Cantate

Istentisztelet és éneklés 3.

Az alábbiakban egyházunk jelentős teljesítményt felmutató liturgikus együttesét, az éppen egy évtizede tevékenykedő Fővárosi Protestáns Kántorátust mutatjuk be. (E. Zs.)

A főváros kántorátusai angol mintára alakultak. A szigetország nevesebb anglikán templomai kamarakórusokat működtetnek a zsoltáros istentiszteletek zenei szolgálatainak ellátására. A szopránt többnyire kisfiúk éneklik, a többi szólamot férfi énekesekre bízzák. (Helyenként persze alkalmaznak női énekeseket, illetve kislányokat is.)

E több száz éves hagyomány magjait vetették el 1996-ban Budapesten, amikor megalapították a katolikus és a protestáns kántorátust. Tíz éve – a nyári szünidő kivételével – minden vasárnap zenével dicsérik az Úristent a kelenföldi evangélikus templomban.

Ma már jól látható, hogy nem volt hiábavaló a fáradozás. Az evangélikus egyházzenei életben egyedülálló, hogy heti rendszerességgel ilyen színvonalú zenés istentiszteletek szólaljanak meg. Nem véletlen, hogy e kezdeményezés Kelenföldön lelt otthonra. Itt már a kántorátus megalapítása előtt is énekeltek vesperást (esti közös imádságot) a gyülekezeti énekkar vezetésével. Az együttes irányítója dr. Bence Gábor, aki kezdetben saját énekkarából szervezte maroknyi énekes társaságát, majd később a Zeneakadémia egyházzene tanszakának növendékei is segítették munkáját. Alkalmanként nyolc-tíz-tizenkét énekes szolgál egy-egy istentiszteleten, ahol egyszólamú recitált tételek éppúgy megszólalnak, mint többszólamú korálok és komoly vokális zeneművek.

A kántorátus repertoárját főként német késő reneszánsz és kora barokk kórusművek alkotják. Előadásukban gyakran hallhatók L. Lechner, M. Franck, A. Hammerschmidt, J. Walter, C. Othmayr, M. Vulpius, H. Schütz művei és J. S. Bach korálharmonizációi.

A Fővárosi Protestáns Kántorátus tízéves fennállása alatt kialakult egy kis létszámú vesperázós „törzsközönség”; ők rendszeres látogatói az esti alkalmaknak. Ismerős arcoknak énekelni mindig nagy öröm, s talán szép lassan újabb ismeretlenek válhatnak ismerősökké, akik rácsodálkozhatnak ennek az áhítattípusnak az egyedi voltára: a zsoltárok gyönyörű képi ábrázolásait, a kollekta imádság egyszerűségében megbúvó gazdagságot, a Magnificat csöndes ünnepélyességét, az énekesek által megszólaltatott motetta igéhez kapcsolódó aktualitását vagy a közösen énekelt Miatyánk megtisztító erejét. Ez a szűk óra a liturgiai gazdagságon túl igazi kulturális élményt is ad.

A tavaly megjelent Evangélikus istentisztelet – Liturgikus könyv (LK) tartalmazza a vesperás rendjét. (Ennek alapját a tíz éve megjelent Protestáns graduál adja; a kötetet dr. Ferenczi Ilona szerkesztette 16–17. századi protestáns graduálok anyagának felhasználásával. [A graduál olyan szertartásos énekeskönyv, amely közli a protestantizmus elterjedése folytán magyarra fordított liturgikus tételeket.]) Hamarosan nyomdába kerül a Gyülekezeti liturgikus könyv (GyLK) is, amelyet mai énekeskönyvünk mellett kiegészítő kötetként használhatunk, és amelyben bőségesen találhatunk zsoltárokat, egyéb énekes tételeket, régi-új népénekeket.

A kántorátus úttörő munkát végez a Gyülekezeti liturgikus könyv népszerűsítésében. Ez évtől az énekes istentiszteletek a GyLK próbakiadásából folynak. Úgy tűnik, a gyülekezet hétről hétre egyre gördülékenyebben forgatja a vaskos kötetet, és egyre bátrabban kapcsolódik bele a közös éneklésbe.

Üröm az örömben, hogy a kántorátus fenntartása komoly nehézségekbe ütközik. Felismeri-e valaki a támogatásra váró együttes kihasználatlan energiáit? A szükséges kiadások, a „zenei életben maradás” meghaladják az együttes anyagi lehetőségeit, pedig kottákra, továbbképzésekre, szakmai utazásokra, hangfelvételek készítésére szükség és igény is volna…

Addig is, míg emberi segítség nem érkezik, minden vasárnap 18 órakor felhangzik a fohász: „Úristen, figyelmezzél a mi segítségünkre! Uram Isten, siess minket megsegíteni minden szükségünkben, Krisztus Jézusért, mi Urunkért és Megváltónkért. Áldjuk az Atyát és a Fiút a Szentlélekkel együtt! Dicsérjük és magasztaljuk őt örökké! Ámen.”

Ecsedi Klára