népünk és hazánk széles körû emberi közössége. Ezekben a napokban külön is szeretetünkkel, segítõ kézzel és szívvel kell a körülöttünk szenvedõ, gondok közt élõ emberekre, családokra figyelnünk, segíteni rajtuk, ahol csak tudunk!

A még tágabb, cselekvõ szeretetünkre váró életkör az egész embervilág nagy családja: a katasztrófák áldozatai világszerte. Nem véletlen, hogy az egyházi szeretetszolgálatok jelenléte és aktivitása annyit szerepel a sajtó hasábjain és a tévé képernyõjén! De van még egy ennél is szélesebb köre Krisztus-hitünkbõl fakadó szeretetünknek: a ma annyira veszélyeztetett, pusztuló természet szépsége és csodája körülöttünk. Minden egyes ember Istentõl kapott parancsa, hogy ezt a csodálatos, teremtett világot ne csak mûvelje, hanem meg is õrizze a pusztulás sokféle formájától!

Mindazt, amit az igazi Krisztus-hit csodálatos és sokoldalú, segítõ és cselekvõ szeretetérõl Luther és a reformáció mai üzeneteként eddig elmondottunk, ebben foglalhatjuk össze: a szeretet és a jó sokoldalú, szüntelen cselekvése, a keresztény új élet nem valami a hitünk mellett vagy után. Hanem éppen ennek a Krisztus-hitnek a csodálatos ereje és teljessége.

Mert ahol ez a három együtt van – a Jézus kereszthalálában és feltámadásában megalapozott hit, az élet eljövendõ teljességének a reménysége Isten országában és az Isten teremtett világában és a földi életünk konkrét föladataiban munkálkodó, cselekvõ szeretet, ez a három –: ott van igazi keresztény élet. És ott él Jézus Krisztus szent gyülekezete, egyháza a jelenvaló földi világban!

Írta, és a Luther-idézeteket német, illetve latin nyelvbõl fordította:

D. dr. Nagy Gyula