Keresztény szemmel
Jézus és az „öreg néne”
Egyik nap kétéves kislányomnak mesét olvastam; az egyik az „Öreg néne őzikéje” című volt. Amikor meglátta az öreg nénit ábrázoló rajzot a mesekönyvben, felkiáltott: „Jézus!” Kijavítottam, hogy a képen egy öreg nénike látható, akiről a mese szól, majd elkezdtem a mesét, de a következő oldalon újból ott volt az öreg néni, és a kislányom megint csak Jézusnak nevezte – és ez így ment szinte a mese végéig.
Először úgy gondoltam, hogy a pici lány csak tévedésből „látja bele” Jézust az illusztrációba, hiszen a rajz nem a maiakra jellemző, precíz kimunkálással, nem is számítógéppel készült, hanem „hagyományos”, olyan, amely körülbelül húsz évvel ezelőtt szokásos volt (bár megjegyzem, a mostani rajzok némelyike igencsak hagy maga után kívánnivalót). De amikor sokadszorra nevezte Jézusnak az öreg nénit, elgondolkoztam ezen, és rájöttem, hogy micsoda igazságot mondott ki az én kicsi lányom.
Fazekas Anna meséje arról szól, hogy az öreg néni talál egy törött lábú őzgidát, hazaviszi, és otthonában szeretettel, törődéssel meggyógyítja. Miután rendbe jön a kis gida, tavasszal visszamegy a társaihoz az erdőbe. Sietve, vágyakozva indul, de a hegytetőről még visszanéz, mintha elköszönne a nénitől. Az öreg néne fájó szívvel búcsúzik tőle (ahogy mondani szokás: egyik szeme sír, a másik pedig nevet), de végzi tovább a dolgát. Miután eltelik egy év is, egyszer csak ott áll az ajtóban az egykori őzgida – immár felnőtt őzmamaként a kicsi gidájával, akinek szintén eltörött a lába. Elhozta meggyógyítani az öreg nénihez. Nyugodt szívvel hagyja ott, mert tudja, hogy jó kezekben van a kicsije. A történet vége pedig az, hogy az öreg néne még sok őzikét meggyógyít, és a falu lakói is nagyon szeretik, tisztelik őt. A gyerekek is sokszor meglátogatják, és elnevezik őt Őzanyókának.
Hogy miként kapcsolódik ez a mese Jézushoz? Úgy, hogy Jézus is ilyen gyógyító. Hozzá fordulhatunk bármilyen gonddal, bajjal, és ő gyógyírt ad a sebre. Nem kérdez, nem vádol, hanem szeretetével átölel, megsimogat. Majd mikor meggyógyultunk, utunkra enged, nem tart vissza, de szemével nyomon követi életünket, és ha kell, újból ott van mellettünk, s meggyógyít megint. Nem vár érte hálát, de jó szívvel veszi, ha a tíz gyógyultból egy visszajön, és megköszöni. Ahogy a mesében az őzike is visszanézett a hegytetőről.
A folytatás is hasonló: ha már minket is meggyógyított az Orvos, akkor nem tudjuk magunkban tartani, hogy Jézus él, és nem vagyunk egyedül, magunkra hagyva a bajban, betegségben.
Mi, akik már megtapasztaltuk Isten szeretetét, nem visszük-e a másik embert Jézushoz, megmutatva neki, hogy nézd, itt a Gyógyító, menj hozzá, és ne félj, ő segíteni tud rajtad?!
Az őzmamává lett kis gida is a nénihez vitte a kicsi őzikéjét, mert tudta, hogy ő jobban el tudja látni a sebét, mint ő maga. Teljes bizalommal fordult a nénihez, és hagyta ott a kicsijét, mert megtapasztalta az öreg néne nagy szeretetét. Nekünk is ilyen bizalommal kell fordulnunk Istenhez – és csakis őhozzá, ha bánat, baj ér bennünket. Gyermeki szívvel, ahogy a kislányom is tette, mert csak ez hoz igazi gyógyulást!
Bánfi Klári