A vasárnap igéje

VÍZKERESZT ÜNNEPE – Mt 2,1–11

Nagyszerű lelki élmény még egyszer felidézni a karácsonyi történet egyik epizódját, amelynek most a legfontosabb tanítása: a Megváltóval való találkozásból fakad a tiszta öröm.

A bölcsek jóhiszemű naivitása, Heródes király hazudozása az emberi dimenzióban tart bennünket. Hiszen jönnek a bölcsek messzi napkeletről („Főtt kolbászunk mind elfogyott, / fényes csizmánk is megrogyott…” – dúdoltatja József Attila). Ismerik a csillagokat, s úgy látszik, alig ismerik az emberi lelket, avagy a ravasz módon hatalomra jutott emberi gonoszságot. Jönnek kedves naivitással s a nyíltszívű kérdéssel (látszik, hogy nem okos, számító politikusok): „Hol van a zsidók királya, aki most született?”

Tagadhatatlan, hogy ez hatalmas politikai baklövés volt, hiszen – ha valóban bölcsek – először rafináltan tudakozódniuk kellett volna a helyi politikai viszonyokról, a királyi szék betöltöttségéről vagy éppen esetleges, átmeneti ürességéről, és csak a helyzet alapos ismeretében lett volna szabad a most született királyfi után érdeklődniük. De ők nem ilyen ravaszok: a bölcsekre egyébként jellemző körültekintés nélkül, örömmel vallják meg csillagászati tudományukat, miszerint látni vélték az új király ragyogó csillagát, és ők igaz, tiszta szívvel, emelkedett lélekkel jöttek, hogy leborulva imádják őt.

Csillag a hírnöke, és ők, a csillagok olvasói felismerik a messiási (szabadító) dimenziókat. Jöttek, mert a legnagyobb tudományuk is kevés annak eléréséhez, amire az embernek igazán szüksége van: azt keresték, akit tisztán, méltón és valóban imádni szükséges. Ami azt is jelenti, hogy a mindenség egyetlen urának jöttek hódolni nagy lelkesedéssel, készséggel, hogy alávessék magukat a szent és örök rendnek, a szeretet rendjének. Naivan beállítottak Jeruzsálembe, a neves fővárosba megtudakolni: hol van ő? Boldog és naiv istenkeresők: s nekik van igazuk, mert a történet végén megtudjuk, hogy akik az Istent őszintén s fáradságot nem kímélve keresik, azok nemcsak megtalálják őt, hanem mindenféle veszedelemtől is megmenekülnek, még ha a számukra meglepő módon is.

S így találkozunk egy valódi (de nem igazi), egy vérbeli (és korcs) politikussal, a taktikus Heródessel, akit a jó (neki rossz) hír azonnal nyugtalanná tesz. Felkavarodik a város áporodott levegője is, és mindenki izgatottan fülel, hol is van hát az itteni és meggyűlölt király helyett az új, a várva várt, akinek még égi csillaga is van. A rókalelkű király végére akar járni a dolognak; tudni szeretné, hol is az ő ellenfele, aki az ő helyére pályázhat, és akivel kapcsolatban még ezt a furcsa csillagsztorit is emlegetik… Elő a helyi tudósokkal: hol és ki?

S a jeruzsálemi tudósokban is ott volt a várakozásra épülő tudás, máris, „kapásból” jön a válasz, a tartalom hangsúlyaival együtt. Hol? Betlehemben (a kenyerek háza, az élet kenyere), Júda földjén! Ki? Úgy értelmezhetjük a választ, hogy fejedelmi pásztor! (Az Úr az én pásztorom!) S mindezt a próféta, Isten követe előre megmondta!

A jeruzsálemi tudósok gyönyörű válasza után hangulatrontó Heródes intrikus praktikája. Hiába, nem értheti meg, hogy itt már az ő zsarnoki akaratának semmi, de semmi szerepe, legfeljebb további foltokkal csúfítja el a mindenkori diktátorok szomorú pedigréjét (betlehemi gyermekgyilkosság).

Következik a nagy taktikázás: az ellenfelet, az ellenzéket, a konkurenciát el kell távolítani az útból, hogy ne legyen láb alatt! S jön a valódi (de nem az igazi) politikusi magatartás: hazudjunk az érdekünkben! Hazudjunk a hatalomért! S azt hazudja ezeknek a láthatóan naiv keleti tudósoknak, hogy ő, a hivatalban levő király is imádni szándékozik a csillag által meghirdetett királyt…

Heródes aljasságát az is illusztrálja, hogy betegesen gyilkos lelkében ezeket a keleti vendégeket kémkedésre szeretné felhasználni, mintegy beszervezné őket. Ám a hatalomtól megittasult ember gátlástalansága istenfalba ütközik majd (szörnyű véget ér az élete egy rettenetes betegség miatt). Akiket pedig kémeknek szeretett volna tudni, azok – az Úr álomban közvetített útmutatása szerint – másfelé, a királyt elkerülve mentek haza. Heródes akarata nem érvényesült. Mindig van egy pillanat, amikor Isten közbeavatkozik!

S a csillagvezetés folytatódik – a távoli vendégek nagy örömére. Van mennyei vezetés! Lehet az csillag vagy egy felebarát jó szava, váratlanul felragyogó ige, gyönyörű, békét hozó dallam, versidézet vagy éppen egy nem kívánt akadály. Keresésükben a bölcsek egyszer csak megérkeznek, s szikrázik az öröm.

Mint a bölcseknek nevezett istenkeresők, megérkezhetünk mi is hozzá! Mert ő jött elénk, ő tette lehetővé számunkra a vele való találkozást.

Vízkereszt, de nem amit mi akarunk, hanem amit Isten akart nekünk adni a betlehemi gyermekben, a golgotai kereszt Krisztusában.

Ribár János