Keresztény szemmel

Mottó: „Kicsoda bölcs és értelmes közöttetek? Mutassa meg a magatartásával, hogy mindent bölcs szelídséggel tesz!” (Jak 3,13) Rohan az életünk, telik az időnk, éljük hétköznapjainkat. Sokszor önző módon és figyelmetlenül. Olykor még magunkra sem figyelünk, csak éldegélünk, mint egy automatára állított robot, amely az embernek a prototípusa. Én is sokszor vagyok ilyen, de mindig vannak olyan eseményei az életemnek, amelyek arra intenek, hogy álljak meg, gondolkozzam és lássak. Fontos, hogy akarjunk, merjünk látni: a szépben gyönyörködni s a hibákat is észrevenni, finoman felhívni rájuk a figyelmet. Mert jólesik, ha segít egy támogató kéz, egy kis beszélgetés, egy megerősítő mosoly… Hiszen ezek hétköznapi ajándékok. Mindnyájunknak szükségünk van ezekre az apró ajándékokra. Figyeljünk hát oda egymásra!

„A bölcs szívűt értelmesnek nevezik, a nyájas ajkak gyarapítják a tudást.” (Péld 16,21)

Nyugdíjas kolléganőmnek a minap arról panaszkodtam a nagy halom mosatlan pohár láttán, hogy az alkalmazásunkban álló takarítófiú arra sem képes, hogy elmosogasson, ezt is nekem kell megcsinálnom helyette. Ő mellém állt, és csendesen, bölcsen – ahogyan a magafajta hetvenéves asszonyok szokták mondani – úgy kezdte: „Gyermekem, nem is baj, hogy a takarítófiú nem mosogatott el. Nekem sokkal jobban esik a víz abból a pohárból, amit te mosol el.”

Megdöbbentem, aztán nagyon elszégyelltem magam. Már megint nem voltam alázatos, hanem egy dúló-fúló fenevad, akinek minden rossz. És jön a csöndes, kedves földre rángatás, amelynek a hatására úgy elmosogattam, mint egy kisangyal.

Aztán meg egy csendes zugban kibőgtem magam. Örömömben, amiért ezt ilyen kedvesen, minden bántás nélkül, de nevelő-biztató szándékkal is a másik tudomására lehet adni.

„…imádkozom azért, hogy a szeretet egyre inkább gazdagodjék bennetek ismerettel és igazi megértéssel.” (Fil 1,9)

Az egyik hazai étkezdében történt. Abban az amerikai típusú gyorsétteremben, ahol szörnyen lassú a kiszolgálás. Ahol mindig meleg van. Ahol naponta sok fiatal fordul meg, mert ezen a helyen jó lenni.

Ebben a gyorsétkezőben mindig takarítanak az egyenruhás fiatalok, s folyton morognak, ha a betérő vendég összemászkálja a frissen feltörölt padlót.

Azt persze egyik étterem sem kedveli, ha a betérő vendég saját élelmét fogyasztja – rontván ezzel az étkezde színvonalát. Pedig ide is betért egy idős hölgy a csontig hatoló, hideg őszi szél elől. Leült egy kis sarokban, ahol nem tűnik fel, hogy batyujából előcsomagolja a vajas kenyerét, s azt eszegeti. Ám egy egyenruhás alkalmazott észrevette a nénit, jól megkoreografált léptekkel odament hozzá, s hogy mindenki jól hallhassa, iszonyú hangerővel és pimasz hangnemben távozásra „kérte”.

A nénike nem szólt az „unokája lehetne” korú fiatalemberhez, szó nélkül felállt, mélyet sóhajtott, és megbocsátóan ránézett, mielőtt távozott.

„Tanuljatok jót tenni…” (Ézs 1,17)

A troliról idős, látássérült férfit segít le egy fiatalember. Épp egy irányba haladnak, hát a zebrán is átkíséri. A látássérült már a lámpa zöldre váltására várva tajtékzani kezd: nem jól kíséri a kísérője, nem így kell, de ez sem jó, az sem úgy van, és különben is, rosszak az emberek, és gonosz lett az egész világ. A fiatalember próbálja megvédeni magát, de nem kap rá lehetőséget, csak úgy ömlenek a szitkok, így hát mihelyst átérnek a zebrán, magára hagyja a szitokszórót. A látássérült azon nyomban szidni kezdi a kellemetlen fiatalembert, aki magára hagyta őt a bajban. Az időközben melléérkező kismama szívesen segít a bácsin, udvariasan karon is fogja, hogy továbbkísérhesse, de a férfi újra szórni kezdi a szitkokat: nem jól kíséri a kísérője, nem így kell, de ez sem jó, az sem úgy van, és különben is, rosszak az emberek, és gonosz lett az egész világ.

A kismamát is nagyon fájdalmasan érintik a nem érdemelt cifra szavak, de végigkíséri az idős férfit, majd ennyit mond búcsúzóul: „Ne feledje, a világ jobbá tétele önmagunk jobbá tételével kezdődik.”

Gergely Judit