EISZ
Evangélikus Információs Szolgálat
 
Luther Kiadó
Luther Kiadó
 
Rovatoló
Fundamentum
Élő víz
Egyházunk egy-két hete
Keresztutak
e-világ
Kultúrkörök
Keresztény szemmel
Nem mi írtuk...
A hét témája
Evangélikusok
EvÉlet - Lelki segély
A közelmúlt krónikája
Gyermekvár
Szószóró
evél&levél
Közlemények, nyilatkozatok
On-line plusz
E heti Luther-idézet
Útitárs
Presbiteri
 
Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2007 - 02 - Jézus és az „öreg néne”

Keresztény szemmel

Hozzászólás a cikkhez

Jézus és az „öreg néne”

Egyik nap kétéves kislányomnak mesét olvastam; az egyik az „Öreg néne őzikéje” című volt. Amikor meglátta az öreg nénit ábrázoló rajzot a mesekönyvben, felkiáltott: „Jézus!” Kijavítottam, hogy a képen egy öreg nénike látható, akiről a mese szól, majd elkezdtem a mesét, de a következő oldalon újból ott volt az öreg néni, és a kislányom megint csak Jézusnak nevezte – és ez így ment szinte a mese végéig.

Először úgy gondoltam, hogy a pici lány csak tévedésből „látja bele” Jézust az illusztrációba, hiszen a rajz nem a maiakra jellemző, precíz kimunkálással, nem is számítógéppel készült, hanem „hagyományos”, olyan, amely körülbelül húsz évvel ezelőtt szokásos volt (bár megjegyzem, a mostani rajzok némelyike igencsak hagy maga után kívánnivalót). De amikor sokadszorra nevezte Jézusnak az öreg nénit, elgondolkoztam ezen, és rájöttem, hogy micsoda igazságot mondott ki az én kicsi lányom.

Fazekas Anna meséje arról szól, hogy az öreg néni talál egy törött lábú őzgidát, hazaviszi, és otthonában szeretettel, törődéssel meggyógyítja. Miután rendbe jön a kis gida, tavasszal visszamegy a társaihoz az erdőbe. Sietve, vágyakozva indul, de a hegytetőről még visszanéz, mintha elköszönne a nénitől. Az öreg néne fájó szívvel búcsúzik tőle (ahogy mondani szokás: egyik szeme sír, a másik pedig nevet), de végzi tovább a dolgát. Miután eltelik egy év is, egyszer csak ott áll az ajtóban az egykori őzgida – immár felnőtt őzmamaként a kicsi gidájával, akinek szintén eltörött a lába. Elhozta meggyógyítani az öreg nénihez. Nyugodt szívvel hagyja ott, mert tudja, hogy jó kezekben van a kicsije. A történet vége pedig az, hogy az öreg néne még sok őzikét meggyógyít, és a falu lakói is nagyon szeretik, tisztelik őt. A gyerekek is sokszor meglátogatják, és elnevezik őt Őzanyókának.

Hogy miként kapcsolódik ez a mese Jézushoz? Úgy, hogy Jézus is ilyen gyógyító. Hozzá fordulhatunk bármilyen gonddal, bajjal, és ő gyógyírt ad a sebre. Nem kérdez, nem vádol, hanem szeretetével átölel, megsimogat. Majd mikor meggyógyultunk, utunkra enged, nem tart vissza, de szemével nyomon követi életünket, és ha kell, újból ott van mellettünk, s meggyógyít megint. Nem vár érte hálát, de jó szívvel veszi, ha a tíz gyógyultból egy visszajön, és megköszöni. Ahogy a mesében az őzike is visszanézett a hegytetőről.

A folytatás is hasonló: ha már minket is meggyógyított az Orvos, akkor nem tudjuk magunkban tartani, hogy Jézus él, és nem vagyunk egyedül, magunkra hagyva a bajban, betegségben.

Mi, akik már megtapasztaltuk Isten szeretetét, nem visszük-e a másik embert Jézushoz, megmutatva neki, hogy nézd, itt a Gyógyító, menj hozzá, és ne félj, ő segíteni tud rajtad?!

Az őzmamává lett kis gida is a nénihez vitte a kicsi őzikéjét, mert tudta, hogy ő jobban el tudja látni a sebét, mint ő maga. Teljes bizalommal fordult a nénihez, és hagyta ott a kicsijét, mert megtapasztalta az öreg néne nagy szeretetét. Nekünk is ilyen bizalommal kell fordulnunk Istenhez – és csakis őhozzá, ha bánat, baj ér bennünket. Gyermeki szívvel, ahogy a kislányom is tette, mert csak ez hoz igazi gyógyulást!

Bánfi Klári


::Nyomtatható változat::

E számunk tartalma
Napról napra
Új nap – új kegyelem
Élő víz
Még több szeretet
Bonhoeffer levele egy megkeresztelt kisgyermekhez (részlet)
Örökké fiatalon
Heti útravaló
Egyházunk egy-két hete
Munkaévkezdet egyházunk országos központjában
A zsinati elnökség kihelyezett ülése a Kapernaumban
Keresztutak
Két imahét – egy egységért
Több toleranciát a keresztények között!
Séta Pozsony evangélikus emlékei között
Ortodox karácsony
Lemondott Varsó érseke
Evangélikusok
Öten az esztendő igéjéről
Árnyak és fények
e-világ
Testünk a Szentlélek temploma – de vajon szeret-e lakni benne?
Keresztény szemmel
A történelmi örökség kötelez
Carpe diem!
Esti mese
Krízisreform
Menekülés a depresszióból
„Érted is, amit olvasol?”
Jézus és az „öreg néne”
A hét témája
Tudjuk-e, kiket és mit adtak a régi falusi elemi iskolák és a „néptanítók” a nemzetnek?
A közelmúlt krónikája
Rudnay Gyula
Háromszázharminc esztendeje hunyt el Basch Simon
E heti Luther-idézet
Luther-idézet
Kultúrkörök
Déli harangszó Ősagárdról
Farkasok völgye: Irak
Könyv a lelke mindennek
Jövel, népek Megváltója!
A globális felmelegedés erkölcsi kérdés
A vasárnap igéje
A kánai menyegző
Oratio oecumenica
Oratio oecumencia
EvÉlet - Lelki segély
A dicsőítés ereje
Szószóró
Mi az az országos ifjúsági munka?
Cantate
„Mert irgalma sziklaszál, mindörökké bizton áll” – angolszász eredetű énekeink
 
A lapról
Impresszum
Fórum
Kapcsolatok
Evangélikus portál
Déli Egyházkerület
Északi Egyházkerület
Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
 


Evangélikus Egyház Online újságok Evangélikus Élet Archívum 2007 02 Jézus és az „öreg néne”

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003–2017
© Luther Kiadó, Evangélikus Információs Szolgálat, 2015–2017
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster