Keresztutak

Segíts megszólalni, Urunk, mert a te segítséged nélkül csupán fogaink kerítésén át szökkenő könnyű és könnyelmű szavak zűrzavarát halljuk és mondjuk ezen az ünnepen is. Hadd beszéljünk veled, mielőtt bármit is mondanánk rólad és a te nevedben, mert a veled való beszélgetés hiánya semmivel nem pótolható. Hadd hajtsunk térdet előtted, hogy senki és semmi más ne hitethesse el velünk, hogy jogában állna hazug és embergyilkos bálványok kedvéért térdre kényszeríteni másokat.

Nehéz ma megszólalni Magyarországon, amikor fél évszázados múltunk egyik legnehezebb, legfájóbb, mégis egyik legfelemelőbb pillanatára emlékezünk. Arra a történelmi pillanatra, amikor egy hazug, erőszakos, elnyomó hatalom ellen fellázadtak a becsapottak és elnyomottak, s tenni próbáltak azért, hogy „ne hatalmaskodjék többé senki a földön”.

Nehéz megszólalni, mert negyven esztendőt kellett arra várnunk, hogy ezt az előbbi gondolatot megfogalmazhassuk, kimondhassuk. Majd fél évszázadot kellett várnunk ahhoz, hogy a hazugságot hazugságnak mondhassuk, s a hatalmaskodót ne kelljen jótevőnkként ünnepelnünk.

Nehéz ma megszólalni Magyarországon, amikor ismét forró az ősz, s amikor újra indulatok feszülnek egymásnak, amikor ki nem mondott, fel nem oldott, rejtett visszásságok törnek visszafojthatatlanul a felszínre.

Nehéz most megszólalni, és nehéz így ünnepelni. Mert már megint olyan sok minden nem egyértelmű. Erősíts minket ebben az elbizonytalanító korban, Istenünk, ígéreteddel: „Uram, ki lehet sátradnak vendége, ki tartózkodhat szent hegyeden? Az, aki feddhetetlenül él, törekszik az igazságra, és szíve szerint igazat szól; nyelvével nem rágalmaz, nem tesz rosszat felebarátjával…” „Esküjét nem vonja vissza, ha kárt vall is. Nem adja pénzét uzsorára, és nem hagyja magát megvesztegetni az ártatlan rovására. Aki ezeket teszi, nem tántorodik meg soha.” (Zsolt 15,1–3a.4b–5)

Nehéz ma megszólalni Magyarországon nekünk, az Isten akaratára figyelőknek, hiszen sokszor tanúi lehettünk már a történelem folyamán olyan kísérleteknek, amikor az éppen hatalmon lévők az egyház hitelességének igen értékes és sérülékeny kincsét akarták felhasználni saját „igazságuk” propagálására, elfogadtatására. Ne engedd, hogy elfogadjuk ezt a szerepet, segíts, hogy egyedül a te országodat s annak igazságát keressük és kövessük. De ne engedd elfogadnunk azt a szerepet sem, amikor abban akarnak megakadályozni bennünket, hogy a ma embere számára fontos kérdésekben eligazító, a tisztánlátást segítő szót szóljunk, azaz ne fogadjuk el azt, amikor el akarnak hallgattatni minket. Mert neked, az élet Urának, a teremtett mindenség és benne minden egyes ember alkotójának van szavad életünk minden dolgához! Ma is van szavad a kétségbeesettekhez, a bizonytalanokhoz, a felháborodottakhoz, a kiutat keresőkhöz, van szavad a „kisemberekhez”, és van a nagy felelősséggel felruházott vezetőkhöz, van szavad mindannyiunkhoz. Ahhoz pedig, hogy ezt a szót meghallhassuk, arra van szükségünk, hogy figyeljünk rád!

Nehéz ma megszólalnunk azért is, mert az embertársainkat megvető, az igazságot és az egyenes utat mint haszontalant elvető, az érvényesülésért bármit elfogadhatónak tartó hatalmi játszmák kiábrándultságot, elkeseredést, csalódottságot, haragot szítanak. Jogos haragot. Ezért az Isten előtti alázat és önvizsgálat ne csak azokat csillapítsa, akikben fellobban az indulat, de a hazug szót szólókat, a hatalmukkal visszaélőket is, hogy meg ne feledkezzenek arról, hogy az Úr védi „az árva és elnyomott ügyét, hogy ne hatalmaskodjék többé senki a földön” (Zsolt 10,18)!

Akkor is igaz ez, ha tudjuk azt, és emlékezünk rá, hogy hányszor tört már fel az Istenben bízókból a kétségbeesett kiáltás: „Hol van most az Isten? Miért nem cselekszik azonnal? Miért enged megtörténni dolgokat?” Talán egyszer erre a miértre is felelni tudunk majd, de azt már most, ezen a világon tudhatjuk, hogy te nem feledkezel el népedről, a népekről, így a mi népünkről sem. Számodra nem közömbös sem az egyes ember, sem egy-egy ország sorsa, s ha nem is látjuk azonnal érvényesülni igazságodat, tudjuk, mi az akaratod: mindenkor véded az árva és elnyomott ügyét, hogy ne hatalmaskodjék többé senki a földön!

Nehéz ma megszólalni, 1956 októberének ötvenedik évfordulóján, ezekben az indulatokkal, feszültséggel s a bizonytalan jövő miatti aggodalommal terhes napokban, de meg kell szólalni, mert te rajtunk, mindannyiunkon keresztül akarod megmutatni akaratodat. Ezért kérjük és várjuk bölcsességedet, szabadításodat, hogy kiutat mutass nekünk. Ezért a bölcsességért könyörögjünk, hogy se féktelen indulataink, se gyávaságunk ne térítsenek el az útról, amelyen járnunk kell, s azért a bátorságért, hogy Krisztusban felismert igazságodat tudjuk és merjük követni.

Ezt a kettőt együtt – bölcsességedet és bátorságodat – add meg nekünk, Urunk, és mutass világosságot a téged keresőknek. Hozd el végre nekünk az igazi ötvenedik esztendőt, amikor fellélegezhet, és bilincseket oldhat fel a tiszta forradalomra való tiszta emlékezés, s hazug béke helyett a Krisztus mindent helyreigazító békessége uralkodhat ebben az országban. Ámen.