A hét témája

Ki ne tudna legalább három népmesét felsorolni a kedvencei közül? Na de ki tudná el is mondani őket saját vidékének tájnyelvén? Valószínűleg sokkal kevesebben. A balatonszárszói hétvégén nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek is szájtátva hallgatták Badin Ádám és Szabó Bianka nyelvjárásban elmondott palóc meséit. Erről az értékmegőrzésről beszélgettünk a mesemondókkal.

– Ha jól tudom, tíz éve indította útjára „Palócország – Meseország, palóc mesemondó verseny” néven azt a versenyt, amely a palóc nyelvjárás megőrzését, újraélesztését kívánja szolgálni. Eredetileg kik számára hirdették meg a megmérettetést, és miért éppen a mesék témakörében?

Badin Ádám: Rozsnyóról jövök, de a világnak sok táját bejártam, s hazatérve tenni szerettem volna valamit azért, hogy a „palóc magyar nyelvnek” legyen egy színvonalas fóruma. Mert – ahogy magam is tapasztaltam – a Felvidéken élő palócok inkább szégyellték mai napig megőrzött gyönyörű nyelvüket, a magyarországi palócok pedig lassan már majdnem el is felejtették, és helyette az irodalmi magyart használták. Azt gondoltam, hogy a legjobb lehetőség a nyelv életben tartására és felélesztésére a népmesék világa. A kicsinyeknél kezdtem; tíz évvel ezelőtt óvodás, illetve alsó és felső tagozatos gyerekeknek hirdettük meg ezt a mesemondó versenyt az országhatár mindkét oldalán, a Palócföldön. Az évek előrehaladtával már három-négyszázra duzzadt a jelentkezők száma, és a korhatárt is ki kellett tolnunk. Például Bianka is az első megmérettetések óta részt vesz ezeken az alkalmakon. S mivel időközben főiskolás lett, akárcsak az akkor vele együtt induló gyerekek, ők már idén a felnőtt kategóriában indulhatnak.

– Bianka, a meséidet hallgatva szinte ott jártunk veled Palócország utcácskáin, olyan érzékletesen mondtad el őket. Gondolom, ez a „mesés” alkalmak hatásának is köszönhető…

Szabó Bianka: Már a versenyre való készülés is ráhangolja az embert a mesék világára. Hiszen minden jelentkezőnek három alapkövetelménynek kell megfelelnie: palóc tájnyelven kell a saját falujára jellemző népviseletben elmondania a kiválasztott palóc népmesét, amely lehet ugyan gyűjtött, de akkor a mesének az adott településre jellemző változatát kell előadni. Azok, akik a regionális elődöntők után a döntőbe jutottak, nemcsak díjat kapnak, hanem mesemondó táborban is részt vehetnek nyáron. Itt hagyományőrző és hivatásos mesemondók segítenek tovább csiszolni ismereteinket, miközben a táborszervezők igyekeznek hozzá a hangulatot is megteremteni egy-egy tábortűzzel vagy a búbos kemence mellett.

– Mielőtt belekezdett a mesemondásba, egy dobot szólaltatott meg. A gyerekfoglalkozáson ez egyben díszletként is szolgált.

Badin Ádám: A mesemondás mellett egy bábszínházat is vezetek Rozsnyón Meseszínház néven, amelynek néhány meseelőadását szívesen visszük bárhová, ahová hívnak bennünket. Ezért van mindig az autómban egy-két egyszerűbb, hordozható kellék is; segítségükkel lehetőségem nyílik a hallgatóság bevonásával eljátszani az éppen kiválasztott népmesét is.

– A versenyeken és táborokon kívül milyen lehetőség nyílik az ifjú mesemondók számára a palóc mesék továbbadására, a palóc tájnyelv szépségének és gazdagságának bemutatására?

Badin Ádám: 2005-ben a magyarországi Allprint Kiadó gondozásában megjelent a Palóc mese-beszéd című mesegyűjtemény, amelynek a CD-mellékletén többek között Bianka is mond mesét. Sok helyre hívnak mesélni, és van, ahova már nélkülem is kapnak meghívást a „gyerekek”, aminek nagyon örülök.