Cantate

Ünnepeink

Sorozatunk mostani részében énekeskönyvünk adventi énekeit mutatjuk be. Az ünnepekhez kapcsolódó énekek feladata a hit legfontosabb alapelveinek, az ünnep teológiai tartalmának közvetítése. Mindamellett, hogy „szánkba adják” az ünnep tanítását, kitűnnek Isten-dicséret voltukban is. (E. Zs.)

Az Úr eljövetelének, az adventnek (adventus Domini) az ünneplése a 4–5. századra vezethető vissza, amikor karácsony megünneplése túlragyogta a megelőző századokban uralkodóvá vált vízkeresztét. Így a korábban az epifániát előkészítő időszak a megtestesülés ünneplése elé került.

Az ünnep megszilárdulása együtt járt az ünnep liturgiájának, azaz az istentiszteleten elhangzott bibliai olvasmányok és énekek rendjének rögzülésével. Mivel az ünnep tanításának egyetlen fóruma maga az istentisztelet volt, magukba az ott felhangzó énekekbe kellett belesűríteni mindazt, „amit az adventről tudni kell”. Melyek is az adventi időszakban hangsúlyozott gondolatok?

„E napok betöltét / Régtől jövendölték/ Prófétabeszédek / Az emberiségnek…” (EÉ 134,2) – A prófétákra (akik már előre megjövendölték Krisztus eljövetelét) való visszaemlékezés ebben az időben nyeri el az egész egyházi évben egyedülálló helyét.

„Megtört az ősi átok…” (EÉ 140,1) „A Megváltó jön el. / Bűn átkát, erejét / Megtöri vérével…” (EÉ 132,3) – Ezen énekeink Jézus megváltó voltát hangsúlyozzák. Ő megmenti az emberiséget a gonosz hatalmától, és „ördögnek fejét tapodja sarkával” (ahogy az a 132. ének ősében, a gregorián szekvencia szövegében áll).

„Az egész világ megreng, / Ég és föld elmúlnak…” (EÉ 146,4) „Eljön újra: megítél / Élőket, holtakat.” (EÉ 141,6) „Ébren kell fogadnunk…” (EÉ 134,3) „Készítsd el szívünket / Józan vigyázásra…” (EÉ 136,6) – Az Úr jelenben történő eljövetele egyben a világvégi, második eljövetel előkészítése, ezért kaphat helyet a virrasztás az előkészületi időben.

A legtöbb énekünkben mindhárom előbb említett gondolatelem megtalálható. A középkori kanciók, azaz a srofikus vallásos énekek legfőbb sajátsága, hogy az ünnep tartalmát röviden és tömören foglalják össze. Egy ilyen típusú himnusz nyomait őrzi az Istennek szent Fia (EÉ 136). Emellett vannak olyan énekeink, amelyek specifikusan egy-egy meghatározott adventi vasárnaphoz kötődnek.

Paul Gerhardt „Mint fogadjalak téged…” kezdetű korálja (EÉ 141) Krisztus Jeruzsálembe való bevonulását (advent 1. vasárnapjának evangéliuma) idézi, és ezzel lehetőséget ad az ének kiemelten e napon történő alkalmazására. A pálmaágmotívum átvitt értelemben előkerül Georg Weissel dicsőítő énekében is: Jer, tárjunk ajtót még ma mind! (EÉ 137) Ez az ajtónyitás mint szívünk kinyitása a zsidó hagyományra utal, amelyben a szövetség ládájának templomba való bevonulását, tehát Izrael Istenének népe közötti megjelenését az „Emeljétek föl fejeteket, ti kapuk, emelkedjetek föl, ti ősi ajtók, hogy bemehessen a dicső király!” (Zsolt 24,7) szavakkal ünnepelték. Ahogy ott a zsoltár a hétkezdő reggeli imádság éneke, úgy válhat számunkra ez az ének advent kapujává.

A Jöjj, népek Megváltója! (EÉ 131) talán mindenhol az 1. vasárnap nyitányává vált. Érdekes, hogy éppen ez az ének volt az, amely eredetében nem adventhez, hanem karácsonyhoz kapcsolódott. A Veni redemptor gentium – a himnuszköltészet atyjának, Szent Ambrusnak az alkotása – a karácsony teljes tartalmát összefoglalta. Luther ebből a gregorián énekből készítette el az általunk is ismert – sajnos énekeskönyvünkben nem teljességében közölt – korált.

Valentin Thilo „Várj, ember szíve, készen…” kezdetű éneke (EÉ 140) szorosan kapcsolódik advent utolsó vasárnapjához. (Az ének Ézs 40,3–4-ből vett idézete visszaköszön a vasárnap Keresztelő Jánosról szóló evangéliumi szakaszában.) Eredetében szintén advent utolsó napjaihoz kapcsolódik az Ó, jöjj, ó, jöjj, Immánuel (EÉ 133). December 17. és 23. között a vesperás Magnificatjának keretdallamaként hangoztak fel az ó betűvel bevezetett „Ó-antifónák”, minden napra egy-egy újabb, Krisztusra vonatkoztatott bibliai képpel.

Megváltó Urunk eljövetelére való várakozásunkban váljanak énekeink ebben az adventi időben is napi fohászunkká: „Ádventi vendég, végy szállást minálunk, / Szívünkben állíts trónt, örök Királyunk.” (EÉ 145,5)

Győri Noémi