Evangélikusok

A világ 66,2 millió főt számláló evangélikusságának első számú képviselője, Mark S. Hanson amerikai püspök kedves, közvetlen ember. A Lutheránus Világszövetség (LVSZ) elnöke első alkalommal jár hivatalosan egy tagegyháznál Európában. Szavaiból a lutheri tradíció iránti mély elkötelezettség, ember- és egyházszeretet árad. E sorok íróját különösen is lenyűgözi, hogy többször is kifejti: tanulni jött hozzánk. Kíváncsi ránk, egyházunk szolgálatára, híveink életére, a helytállás példáira, s aggódva érdeklődik a napi politika eseményei felől, amelyeknek a híre Amerikába is eljutott. Október 26. és 29. között tett „hivatalos” magyarországi látogatása tehát korántsem hivatalos légkörben zajlott; sokkal inkább személyes, testvéri, baráti eszmecserének mondható.

– Elnök úr, milyen céllal érkezett Magyarországra? Mik az első benyomásai?

– Szerettem volna megismerni, hogy Isten „miként működik” a Magyarországi Evangélikus Egyház életében. Azért is jöttem, hogy ismerkedjem történelmükkel, hálát adjak kitartásukért és hitvallásos magatartásukért, amelyet az üldözések, a nehéz évtizedek során tanúsítottak, felnézve Krisztus keresztjére. Hálás vagyok azért, hogy látogatásom éppen 1956. október 23-a ötvenedik évfordulója és a reformáció ünnepe közé esik.

A magyar evangélikus egyház mélyen gyökerezik a magyar társadalomban, s páratlanul értékes szolgálatot végez. Azt vallom: az evangélikus reformáció a jelenben és a jövőben is folytatódik, azáltal, hogy Krisztust hirdetjük, a kereszt szerint élünk, és hivatásunkban tanúsítjuk a hitünket. Ezt teszi a magyar evangélikus egyház is. Az itteni kollégáimmal való beszélgetés, az ő munkájukkal való találkozás igen mély benyomást tett rám. Köszönöm a melegszívű, testvéri fogadtatást.

– Milyen feladatkörökben működött az elnökké választása előtt?

– Huszonhárom éven át gyülekezeti lelkész voltam. 1995-ben püspökké választottak. 2001-ben az Amerikai Evangélikus Egyház (ELCA) elnök-püspöke lettem. Egy ötmillió fős nagy egyház vezetője voltam, mikor 2003-ban Winnipegben LVSZ-elnökké választottak.

– Mit jelent az Ön számára egy több mint hatvanhatmillió fős világszervezet elnökének lenni?

– Először is óriási megtiszteltetés egy olyan, a misszió iránt elkötelezett, erős és nagy szervezet élén állni, mint az LVSZ. Másrészt nagy felelősség is, annál is inkább, mert egy amerikai egyházat is vezetek, és a két feladat között kell egyensúlyoznom. Találkozhatom olyan egyházi és társadalmi vezetőkkel, akikkel egyébként nem lenne módom, s ez is igen nagy felelősség. Legfontosabb feladatomnak azt tartom, hogy – meglátogatva a tagegyházakat – megismerjem, miként cselekszik Isten az evangélikus egyházakon keresztül. „Híd” szeretnék lenni evangélikus és evangélikus között, de evangélikusok és más keresztény emberek között is.

– Hadd említsek néhány magyar vonatkozású kapcsolópontot: 1957, Minneapolis, Ordass Lajos; 1984, Budapest, LVSZ-nagygyűlés…

– Jelen voltam az 1957-es nagygyűlés egyik istentiszteletén, és szívemben hordozom Ordass püspök emlékét. Ordass Lajos egyik legfőbb tanúságtevője a magyar népnek, az evangélikusságnak. Meg volt jelölve a kereszt jelével. Szenvedése, amelyet az evangéliumért vállalt, példa arra, hogy miként lehet Krisztus tanítványaként a kereszt útján járni.

Köszönetet szeretnék mondani Budapestnek az 1984-es LVSZ-nagygyűlésért. Meghatározó esemény volt a világszövetség életében: a tagegyházak akkor léptek teljes szószéki és úrvacsorai közösségre egymással, elítélték az apartheidet mint eretnekséget, továbbá állást foglaltak a nők és fiatalok teljes körű egyházi részvétele mellett. A mai LVSZ alapjait 1984-ben Budapesten rakták le.

– 2003-ban Winnipegben szintén egy sor fontos határozatot, illetve elvégzendő feladatot jelöltek meg a „gyógyulásra váró világ” témakörében. Most, a hatéves ciklus felénél milyen eredmények mutatkoznak?

– Tizenkét különböző területen fogalmaztunk meg cselekvési programokat. Nehéz minden téren kimutatni a fejlődést, de sokat dolgozunk. Az egyik program például a fenntartható fejlődést igyekszik elősegíteni a helyi közösségekben, egy másik a katasztrófák áldozatainak segélyezését célozza. Az AIDS elleni küzdelem iránt is elkötelezettek vagyunk, és még számos területen mintegy ötezer munkatársunk dolgozik a világszervezet projektjein.

– Markáns különbségek fogalmazódtak meg Winnipegben például a homoszexualitás és az eutanázia kérdéskörében a tagegyházak között. Hogyan küzd meg az LVSZ az eltérő, akár egymással szemben álló véleményekkel?

– Egy külön csoport dolgozik azon, hogy a házasság, család, emberi szexualitás témakörében asztalra tegyen egy jelentést. Ez várhatóan néhány hónapon belül elkészül. De e dokumentum nem állásfoglalás lesz! A célunk az, hogy összegyűjtsük, miként értelmezik a tagegyházak az ezzel kapcsolatos kérdéseket, hogy megismerve megértsük egymást.

– Mit tehetnek az evangélikusok a világ gyógyulása érdekében?

– Nagyon is sokat! Imádkozhatnak a békéért, otthonuk, szívük, gyülekezetük békéjét munkálhatják, a civil társadalom és így a világ békéjét is elősegíthetik.

– Az iraki háború kapcsán Bush elnökkel szemben megfogalmazott ellenvéleménye, az iraki népért tanúsított kiállása példaértékű.

– Bush elnök kereszténynek vallja magát, ám nem akart találkozni azokkal az egyházi vezetőkkel, akik nem értettek egyet politikájával. Az USA öt legnagyobb egyháza egyikének vagyok a vezetője, de markáns véleményem miatt elutasította a velem való találkozást is. Én ugyanis elleneztem a háborút. Többször találkoztam viszont Condoleezza Rice külügyminiszterrel. Ő igent, az episzkopális [anglikán], illetve a katolikus egyház vezetői, illetve jómagam nemet mondtunk a háborúra. Tény, hogy az evangélikusok az USA-ban is sokféle színt képviselnek a politikai palettán; ebben a kérdésben sem mindenki értett egyet velem: én az igazságos békére szeretnék rámutatni, miközben Bush elnök és Condoleezza Rice az igazságos háborúról beszél. Amikor püspökként és LVSZ-vezetőként megszólalok, nem a magánvéleményemet mondom, hanem az egyház társadalomról szóló tanítása („Isten békéje a világnak”) alapján beszélek. Most, a konfliktus kellős közepén persze már azt kell vizsgálnunk, hogy mit lehet tenni, hiszen evangélikus katonák, lelkészek is szolgálnak az iraki háborús térségben.

– Ideérkezése előtt értesült-e hazánk aktuálpolitikai eseményeiről?

– Igen, hiszen Magyarország sok hírben szerepelt az utóbbi napokban. Magunk között vagyunk, a lutheri tradíciót vallók nagy családjában, hadd mondjam tehát el az ’56-os forradalom évfordulóján történtekkel kapcsolatban: Magyarország azzal a válsággal néz szembe, amellyel a világ számos más országa is. A kérdés ez: bízhatunk-e ma a vezetőkben? Egyáltalán a kormányokban? Elmondják-e az igazat a gazdasági és más kérdésekben? Az elveszett becsület okozza ma az egyik legkomolyabb krízist. Az 1956-os forradalom kerek évfordulója alkalom volt Amerikában arra, hogy hálát adjunk mindazért, amivel a magyarok gazdagították a világot a művészet, az irodalom, a tudomány területén, és megünnepeljük ennek a népnek az akaraterejét, kitartását, ajándékait, tehetségét. (Nota bene: Hanson püspök járt a 301-es parcellában és a Terror Házánál is. – A szerk.)

– Milyen kihívásokkal néz szembe az LVSZ 2006-ban, egy nyugtalan, békétlen világban?

– Négy fontos kérdést kell említenem, amelyekre válaszokat keresünk. Az első: hogyan élünk együtt keresztényként más hitű – zsidó, muszlim – emberekkel? Hogyan tudunk a radikális fundamentalistákkal való dialógus megteremtésén fáradozni? Jó jel, hogy Afrikában, Ázsiában, Indonéziában javuló együtt munkálkodás, párbeszéd van. A cunami után például keresztények és nem keresztények együtt építették újjá lerombolt házaikat. A második: az AIDS és a HIV-vírus esetében megtörtük a hallgatást, mert tudjuk: vállalni kell a konfrontálódást e kérdéskörrel kapcsolatban. Beszélni kell a bajról. Fontos kötelezettségünk, hogy gondjukat viseljük az AIDS-árváknak, oktassuk, gyógyítsuk őket… A harmadik terület: Isten igéje és az írásmagyarázat természetesen szintén rendkívül fontos az LVSZ egész munkájában. Végül, de nem utolsósorban nem hagyható ki az anyagiak kérdése sem: a világ számos országában küszködik a helyi evangélikus egyház a megmaradásáért. Segíteni kell rajtuk, s ez kihat az egész LVSZ finanszírozására. De kihívás az ökumenikus kapcsolatok ápolása is, és kihívás az egész világ számára a közel-keleti helyzet, az izraeli–palesztin párbeszéd és a gazdasági globalizáció áldozatainak helyzete is. Utóbbiakkal gyakran találkozom útjaim során – a globalizációnak nem csak haszonélvezői vannak!

– Engedje meg, hogy személyesebb kérdéssel folytassuk a beszélgetést. Kérem, szóljon röviden a családjáról.

– Harminchat éve vagyok házas; feleségem, Ione szociális munkás, korábban két minneapolisi gyermekkórház szociális munkáját vezette. Chicagóban élünk. Hat gyermekünk van – közülük négyet örökbe fogadtunk –, tizennyolc és harminc év közöttiek. Érdekes család vagyunk, van például egy jamaicai vőnk. Már két unokánk is született. Ők mindannyian Minnesotában élnek.

– Végezetül: mit üzen lapunk olvasóinak?

– Szeretném erősíteni és bátorítani Önöket hitük megvallásában, ezért hangsúlyozom, hogy legyenek mindig tudatában annak: még ha Magyarországon az evangélikus egyház kisebbségi helyzetben van is, nincsenek egyedül a hitben: egy olyan közösség – egy 66,2 millió fős család – tagjai, amelyik az egész világra kiterjed. Csodálatos dolog a mai világban evangélikusnak lenni! Minden bizonnyal Önök is tapasztalják, hogy a társadalomra jellemző a szekularizmus, a materializmus, a teljesítménykényszer… Mi, evangélikusok ezekkel ellentétben azt a hitet vigyük a világba, ami lutheri örökségünk: csak Isten által, hitben igazulunk meg. Evangélikusnak lenni azt jelenti: evangéliuminak lenni! Világszerte százezrek dolgoznak az LVSZ projektjein. Mindig is az egységet, nem pedig a széthúzást mélyítik az evangélikusok, s Önök a magyar társadalomban diakóniai szolgálatukkal, oktatásukkal, gyülekezeteik által értékes szolgálatot végeznek. Hálámat és köszönetemet fejezem ki a Magyarországi Evangélikus Egyház munkájáért, szolgálatáért, és imádságban hordozom egyházukat.

Kőháti Dorottya – Szentpétery Péter