A hét témája

A mai Németország legkisebb önálló szövetségi tartománya két városból áll; az egyik Bréma. Az észak-németországi település hatvannyolc evangélikus gyülekezete is jelzi a több mint félmilliós lakosság többségi protestáns karakterét. A város csaknem teljesen elpusztult a II. világháborúban. Ha napjainkban e város nevét hallja valaki, a brémai muzsikusok jutnak eszébe. A legenda szerint négy állat: a szamár, a kutya, a macska és a kakas egymás hátára állva akadályozta meg a galád betörők tervének végrehajtását, mivel „hangversenyük” megfutamodásra késztette a bűnözőket. A vagyont és a jó közerkölcsöt védő állatok szobra több forgalmas helyen látható a városban.

A Willow Creek elnevezésű közösség tagjaiból álló egyházi kongresszus évente tartja üléseit, kizárólag mély spirituális tartalommal. A közösség székhelye Gießen városa, de összejöveteleit felváltva rendezi Németország különböző tartományi egyházaiban. A mintegy másfél évtizede Amerikából érkezett kezdeményezés az evangélium hatékonyabb hirdetésére és a gyülekezetépítés erőteljesebb módszereire hívja fel a figyelmet. A mostani ötezer-hatszáz résztvevő együttlétét műholdas adás révén Linzben (Ausztria) és Winterthurban (Svájc) is láthatták.

Az a felismerés, hogy a mai fiatal nemzedék a kortárs könnyűzene dallamaival közelíthető meg hatásosan, a november közepi konferencia programjából is nyilvánvalóvá vált. Magas színvonalon játszó zenekar kíséretében szép hangú énekesek mély átéléssel hívták közös éneklésre a többségében harminc éven aluli résztvevőket. A liturgiát helyettesítő Kyrie, Gloria énekek modern hangszerelésben, de felismerhető szöveggel köszöntek vissza a hagyományos istentisztelet rendjében járatos résztvevőknek.

A jelenlevők nagy többsége evangélikus, protestáns önkéntes gyülekezeti munkás volt. Ők saját gyülekezetükben a gyülekezeti élet különböző részfeladataiért felelősek: családlátogatás, gyermekmunka, idősek gondozása, ifjúsági csoportok vezetése, PR-tevékenység, zenekar szervezése, technikai eszközök biztosítása, renoválások lebonyolítása és így tovább.

Az előadások az elkötelezett keresztény életre biztattak annak a fontos felismerésnek a fényében, hogy nincs szebb és szükségesebb feladatunk Isten országának az építésénél. Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, de lelkében kárt vall? – kérdezi tőlünk Jézus. Más szóval a mai konzumtársadalom éppen azért veszíti el az életörömöt, mert nem helyezi első helyre a lelki értékeket, a Krisztussal való életet. Ha pedig valakinek az életében Krisztus elfoglalja az első helyet, akkor nincs számára fontosabb cél, mint ennek a felismerésnek a továbbadása.

Az amerikai hátterű mozgalom egyik alapítója, Bill Hybels a gyülekezeti munkaágak vezetői továbbképzésének a fontosságáról szólt meggyőző erővel. Számomra az ő gondolatai jelentették a legnagyobb élményt, és adtak belső indíttatást. Fiatalokat és felnőtteket hozzásegíteni ahhoz, hogy életüket, képességeiket állítsák a hit terjedésének, a közösség építésének a szolgálatába. Lehet, hogy e világi foglalkozásuk monoton szalagmunka, de Isten országának az építéséért hatékonyan, erővel tudnak tenni. Ez pedig értelmet adhat az életüknek.

A következő előadó Rick Warren volt. 1980-ban lakószobájában gyülekezetet alapított, alig néhány hívővel. Ma ebben a gyülekezetben húszezren látogatják hétvégenként az istentiszteleteket! Rick Warren az élet távlatait, a gyülekezet létének és feladatának vízióját vetítette a hitre jutottak elé, akik ennek a látásnak a továbbvivői lettek.

Nancy Beach a gyülekezeti élet művészeti adottságokkal megajándékozott híveit fogja össze. Előadásában a megbocsátás szabadságáról szólt felszabadító erővel. Felszólította hallgatóságát, hogy írjanak levelet annak, akivel nem rendezett a kapcsolatuk, akkor is, ha erre az egyoldalú kezdeményezésre negatív válasz érkezik, vagy ha elmarad a reagálás.

A greifswaldi evangélikus gyakorlati teológiai professzor, dr. Michael Herbst a Németország keleti tartományaiban élő egyházak helyzetét ábrázolta, s beszámolt arról a kezdeményezéséről, amely a kívülállók megszólítását tűzte ki célul. Missziói elkötelezettségük kisugárzó erővel hat az egyháztól elidegenedett környezetben. Nyilvánvalóvá tette, hogy csak az igényes, szellemileg is magas színvonalú és konkrét élethelyzetben megszólító prédikáció éri el a 21. század emberét. Ugyanakkor csak a megértő, egymást hordozó, egymással törődő közösség tudja magához vonzani, befogadni és megtartani az újonnan érkezőket. Ehhez jól képzett munkatársi gárda szükséges. Ezért a gyülekezetimunkás-képzés legalább olyannyira fontos, mint a korszerű lelkészképzés. Amelyik egyház nem él hívei aktív szolgálatba állításával, az nem tud élő közösségként megmaradni a posztmodern világ ezernyi kísértése között. A kor kihívásainak csak a közösségben végzett tanúságtétel tud eredményesen megfelelni.

A legidősebb előadó a hosszabb ideje Németországban élő s szolgáló Gordon MacDonald lelkész volt, aki megértő humorral és atyai bölcsességgel igyekezett segíteni a kudarcok feldolgozásában és a váratlan helyzetek kezelésében.

Közel hatezer ember élt együtt krisztusi lelkülettel egy nagy sportcsarnokban. Imponáló volt fegyelmezettségük, udvariasságuk, megbízhatóságuk, kedvességük. A német testvérek előrelátó szervezése is nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy egy ilyen nagy létszámú gyülekezet zökkenőmentesen tölthetett el együtt három teljes napot. A szorgos munkát időnként jelenetekkel, egyházi humorral fűszerezett színdarabok előadása szakította meg és tette üdítően elviselhetővé.

Széttöredezett közösségek, összetört életek, tönkrement egzisztenciák mutatják, mennyire fontos a belső lelki egyensúly megteremtése Krisztussal s a környezetünkben élő emberek hozzásegítése a keresztény életvitel elfogadásához. Ehhez nem elegendő a lelkész és a presbitérium, a kántor és a gondnok.

A kongresszus befejeztével meglátogattuk a brémai Matthias gyülekezetet. Ott vasárnaponként két istentiszteletet tartanak; tíz órakor hagyományos formában, délben pedig zenekarral, liturgia nélkül, modern ifjúsági énekekkel, igehirdetéssel, imádsággal, úrvacsorával. A kétezer-háromszáz lelket számláló peremvárosi gyülekezet tagjai közül mindegyik istentiszteleten háromszáz-háromszáz hívő volt jelen. A gyülekezetben kétszáz (!) önkéntes munkás dolgozik.

Török és angol nyelvre fordították az egész istentiszteletet. Az énekeket kivetítették, és a gyermekalkalmak helyszínén is látható volt az istentisztelet. A hívek nem siettek haza; minden vasárnap „prédikációs megbeszélésen” vesznek részt kávé és tea mellett. A szerzetesi kolostorokra emlékeztető, négyzet alakú folyosók tele voltak emberekkel. Élő gyülekezet, ahol egymással is beszélgetnek, találkoznak a testvérek. Kereszténynek lenni csak közösségben, megélt emberi kapcsolatokkal lehetséges. Hétközi alkalmaiknak se szeri, se száma. Két lelkész, egy diakónus és még három főállású egyházi alkalmazott dolgozik a gyülekezetben. A többiek is tudják, hogy az Istennek való szolgálat a legnagyobb kitüntetés és méltóság, az egy szükséges végzése szív szerinti elkötelezettséggel.

A Willow Creek vezetőképző kongresszusa a jövő egyházának vízióját, az egyetemes papság reformátori elvének gyakorlati megvalósítását vetítette elénk lehetőségként és feladatként egyaránt. S ebben a tömegkommunikációs eszközök – a gyülekezeti újságtól kezdve az internetes honlapon át a rádió vallásos félórájának vagy a televízió egyházi műsorainak a korszerű tartalommal való megtöltéséig – kitüntetetten fontos szerepet kapnak. Ezért a jövő gyülekezeti munkásai és a holnap lelkipásztorai a kommunikáció és az információ továbbadásának felelős letéteményesei. A szakismeretek elsajátítása éppoly fontos, mint karizmáik művészi szintre való fejlesztése.

Abban pedig bizonyosak lehetünk, hogy Urunk szava ebben a számunkra szokatlan, digitalizált világban is érvényes és igaz: „…én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Mt 28,20b) Ez ígéret és biztatás. Vágjunk bele a gyülekezetimunkás-képzés munkájába! Ez a brémai kongresszus üzenete.

D. Szebik Imre